Fedezzék fel a győri természeti kincseket, majd szavazzanak! – 30 galéria

Három és fél hónapja, június utolsó napjaiban indítottuk közös kampányunkat a Reflex Környezetvédő Egyesülettel. A Győri Természeti Kincskeresőben azt tűztük ki célul, hogy Olvasóink segítségével felkutassuk és bemutassuk a kisalföldi megyeszékhely zöld értékeit.

Szeghalmi Balázs

Zöld kampány

Az akció sikere bennünket is meglepett. Bebizonyosodott, hogy a természeti értékekre kíváncsiak az emberek, lokálpatriótaként féltik, óvják a zöld területeket, a fákat.

Olvasóink a kampány során több mint ötven helyszínt javasoltak. Ezek közül harmincat képriporttal mutattunk be a kisalfold.hu-n, illetve a K2 magazinban. A július óta megjelent írásokat rengetegen osztották a közösségi médiában, sokan álltak a környezetvédő ügy mellé.

Jó hír a természetbarátoknak, hogy azokat a helyszíneket sem felejtjük el, amelyekről nem készült cikk. Terveink szerint minden egyes jelölésről készítünk fotót és pár soros leírást. Az összes győri helyszínt Google-térképen is feltüntetjük majd.

A legértékesebbnek ítélt győri természeti kincsekre mostantól szavazhatnak portálunkon. A három legtöbb voksot szerző helyszínen információs táblák elhelyezését tervezik a Reflex munkatársai. Ezen túl célként fogalmazták meg, hogy a Győri Természeti Kincskereső helyszínei közül minél több helyi védettséget kapjon.

Kellemes csalódás

“Bevallom szkeptikus voltam az elején a kezdeményezéssel kapcsolatban. Ugyanis az már régen rossz, ha az orrunk előtt lévő értékekre külön fel kell hívni a figyelmet. Tartottam tőle, hogy a kezdeményezés nem fogja áttörni a közöny masszív falát. Titkon persze eljátszottam a gondolattal, hogy mi van, ha mégis sikeres lesz. Akkor meg attól tartottam, hogy a tömegesen odalátogató emberek majd jól tönkreteszik ezeket az élőhelyeket. Szerencsére egyik félelmem sem igazolódott be, kellemesen csalódtam. A több mint félszáz javasolt helyszín rácáfolt az aggályaimra.

Speciális aktualitás, hogy most, amikor a világjárvány jelentősen beszorítja a mozgásterünket, ez a kezdeményezés bemutatja a Győrben felfedezésre váró apró csodákat. Elő a bakancsokkal, fedezzék fel a helyszíneket!” – értékelte a zöld akciót kérésünkre Buzás Mihály, a Kajárpéci Vízirevű vezetője. Az önkéntes színtársulat több környezetvédelmi darabot színpadra vitt az utóbbi években.

A közösségeket erősítik a zöld értékek

„Dicséretes a győri kampány szándéka. Földrajz órákon mi is tartunk olyan feladatot, hogy a diákok mutassák be a lakóhelyüket, kiemelten azt belőle, ami másoknak is érdekes lehet. Ilyenkor szinte mindig izgalmas dolgokra derül fény.

Hasonló helyi kezdeményezésekre azért is szükség van, mert ezek erősítik a közösségeket, a helyi értékek feltárása kiemelten fontos terület. Értékmegőrzés az újabb generációk számára” – közölte megkeresésünkre Kleininger Tamás, a győri Bencés Gimnázium tanára, akinek tankönyveit szerte az országban forgatják a diákok.

Színpompás gyurgyalagok Ménfőcsanakon és Gyirmóton

A Holt-Marcal ezer arca Gyirmótnál

Hűst adó platánsor Adyvárosban

Kovalter, a vadregényes strand

„Győr tüdeje”, a Püspökerdő fellélegezhet

Akvarelleken a Zrínyi utcai kórház kertje

A belvárosi park, amit Napóleonnak „köszönhetünk”

Festői sziget a Belváros szívében

122 esztendős az Erzsébet liget

Mesébe illő virágágyások a tízemeletesek árnyékában Adyvárosban

A bálványosi nádas, avagy szabadidőpark szemétlerakó helyett

A győri erdő, ahol kicsit a tajgán érezhetjük magunkat

Megóvták a tölgyfát a vásárcsarnoknál

Páratlan élővilág az újvárosi töltés és a Bécsi úti nádas mentén

Az égig érő nádorvárosi platánfa

Kanyarog a Pándzsa Kismegyeren

Gólyafalva” nyomában Gyirmóton

Marcalváros tüdeje

Több mint 120 éves japánakác a Prohászka-iskola udvarán

A szitásdombi füvészkert, avagy az érintetlen természet varázsa

Paradicsomfürtök az Apáczai-kar iskolakertjében

Győr legöregebb fája

A „láthatatlan” tornyos tölgy Győr szívében

A Bezerédj kastély parkja

Adyvárosi bűzbombából hangulatos tópart

Nádorváros „tüdeje

Szent Vid-domb, az érintetlen természet varázsa

Révfalui platánsor

Fatelepítési magánakció Mákosdűlőn

A Püspökvár kertje

 

A győri természeti kincskereső az Európai Unió támogatásával, a Győri Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégia Mutasd meg magad intézkedésének támogatásával, a Reflex Környezetvédő Egyesület Környezet – Élmény – Közösség projektjében valósul meg.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában