Kisalföld logö

2019. 07. 18. csütörtök - Frigyes 16°C | 26°C Még több cikk.

Most eldől, érdemes volt-e segíteni Afganisztánban

Artézi kutakat fúr, iskolákat épít, rendőröket képez ki, télen ennivalót, tüzelőt, meleg holmit oszt a magyar katonai misszió Afganisztánban.

Öt év után nem az a kérdés, mit keresünk ott, hanem az, hogy maradandó lesz-e a nyomunk. Volt-e értelme a segítségnek; beépülhetnek-e az ottani kultúrába a mi értékeink? Katonáink szerint bárhogyan is lesz, ugyanúgy nem folytatódik az élet, mint a tálibok idején.

2004 óta szolgálnak magyar katonák Afganisztánban, 2006 óta tartományi újjáépítési csoport is dolgozik Baghlan tartományban. Bár ez a honvédség legfontosabb külföldi missziója, csak akkor lehet hallani róla, ha valami tragédia történik. Kovács Gyula tűzszerész főtörzsőrmester 2008. június 10-én, kollégája, Nemes Krisztián százados július 12-én hunyt el munka közben. Tavaly augusztus 23-án a tálibok megtámadtak egy magyar konvojt, hárman megsérültek, Pappné Ábrahám Judit törzsőrmester és Kolozsvári György zászlós meghalt. Idén május 17-én baleset ért egy páncélos járművet, Dálnoki András szakaszvezető, toronylövész és Róth Orsolya őrmester, a jármű parancsnoka nem élte túl a karambolt, négyen megsérültek. Július 10-én egy katonaorvos kapott végzetes szívinfarktust.

Katonák-emberek Afganisztánban. Fotó: Varga Erika zászlós (galéria)

Ennyiért kockáztatnak

Pappné Ábrahám Judit törzsőrmester halála kapcsán utánanéztünk, mennyiért kockáztatják életüket a magyar katonák Afganisztánban. Egy ott szolgáló szakaszvezetőnek beosztásától függően 530 vagy 600 ezer forint a fizetése, törzsőrmesternek 560 és 630 ezer, zászlósnak 590 és 660 ezer közötti. Századosi ranggal, tiszti beosztással 700–760 ezret, parancsnokként 715–780 ezret kapnak. Az alezredeseknek 750–820 ezer, parancsnoki beosztásban 780–850 ezer forint a keresetük. Ezt lehet a hazai kereseti viszonyokhoz és a viselt felelősséghez mérni, de érdemes figyelembe venni az életveszélyt is.

Nemcsak harcolni mentek


Lehet olvasni arról, hogy romlik a közbiztonság, már Baghlan tartományban is; régen nyugodtan lehetett sétálni a piacon, ezt most már nem ajánlják az idegennek. Most az amerikai elnök bejelentette, év végéig 10 ezer katonát kivonnak, és jövő nyárig 33 ezren térnek haza Afganisztánból, kérdés, ezek után hogyan alakulnak a helyi viszonyok. A tragédiák kapcsán a Jobbik el szokta mondani, hogy Magyarországnak semmi keresnivalója Afganisztánban, idegen nagyhatalmak hódító háborújában. Ezzel be is szokott fejeződni a diskurzus. Arról ritkán esik szó, hogy a magyarok valójában mit is csinálnak, mit épít újjá a tartományi újjáépítési csoport.

A békefenntartás nem katonának való feladat, mégis csak katona tudja ellátni – régen ezzel a tételmondattal kezdték a külföldi misszióra jelentkezők kiképzését. Hagyományos feladatuk az ellenőrző pont létesítése, az igazoltatás, a lefegyverzés, a járőrözés. A NATO azonban Afganisztánban azért is dolgozik, hogy helyreálljon mindaz, ami az oroszokkal folytatott szabadságharcban, a tálibok idején, a hadurak csetepatéi közepette elpusztult, tönkrement: úthálózat, víz- és áramellátás, közigazgatás. A magyar tartományi újjáépítési csoport iskolákat, kormányhivatalt, rendőrlaktanyát épített és újított fel, kutakat fúrt, sürgősségi orvosi rendelőket szerelt föl, segíti a rendőrök kiképzését.

Az afgánok látják a különbséget magyar, holland és német katona között. Az az elfogadottság, amit sikerült kivívnunk magunknak, azért jó, mert kevesebb pénzből – évi körülbelül 200 millió forintból – hatékonyabban tudunk segíteni, mint a gazdagabb országok, és talán másoknál jobban tudunk kapcsolatot építeni – hallom a Magyar Honvédség Civil–katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központban Csomor Péter őrnagytól, Bokor Bence főhadnagytól, akik nemrég tértek haza a 32 milliós országból.

Életképek Afganisztánból. Fotó: Varga Erika zászló (galéria)

Faeke, autó, moiltelefon

A főhadnagy tapasztalta, az afgánok már tudják, a személyes gondok megoldásában nem tudnak segíteni a katonák: nem kereshetik meg az elkóborolt asszonyt, nem adnak pénzt egy tisztviselő lefizetéséhez, vagy csak úgy egy csomag ennivalót – viszont azonnal továbbítják a panaszt a megfelelő hivatalhoz vagy humanitárius szervezethez. A kéréseket írásban gyűjtik össze, és a parancsnok dönti el, mit tudnak teljesíteni.

– Jó kérdés, hogy ennek a segítségnek mekkora a hatása, és marad-e nyomunk itt. A pénz abban a kultúrában is nagy úr – mondja Csomor őrnagy. – Amit kapnak tőlünk, annak örülnek, de várják, hogy még többet segítsünk. Mintha a Mikulást látnák bennünk. Közben inkább az lenne a cél, hogy amit kaptak, azt legyen erejük működtetni, fenntartani.

Ezt elérni sokkal nehezebb, mint iskolákat építeni. Nagy szükség lenne egy árvízvédelmi, belvízelvezető és öntözőrendszerre, mert komoly kárt okoznak az áradások, de ebben is csak segíteni tudunk, az egész munkát nem vállalhatjuk át. Télen takarókat, meleg ruhát, tüzelőt adunk, nagyon rossz állapotban vannak a házak, nincs szigetelésük, mert inkább arra rendezkednek be, hogy a néhány hetes kemény hideget túléljék. A lakosság 90 százaléka mezőgazdaságból él, ökrökkel, faekével szántanak, és úgy szelelik a búzát, ahogyan itt régen. Közben a városok iparosodottak, sok embernek van autója, mobiltelefonja. Megszokták, hogy vagy az oroszok, vagy a nyugatiak révén hozzájutnak modern holmikhoz, szóval nekik nem annyira furcsa a mi gépesített életünk, mint nekünk az övék. Azok, akikkel jó kapcsolatban voltunk, biztosan emlékezni fognak ránk. Az emberek azonban költöznek, a tisztviselői posztokon is gyakori a változás. Jó lenne talán, ha a mi csoportunknak is lenne egy komolyabb projektje, ami több százezer vagy millió dolláros értékű, és az egész tartomány életét meghatározza.

Kiskirályok országa

Kultúrsokk: férfiak kézen fogva

Milyen az, amikor a magyar embert kultúrsokk éri Afganisztánban? Dávidné Koppányi Zsuzsa kulturális antropológus, aki a misszió tagjait készíti fel, azt mondja, mindenki „megzuhan" kicsit, amikor látja, ott egyszerűen semmi sem úgy működik, ahogyan várta. Ezt a hatást a fölkészítés tompíthatja. Afganisztánban, mint más iszlám országban is, nem tanácsos a feleség hogylétéről kérdezni a férfiakat. A bal kezet nem illik evésre, üdvözlésre használni. Az Afganisztánba induló katonák kézikönyve szerint megbámulni sem szabad a nőt. Nem tanácsos továbbá nyilvánosan orrot fújni, nevetni azokon a férfiakon, akik kézen fogva járnak – mert ez a szoros barátság jele. Nem szabad még tolmács jelenlétében sem kimondani a kérem és a köszönöm szavakat magyarul, mert előbbi férfi, utóbbi női nemi szervet jelent.

Az Afganisztánt megjárt magyar tisztek szerint a fejlődésnek és a demokráciának azért lehet szüksége nagy „reklámhordozókra", mert ott nincs hagyománya az erős központi hatalomnak. Ők most – az ottani időszámítás szerint – az 1300-as évek végén járnak, és a hatalmi viszonyok majdnem olyanok, mint Magyarországon az Árpád-ház kihalása után, amikor a kiskirályok húztak hasznot mindenből. Ez az oka a korrupciónak – és emiatt élt tovább a közigazgatás mellett az iszlám kultúrában gyökerező, tekintélyelvű viszonyrendszer is: a vének tisztelete, a klienshálózat. Az afgán embernek kétfelé kellett figyelnie, régen a megszállók mellett a helyi hadurakra. A tálibok brutálisan erős hatalommal próbálkoztak, és visszaszorításuk után bizakodott a lakosság – ám számukra elkeserítő, hogy a talibán nem tűnt el teljesen, ugyanakkor megint megerősödtek a hadurak, s az élet sem könnyebb, a formálódó hatalom sem elég erős. Pásztrai György alezredes, a műveleti központ megbízott parancsnoka azt mondja, erre a feladatra több pénz várhatóan nem lesz, és legkésőbb 2014-re a NATO megpróbálja átadni az országot a helyi közigazgatásnak, katonaságnak. A pesszimista verzió szerint mindenki visszatér a máktermesztéshez, amelyre komoly, a fél világra hatással bíró kábítószerbiznisz épült, ezt támogatták a tálibok is.

Más megközelítés szerint Afganisztán akkor sem működhet már ugyanúgy, mint az orosz vagy a tálib hatalom alatt, ha elmegy az összes idegen katona. A többség tisztában van azzal, hogy a mezőgazdaságot tönkretette a máktermelés, a segítség pedig – hiába nem oldott meg minden problémát – megmutatta, mi mindent ki lehetne hozni az ottani lehetőségekből. Az optimisták szerint a NATO segítsége járhat olyan hatással, mint Károly Róbert megjelenése annak idején nálunk.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Húsz éve vonultak ki a szovjetek

Fontos dátum a magyar történelemben 1991. június 19.: ezen a napon hagyta el hivatalosan az országot… Tovább olvasom