Kisalföld logö

2019. 05. 22. szerda - Júlia, Rita Még több cikk.

Fizetések: mutatjuk, melyik megyékben keresnek a legjobban

Budapesten voltak a legmagasabb fizetések: az ottani bérek átlaga elérte a 350.000 Ft-ot.
A Workania állásportál által működtetett Fizetesek.hu internetes bérfelmérés eredményei alapján Magyarországon 2016-ban a havi bruttó átlagfizetés 270.000 Ft volt, tízezer forinttal több, mint az azt megelőző évben.

Élmezőny és sereghajtók

Tavaly is Budapesten voltak a legmagasabb fizetések: az ottani bérek átlaga elérte a 350.000 Ft-ot, növelve ezzel a főváros és az ország többi része közti bérszakadékot. Továbbra is csak öt nyugat-magyarországi megye tudta megközelíteni ezt a szintet: a korábbi évekhez hasonlóan a Komárom-Esztergom megyei (298.000 Ft), a Győr-Moson-Sopron megyei (285.000 Ft), a Vas megyei (283.000 Ft), valamint a Fejér és Veszprém megyei (280.000 Ft) munkavállalók kerestek havi bruttó 300 ezer forint közelében. Heves és Pest megye dolgozói 270 ezer forintra számíthattak átlagosan, a többi régióban a bérek már 250 ezer forint körül, vagy az alatt mozogtak. 

Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Zala, Baranya, Jász-Nagykun-Szolnok az előbbi, míg Nógrád, Hajdú-Bihar,Tolna- és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye az utóbbi kategóriába tartozik. A legalacsonyabb fizetésre Csongrád, Somogy illetve Békés megye dolgozói számíthattak – ott az átlagbér havi bruttó 220 ezer forint volt.

Vezetők és segédmunkások

Országosan a legkevesebbre a segédmunkások számíthattak havi bruttó 147 ezer forintos átlagfizetésükkel, a másik véglet a felsővezetők átlagos havi 757 ezer forintos fizetése volt. A ranglétra köztes szakaszán az alsóbb fizetési kategóriákban a szolgáltatási szféra alkalmazottai és a szakmunkások (180 ezer forint), valamint az adminisztratív alkalmazottak (200 ezer)  helyezkedtek el. A műszaki és technikai területen szakképzett dolgozók, tehát a mérnökök és IT szakemberek átlagosan havi 340 ezer forintot kerestek tavaly, a középvezetők átlagbére pedig bruttó 440 ezer forint volt.

Az iskolai végzettséggel arányosan növekedett a munkavállalók bére is. Míg szakközépiskolával az alkalmazottak átlagosan bruttó 186 ezer forintot kaptak, érettségivel ez az összeg már 220 ezer forintra nőtt. Az OKJ képzés a munkahelyen átlag 228 ezer forintot ért, a diploma viszont ezeknél jóval többet: főiskolai végzettséggel rendelkező munkavállalók átlag 360 ezer forintos, egyetemi diplomával rendelkezők akár 400 ezer forintos bruttó fizetésre is számíthattak 2016-ban.

Többet fizetnek a nagy cégek

A cégnagyság szerinti összehasonlításból kiderült, hogy a kollégák számának növekedésével arányosan növekedett a várható fizetés nagysága is. A kis cégek dolgozói ugyanis átlagosan harmadával kerestek kevesebbet 2016-ban, mint a nagyvállalatok alkalmazottai.

A kevesebb, mint 10 főt foglalkoztató cégek alkalmazottainak  átlagfizetése nem érte el a 200 ezer forintos határt sem, de 50 dolgozónál már 250 ezer forint volt az átlag, míg 250 alkalmazott esetében már 300 ezer. A több, mint 1000 főt foglalkoztató nagyvállalatoknál már bruttó 330 ezer forint volt a bruttó átlagbér.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Világgazdaság: a személyi kölcsön volt a tavalyi slágertermék

Sokkal több kölcsönt vettek fel a háztartások tavaly, mint 2015-ben, ennek ellenére csökkent a hitelállományuk. Tovább olvasom