Fotó: Shutterstock

Szombaton véget ér a Maradj Otthon! Fesztivál

Több mint két hónappal az indulása után ér véget a világ minden bizonnyal leghosszabb és egyben egyetlen virtuális fesztiválja.

A nonprofit rendezvénysorozatot a koronavírus-járvány kapcsán meghozott, lakhelyelhagyást korlátozó intézkedések ihlették: szervezői – a VOLT Produkció társadalmi munkában dolgozó stábja – arra vállalkoztak, hogy a koncertek és egyéb társasági programok nélkül maradt közönségnek ingyenes, interneten keresztül nézhető programokat kínáljanak, rengeteg példakép és sztár közreműködésével arra bíztassák a rajongókat, hogy tartsák be a szabályokat és maradjanak otthon.

Ugyancsak egyedülálló módon a Maradj Otthon! Fesztivált száznál is több hazai fesztivál, klub, kulturális intézmény közösen alapította.

KÖZÖS CÉL

Március 21-én a VOLT Produkció felkérésére száznál is több hazai fesztivál, klub és kulturális intézmény összefogásával, közösen indították el a Maradj Otthon! Fesztivált.

FONTOSABB KONCERTEK

A Maradj Otthon! fesztivált Rúzsa Magdi különleges produkciója indította, legelső kanapékoncertjét pedig Járai Márk adta. Az elmúlt 2 hónap alatt olyan előadók szerepeltek a virtuális színpadukon, mint Caramel, Lovasi András, Szakács Gergő, a Margaret Island, Siklósi Örs, Szivák Zsolt, Kama, Hangácsi Márton, Molnár Tamás, Iamyank, Iamsoyuz, Takács Vilkó, a New Level Empire, Pély Barna, Kocsis Tibor, Ya Ou, a Sugarloaf, Petruska, a Roy és Ádám Trió, a Carson Coma, Szeder, Kardos Horváth János, Ripoff Raskolnikov, Fekete Jenő, Follow the Violin, Freddie, vagy a Club 54.

A fesztivál egyik állandó program-elemét Ákos szolgáltatta: minden héten szerdán este egy-egy újabb Arénakoncertjét premierezhettek, szombat esténként pedig Karanténnaplóval jelentkezett.

ONLINE PARTYK

A Lotfi Begi és Andro vezette csapat Begi házának kertjében kezdte a délutáni DJ seteket, de zenéltek egy Balatonon sikló yachton a Halott Pénz két tagjával, és 10 DJ társukkal együtt a Gödöllői Királyi Kastély kertjében is.

Utóbbihoz jótékonysági akciót is társítottak: 5 millió forintot gyűjtöttek össze a zeneiparban tevékenykedő háttérmunkások megsegítésére.

Óriási sikerrel futottak a Tesco Disco-k, Jumodaddy DJ-sejte és a Vasovski live is, de csatlakoztak underground partykhoz is.

#MARADJOTTHONCHALLENGE

A #maradjotthonchallenge segítségével minden este 19:00-kor egy-egy híresség látta vendégül a fesztivál követőit. A sort Majka indította, és a két hónap során olyan sztárok vállalták a bejelentkezést, mint Till Attila, Sebestyén Balázs, Király Viktor, Ördög Nóra, Kowalsky, Metzker Viki, Rúzsa Magdi, Sena, Puskás Peti és Dallos Bogi, Fluor, Bagossy Norbert, Csorba Lóci, Schoblocher Barbi, Csonka András, Pál Dénes, Ganxsta Zolee, a BSW, Szabó Győző, de az olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó testvérpár, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang is mesélt a hétköznapjairól. A legtávolabbról, a járványhelyzet egyik epicentrumából, New Yorkból Hien jelentkezett.

PREMIEREKNEK IS HELYET ADTAK

A Maradj Otthon! oldalán számos videoklip és kisfilm is nagy sikerrel debütált: többek között a Kiscsillag, a Ladánybene 27, a Brains, a Roy és Ádám Trió, Caramel és a Honeybeast, a Blahalouisiana, a Cloud 9+, az Anima Sound System, valamint az Irie Maffia és a Follow the Flow közös klipjét, vagy a STRAND fesztivál All Stars anyáknapi videóját, a Quimby és Rúzsa Magdi koncertfilmjét is itt láthatták először az érdeklődők. Vasárnaponként a Maradj Otthon! oldalán tartották a Road Movie Guide sorozat premierjeit, a műsorvezető Tillával, a Bagossy Brothers Company, a Kelemen Kabátban, Rúzsa Magdi és a Margaret Island főszereplésével.

NAGY BESZÉLGETÉSEK

A karanténidőszakban számos izgalmas beszélgetésnek is helyet adott a social media. A Maradj Otthon! fesztivál facebookján többek között a Brain Bar, a Majdnem Híres Rocksuli, az MTV Magyarország és a MOL Nagyon Balaton műsorai is megjelentek, boncolgatva a kialakult helyzetet és a lehetséges forgatókönyveket a jövőre.

EGYÉB, FONTOSABB ESEMÉNYEK

A napokat mindig testedzéssel indították: a Forró Jóga oktatói és a Suhanj Fitness edzői mozgatták át az otthonmaradó fesztiválozókat. Delente az Etyeki Piknik séfjének iránymutatásával egy-egy híresség főzött élő, egyenes adásban, péntekenként pedig Steiner Kristóf és Nimrod Agan jelentkezett Görögországból, könnyű, vegán ételek elkészítését tanították a nézőknek.

A Várkert Bazár is rendszeresen kapcsolódott be programjaival, Juhász Anna és Ugron Zsolna kedvenc olvasmányaikat mutatták be az #énésakönyvem-ben, és a maradjotthonchallenge-ben is feltűntek.

Népszerűek voltak a délután 2-kor kezdődő felolvasások is. A hétvégeken a Generali Gyerek Sziget népszerű fellépői hoztak programokat a legkisebbeknek, délután pedig a Divat PLACC támogatásával tehetséges kézműveseket, az UP Galéria segítségével pedig képzőművészeket mutattak be. A Pamkutya duó különleges, „karantén-tehetségkutatójára” több százan jelentkeztek, a YouTube-on futó elődöntő- és döntő-közvetítéseket több ezren követték.

AZ ELMÚLT 2 HÓNAP SZÁMOKBAN

A március 21-i indulás óta közel ötvenezren követték be, az eseményt – amely a Facebook szabályai szerint csak két hétig működhetett – százezernél is többen látogatták. Volt olyan nap, amikor közel 180 ezer embert értek el organikusan, mindenféle hirdetés nélkül. Facebook eseményeikkel 2 millió embert értek el és 120 ezer fölötti visszajelzést kaptak.

HAPPY END

A Maradj Otthon! fesztivál stábja a járványhelyzet miatti korlátozások feloldása után úgy döntött, itt az idő, hogy elbúcsúzzon a közönségtől, és arra biztassa a nézőket, hogy a biztonsági előírások betartásával lassan térjen vissza a virtuális térből a valódi előadások, koncertek, fesztiválok világába.

A fesztivál záró napján, május 23-án, szombaton is tartogat még meglepetéseket. Lesz többek között Generali Gyerek Sziget előadás, elbúcsúzik tehetséges kézműves-tervezőket bemutató Divat Placc, Andro és Lotfi Begi ismét egy különleges helyszínről jelentkezve csinál livestream DJ setet, és 19:00-kor kezdődik a Hegyilevegő Online Fesztivál a Bagossy Brothers Companyval és barátaikkal – többek között a Margaret Islanddel, Csorba Lócival, Beck Zolival (30Y), valamint Boros Csabával és Péterrel (Republic).

A „MARADJ OTTHON! FESZTIVÁL” egy nonprofit kezdeményezés, munkatársai társadalmi munkában vettek részt benne. Támogatást, szponzorációt senkitől nem fogadtak el. Az induló oldal a fenti célokon túl semmilyen más célt nem szolgált, más tartalomnak nem ad otthont. A felmerülő költségek finanszírozását a VOLT Produkció önerőből vállalta.

Borítókép: illusztráció

Hozzászólások

Viharos szél és csapadék zavarhatja meg a jó időt
A Dunától keletre többfelé, másutt helyenként alakul ki zápor, zivatar.
Súlyosbítják a vádat a Floyd halálát okozó rendőr ellen, társait is letartóztatják
Az első fokú gyilkosság vádjához már elégséges bizonyíték áll rendelkezésre.
2020.06.04.
Rendben, de mit tudnak rólunk az okosautók?
Folyamatosan adatokat gyűjtenek a sofőrjeikről, hogy segítsenek. És mi lesz ezekkel az adatokkal?
Gyász
„A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, A szeretet nem féltékeny, Nem kérkedik, nem gőgösködik...! Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett gyermekünk, testvérem, feleségem, édesanyánk, rokonunk és barátunk, BAGÓ ZSOLTNÉ szül. HAMAR HENRIETTE 2020. 05. 30-án, türelemmel viselt, hosszú betegség után, 52 éves korában eltávozott. Utolsó útjára a nagybaráti temetőben (Mátyás körút, Győrújbarát) egy szál fehér virággal kísérhetik el mindazok, akik részt vesznek a június 10-én 15 órakor kezdődő temetésén. A szertartást megelőző gyászszentmisére a nagybaráti római katolikus templomban 14 órakor kerül sor. Gyászoló család
„Csak bolyongtunk téveteg az élet útjain, míg túl nem érünk az élet gondjain. Hol a gond megszűnik, ott lesz a kikötő, vihar ellen megvéd a csendes temető. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, imádott édesapánk, nagypapánk, apósom, testvérünk és rokonunk, RAFFINGER GÁBOR 67 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. június 8-án, hétfőn 14 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető új ravatalozójában. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Engedd el, mennie kell, hiszen ő a földnél jobbat érdemel. Így jó, nem éred el, de átölel majd, ha jó leszel.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapánk, társam, nagypapánk, dédim, apósunk, sógorom és rokonunk, ID. PINCÉSI LÁSZLÓ volt buszos magánfuvarozó 77 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. június 6-án, szombaton 11 órakor lesz a gönyűi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönetünket fejezzük ki társának, Mancikának a róla való gondoskodásért és szeretetéért. A gyászoló család
„Ha majd elmegyek, őrizd, ami voltam. A köveket, amikben elbotoltam. A fényeket, mik sajogtak, miket hittem. És ne félj majd, a kínokat magammal vittem. Mindent, ami fájt. Éhes éjjeleket, keserves homályt. S itt hagyom a szépet. Amit vágytam, ami éget. Ha majd elmegyek, őrizd, ki szerettem volna lenni. Őrizd, hogy ne féljek elmenni.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Édesanyánk, FEKETE KLÁRA hosszú, hősiesen viselt betegség után, 2020. május 13-án „angyal lett.” Köszönet azoknak, akik szűk családi és baráti körben utolsó útjára elkísérik a kisbaráti római katolikus templom temetőjében 2020. június 6-án, szombaton 14 órakor, valamint mindazoknak, akik a távolban egy gyertyát gyújtanak emlékére. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Hittünk a csodában, s Te közben elmentél, csoda volt, hogy éltél, s ahogy szerettél. Most hisszük, hogy drága lelked békére talált, szerető jóságod, mosolyod a szívünkben él tovább. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy Drága Édesanyánk, Nagymamánk, Dédink, Anyósunk, Testvérem és Rokonunk, SZÜCS ISTVÁNNÉ szül. Szelecz Rozália életének 83. évében örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. június 6-án, szombaton 15.30 órakor lesz a péri temetőben. Előtte engesztelő szentmise lelki üdvéért 15 órakor lesz a helyi templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, sírjára a kegyelet virágait elhelyezik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
„Hosszú volt az út, amely most véget ért, fáradt tested megpihenni tért. Végső utadra indulj megnyugodva, szeretetünk elkísér égi otthonodba. Nem leszel magányos, odafenn már várnak… Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TIMÁR MÁRTONNÉ szül. Horváth Irén 84 éves korában, hosszú szenvedés után visszaadta lelkét teremtőjének. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. június 8-án, hétfőn 15 órakor lesz Ménfőcsanakon, a Hegyalja úti temetőben. Előtte, 14.30 órakor engesztelő szentmisét tartunk az elhunyt lelki üdvéért a Szent Kereszt-templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Istenem, vedd térdedre Édesanyánkat, ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt. Ki adtál életet, adj neki most álmot, és mivel ígértél, szavadat kell állnod; mert ő mindig hitt és sose kételkedett, megérdemli a mennyei, boldog életet. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk, nagymamánk, anyósunk, testvérünk, ismerősünk és rokonunk, GOSZTONYI IMRÉNÉ Kiss Mihály Anna életének 80. évében csendesen elhunyt. Temetése 2020. június 8-án, hétfőn 15 órakor lesz a kapuvári Szent Kereszt-temetőben. Az engesztelő szentmise 7.30 órakor kezdődik a Szent Anna-templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Szerető szíveddel oly sokat adtál, Isten kegyelméből most megváltást kaptál. Tested pihen csak az anyaföld mélyében, emléked tovább él szeretteid szívében. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyám, nagymamám, testvérem, anyósom, keresztanyám, sógornőnk és rokonunk, ÖZV. ÉLŐ JÓZSEFNÉ szül. Bécs Irén életének 78. évében, türelemmel viselt, hosszú betegségben elhunyt. Temetése 2020. június 5-én, pénteken 13 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető új ravatalozójában. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló családja és szerettei
Bennünk él egy arc, egy meleg tekintet, egy simogató kéz, egy sóhaj, a múlt, a végtelen szeretet. Fájó szívvel emlékezünk PETROVICZ LÁSZLÓ halálának 16. évfordulójára. Aki ismerte és szerette szenteljen egy percet emlékének. Szerető családja
Fájó szívvel emlékezünk FÖLDI LAURA ANNA halálának 9. évfordulóján. Csendben állok, emlékezem..., Nem halt Ő meg, még mindig él - Nekem..., Messze ment, hol el nem érhetem..., Élete úgy múlt el, mint egy pillanat, De emléke szívünkben örökké megmarad! Míg élünk szeretünk, soha nem feledünk! Anya, Trisztán, Olivér
Fájó szívvel, örökké tartó szeretettel emlékezünk BORBÉLY LÁSZLÓ halálának 2. évfordulóján. 2 éve, hogy lelked messze jár, de a mi szívünk most is nagyon fáj. Este ha lefekszünk rád gondolunk és reméljük, hogy veled álmodunk. Ha eljön az új nap, hozzád elmegyünk, hisz nem hagytál el minket, csak elmentél csendesen. Kérjük a Jóistent, hogy jól bánjon veled, és helyettünk az angyalok simogassák őszülő fejed. Szerető családod
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó férjem, édesapánk, apósunk, nagypapánk, testvérünk és rokonunk, TAKÁCS PÉTER a Győri Likőr Zrt. nyugdíjasa életének 69. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. június 5-én, pénteken 11 órakor lesz a győri Szentlélek-templom altemplomában, gyászmisével egybekötve. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel és soha el nem múló szeretettel emlékezünk DÖBRÖNTEI SÁNDORNÉ szül. Benkovics Zsuzsanna halálának 5. évfordulójára. Kétség nem győzhet rajtad itt, hulljon bár könnyek árja: akit szerettél, nincs-e mind veled, szívedbe zárva? (Emily Brontë) Szerető családod
Szomorú szívvel emlékezünk, MOLNÁR IRÉN volt szárföldi lakos HALÁLÁNAK 15. ÉVFORDULÓJÁRA. Múlnak az évek, de a lélek nem feled, mert összeköt minket az emlék és a szeretet. Testvéreid és családjuk
Soha el nem múló szeretettel emlékezünk ŐSZIK LÁSZLÓ halálának 48. és FARKAS ANNA halálának 14. évfordulóján. Szerető fiatok, János és családtagjai