Kisalföld logö

2019. 07. 20. szombat - Illés 18°C | 31°C Még több cikk.

NB II foci - Négyet lőtt az SVSE és a Gyirmót is

Bár a bajnoki főpróbán még szünet előtt emberhátrányba került a Gyirmót, a kék-sárgák tíz emberrel is nyerni tudtak a szlovák másodosztályú ellenfelük ellen.

Gyirmót FC Győr–Dunajská Luzna (szlovák II. o.) 4–2 (2–2)
Gyirmót, felkészülési mérkőzés, 150 néző. V.: Görög.

Gyirmót, 1. félidő: Sebők – Molnár M., Lázár, Lengyel, Völgyi – Füleki, Takács T., Présinger, Gyurján – Tóth N., Máté. 2. félidő: Rusák – Nagy S., Balogh B., Völgyi – Kiss M. – Bori, Vass P., Madarász – Simon András, Simon Attila. Vezetőedző: Bene Ferenc.

Gsz.: Tóth N. (19.), Füleki (44.), Madarász (72.), Simon Attila (85.), ill. Kadera (8., 38.).

Egy hazai hibát követően a szlovákok szereztek vezetést, de a mezőnyfölénybe kerülő Gyirmót – Tóth Norbert sarokkal szerzett találatával – egyenlített. Szöglet után jutott ismét vezetéshez a Dunajská, de a remek formában lévő Völgyi beadása után a fiatal Füleki fejesből egyenlített. Még az első félidőben Máté „törlesztett", amiért a játékvezető, talán túl szigorúan, kiállította a gyirmóti támadót. Szünet után emberhátrányban is jobban futballozott a Gyirmót, s előbb Madarász, majd Simon Attila találataival biztosan nyerte a felkészülési mérkőzést.
A Gyirmót első tavaszi, Szeged elleni mérkőzését televíziós közvetítés miatt szombatról vasárnap 15 órára  halasztották, s a klub szerdán 17.30 órakor szezon előtti szurkolói ankétot tart a gyirmóti stadionban.


Swietelsky-Soproni VSE–Haladás II 4–0 (1–0)
Sopron, felkészülési mérkőzés, 100 néző.

SVSE, 1. félidő: Megyeri – Grabant P., Jovetic, Kustor, Szabó L. – Kapacina, Pados, Pető – Batizi, Zamostny, Karacs. 2. félidő: Heinrich – Fazakas, Jovetic, Jancsó, Szabó L. – Holdampf, Deme, Rácz – Grabant B., Baracskai, Zamostny. Szakmai igazgató: Supka Attila.

Gsz.: Zamostny (45.), Deme (62.), Rácz (72.), Fazakas (84.).
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

NB III foci - Győzött az ETO Csornán, 6 gólt rúgott a Mosonmagyaróvár - fotók

NB III foci - Győzött az ETO Csornán, 6 gólt rúgott a Mosonmagyaróvár - fotók
Az ETO egygólos győzelmet aratott a nagyot küzdő Csornával szemben. Tovább olvasom