Kisalföld logö

2019. 05. 22. szerda - Júlia, Rita Még több cikk.

A dohányzás miatt veszítette el gyerekei felügyeleti jogát egy férfi

Az ítélet szerint az apa "teljesen felelőtlen módon veszélybe sodorja a kiskorúak egészségét azzal, hogy nincs tekintettel másra saját függőségén kívül".
A dohányzás miatt veszítette el két gyerekének felügyeleti jogát egy spanyol férfi - közölte az El Mundo című spanyol napilap kedden.

Az újság birtokába került ítélet szerint az apa "teljesen felelőtlen módon veszélybe sodorja a kiskorúak egészségét azzal, hogy nincs tekintettel másra saját függőségén kívül".

A córdobai bíróság a dokumentumban kifejtette: az eljárás során a gyerekek is kifejezték aggodalmukat, amiért el kell viselniük a füstöt, az idősebbik, 13 éves gyerek pedig elmondta, hogy apja még az ő szobájában is rágyújt.

Az ítélet szerint a "kóros dohányos" apa kevés érdeklődést tanúsít az iránt, hogy megóvja gyerekeit a füstös környezet "objektív kockázataitól".

"Nem lenne logikus, ha a gyerekeket otthonukban nem védenék épp úgy, ahogy nyilvános helyeken, oktatási intézményekben, munkahelyeken, egészségügyi intézményekben minden állampolgárt, akár kiskorú, akár felnőtt - mutatott rá a bíróság.

A peres eljárást a gyerekek édesanyja kezdeményezte. Kérte, hogy a válás után megállapított közös felügyeleti jogot kizárólag ő gyakorolhassa.

Eddig heti váltásban nevelték a gyerekeket, akikkel az apa a jövőben két hétköznapot tölthet hetente - írta az újság.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megismétlődött a tragédia: felborult a kisbusz, miközben Facebookon élőzött a sofőr - itt a felvétel

Megismétlődött a tragédia: felborult a kisbusz, miközben Facebookon élőzött a sofőr - itt a felvétel
Tovább olvasom