Kisalföld logö

2019. 04. 23. kedd - Béla Még több cikk.

Éhhalál és kihűlés veszélyeztetett egy lovat

Kihűlés és éhhalál veszélyeztetett egy elgyengült lovat Miskolcon, a több sebből vérző, földön fekvő hátasra az avasi városrészben, bérházakkal övezett területen találtak rá rendőrök.

Lakossági bejelentés alapján az avasi rendőrőrs járőrei egy élelmiszerüzlet előtt bukkantak a földön fekvő lóra, amely - szemmel láthatóan - rendkívül legyengült állapotban volt - mondta Dobi Tamás, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője az MTI-nek kedden.

Az állaton több sebesülés is volt, és nem tudott önerejéből felállni. A kihűlés elkerülése érdekében tűzoltók is segítettek a kancának. Az állatorvos szerint az állat életét csak a gyors és szakszerű beavatkozás menthette meg, ezért azonnal egy miskolci istállóba szállították - tette hozzá.

Közölte: az avasi rendőrőrs állatkínzás vétsége miatt indított eljárást az ügyben egyelőre ismeretlen elkövetővel szemben, azonban a nyomozásnak konkrét iránya van. A rendelkezésre álló információk szerint a ló gazdája egyszerűen otthagyta a nem olyan régen vásárolt lovát a földön, miután az éhségtől összerogyott.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nincsenek felkészítve sem a gépkocsivezetők

Váratlan helyzetben általában csökken a problémamegoldó képesség, mivel a megriadt, pánikra esett… Tovább olvasom