Kisalföld logö

2019. 03. 18. hétfő - Sándor, Ede 6°C | 17°C Még több cikk.

Görgei hős volt, nem áruló

Görgei hős volt, nem áruló
A honvéd tábornok kiemelkedett a szabadságharc katonai vezetői közül

A jó hadvezér az, aki válságos helyzetben is rá tudja kényszeríteni akaratát az ellenségre. És Görgei Artúr ebben igazán nagy volt – állítja Hermann Róbert történész a honvéd tábornokról, akiről a kutatók rég bebizonyították, hogy nem volt áruló.


– A Magyar Nemzeti Múzeumban júniusig még megtekinthető kiállításból is kiderül, hogy Görgei kényszerből választotta a katonai pályát. Ez mennyire volt jellemző karrierútvonal a nem túl tehetős családok fiúgyermekei számára?
– Az egyik megszokott kitörési lehetőséget jelentette, hiszen tizennégy éves kortól az állam gondoskodott a katonai pályára lépők neveltetéséről, ellátásáról. Persze ez sem volt könnyű, hiszen léteztek a saját költségükön szolgáló hadapródok, akiknek a családja még fizetett is azért, hogy gyermekükből tiszt váljon. De ha valaki tehetséges volt, előrejuthatott a katonai pályán. A problémát inkább az jelentette, hogy az 1815 és 1848 közötti hosszú békeidőszakban lelassultak a karrierek, s néha egy évtizedet is várni kellett egy előléptetésre.
 
A Halotti maszk című, Görgei Artúrt ábrázoló szobor a Magyar Nemzeti Múzeumban. A kiállítás június 23-ig látogatható. Fotó: MTI/Balogh Zoltán
A Halotti maszk című, Görgei Artúrt ábrázoló szobor a Magyar Nemzeti Múzeumban. A kiállítás június 23-ig látogatható. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Gazdálkodni tért haza

– Görgei viszont apja halála után, 1845-ben leszerelt. Miért?
– Egyrészt már kamaszkorában is kényszerből ment katonának, s az 1842 utáni csapatszolgálata során kimondottan meggyűlölte ezt a pályát. Emellett meg akart nősülni, de az ehhez szükséges kaucióra nem volt pénze, a menyasszony családjától pedig nem akarta elfogadni az összeget. Egyre több politikai fenntartása is volt a fennálló rendszerrel szemben, mert úgy látta, hogy a magyar önállóság és a birodalom érdeke nem összeegyeztethető.

– Tudjuk, hogy a forradalom előtt milyen eszméket képviselt? Támogatta például a reformellenzék követeléseit?
– 1839-ben egy, az uralkodó kíséretében lévő testőrkülönítmény tagjaként ott volt a pozsonyi országgyűlés megnyitásán. Az 1840-es évek elejétől egyre élénkebben érdeklődött a hazai események iránt, 1844-től járatta a Pesti Hírlapot, a reformellenzék lapját, s öccse, István is rendszeresen tájékoztatta őt a hazai politikai eseményekről. 1848 tavaszán egy magánlevelében lelkesen pártolta a jobbágyfelszabadítást, sőt, arról írt, hogy a nemesi előjogokat is el lehetne törölni.

– Mutatott bármi jel arra, hogy zseniális hadvezér válhat belőle?
– Nem, de kész csoda lett volna, ha egy fiatal főhadnagyról békeidőben bármi ilyen kiderült volna. Sőt, a tullni utászkari iskolában az is előfordult, hogy amikor egy hosszabb betegség miatt csak a nyár végén tette le a vizsgáit, taktika- és stratégiatanára meg akarta buktatni, s csak a többi oktató könyörgésére engedte át. Az viszont kétségtelen, hogy igen alapos kiképzésben részesült: hadapródként szolgált a gyalogságnál, Tullnban a műszakiaknál, a Magyar Nemesi Testőrségnél vezérkari jellegű képzést kapott, s három évet szolgált a lovasságnál is. Azaz a tüzérségen kívül minden fontosabb területről voltak ismeretei.

– 1848-ban, a forradalom győzelme után miért tért vissza a katonai pályához, és egyáltalán miért számoltak vele?
– Az újabb kutatások alapján úgy tűnik, hogy friss házasként gazdálkodni tért haza, abban a reményben, hogy a prágai egyetemen megkezdett kémiai tanulmányait önálló kutatóként folytathatja. Május végén azért ment a fővárosba, hogy Eötvös Józseftől állást kérjen a pesti egyetem kémiai tanszékén, de Eötvös elutasította. Ezek után jelentkezett a honvédségbe. Batthyány közvetlen környezetében több egykori tiszttársa szolgált, ők is felhívhatták rá a miniszterelnök figyelmét azzal, hogy itt van egy katona, akinek a tetejébe ké-
miai ismeretei is vannak, így akár a lőszergyártásban is alkalmazható. 1848 őszéig különböző megbízásait kiválóan ellátta, s ezzel már Kossuth figyelmét is felhívta magára.
 
 Hermann Róbert történész MTI Fotó: Köztársasági Elnöki Hivatal

Maga is tolta az ágyúkat

– Milyen tulajdonságai emelték ki a többi katonai vezető közül?
– Kemény és következetes, de önmagával szemben is igényes és kíméletlen katona volt, aki remekül választotta ki munkatársait. Hihetetlen tekintéllyel bírt, amit ezzel az attitűddel szerzett meg. Rendkívül bátor volt, a csatákat mindig személyesen vezette, s jól értett ahhoz, hogy a döntő pillanatban személyes fellépésével adjon fordulatot egy-egy kétes helyzetben. Megosztotta a katonáival a fáradalmakat, ha kellett, ő maga is tolta az elakadt ágyúkat. A fegyelmi vétségeket azonnal megtorolta, mert tudta, hogy az engedékenység egy fiatal hadseregnél fegyelmezetlenséghez vezethet.

– Mivel tudná a leginkább érzékeltetni katonai zsenialitását?
– A jó hadvezér nem az, aki minden csatát és ütközetet megnyer, hanem aki válságos helyzetben is rá tudja kényszeríteni akaratát az ellenségre. És Görgei ebben igazán nagy volt. Az 1848. decemberi visszavonulásban megóvta a seregét a megsemmisüléstől, azaz Windisch-Grätz
hiába foglalta el a Dunántúlt és a fővárost, az ellenállást nem tudta megtörni. A január-februári felvidéki téli hadjárattal eltérítette az ellenséges fősereget a Debrecen elleni támadástól. A tavaszi hadjáratban létszámban és tüzérségben kisebb erőkkel egy hónap alatt a Tiszától a Rábáig és a Vágig űzte az ellenséges sereget, s közben egyetlen csatát vagy ütközetet sem veszített. Végül az 1849. júliusi nyári hadjáratban három hétre lekötötte az orosz főerőket, saját hadserege létszámának négyszeresét, s a hadászati külső vonalon lefutotta az ellenséget és elérte Aradot.
 
A honvédek 1884. május 30-án kelt nyilatkozata arról, hogy nem volt áruló Görgei Artúr. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

– Kossuth miért Görgeire bízta a katonai és polgári főhatalmat 1849 augusztusában?
– Mind Kossuth, mind Görgei abban reménykedett, hogy az oroszok a hadsereg vezetőjével – ha az a polgári teljhatalmat is birtokolja – tárgyalni fognak. Ez illúzió volt, de meg kellett próbálni.

– Tehetett volna mást, mint hogy elvállalja a teljhatalmat?
– Elvileg visszautasíthatta volna, esetleg mindjárt utána feloszlathatta volna a seregét. De hát valakinek végig kellett vinni a dolgot, s Görgeiben volt annyi kötelességtudat, hogy nem tért ki a feladat elől.

– Világosnál volt bármilyen más lehetőség a feltétel nélküli megadáson kívül?
– Az oroszok tárgyalni nem voltak hajlandók, az osztrákok négy nappal korábban megnyerték a döntő csatát Temesvárnál. A déli magyar hadsereg lényegében felbomlott, Erdély az oroszok és az osztrákok kezén volt. Ami magyar, mozgó erő még létezett, az mind messze volt, az ellenség háta mögött, többnyire elég rossz állapotban. Utánpótlás nem volt, a sereg közkatonái fejenként másfél tölténnyel rendelkeztek. Az augusztus 11-i haditanácson mindenki a fegyverletételt pártolta – a két ellenszavazat leadója sem harcolni akart, hanem az osztrákok előtti kapitulációt támogatta.

Újabb áldozat a hazáért

– Kossuth egy hónap múlva, vidini levelében alaptalanul árulónak bélyegezte Görgeit. Miért?
– Szeptember elején úgy tűnt, hogy a török területre menekült magyarok és lengyelek miatt háborúra kerülhet sor a Porta, illetve Oroszország és Ausztria között. A magyar szabadságharcért a hivatalos angol és francia körök sok könnyet nem ejtettek, de az Oszmán Birodalom elleni támadás lehetősége miatt már felkapták a fejüket, s mozgósították a földközi-tengeri flottát. Kossuth úgy vélte, ha háború lesz, akkor a magyar ügy is felértékelődik, s talán újra lehet kezdeni a szabadságharcot. Igen ám, de hogy legyen ő a küzdelem vezetője, ha augusztus 11-én lemondott és átadta a hatalmat Görgeinek? Ezért találta ki azt a megoldást, hogy Görgei nem arra használta fel a teljhatalmat, amire kapta – Magyarország állami létének megmentésére –, hanem az ügy elárulására. Márpedig ha így történt, akkor Kossuth lemondása érvénytelen. Más kérdés, hogy mire a vidini levél eljutott nyugatra, a háborús veszély elmúlt, s maradt a körítés, az árulási vád.

– Görgei hogyan viselte, hogy egy egész ország árulónak tartja?
– A klagenfurti internálásban is érzékelte a vád súlyosságát, de azt a zsigeri gyűlöletet, amit a társadalom egy jelentős része táplált vele szemben, csak 1867-es hazatérését követően tapasztalta meg. Rá kellett jönnie, hogy a közvélemény egy része érzelmi alapon viszonyul 1848–
49-hez, s az ő racionális érveire nem figyel. Belenyugodott abba, hogy ezt az áldozatot még meg kell hoznia a hazájáért. Kemény ember lévén kifelé nem mutatott szinte semmit, inkább ironizált a vádon.

– Életében, 1916-os haláláig változott a róla kialakult kép?
– Ahogy fogytak a szabadságharc résztvevői, úgy enyhült a közvélemény ítélete is. Jellemző, hogy az 1884-es rehabilitációs mozgalmat még közfelháborodás kísérte a honvédegyletek és a függetlenségi pártok hívei részéről, az 1890-es évektől viszont egyre több volt az objektív vagy egyenesen elismerő hang. 1916-ban a magyar politikai elit egy jelentős része ott volt a temetésén, s a nekrológokban sem akadt disszonáns hang.

– Ma már átment a köztudatba, hogy nem volt áruló?
– Nagyjából igen, de mindig maradni fog néhány százalék, akiket nem lehet meggyőzni a vád alaptalanságáról – ám ez más történeti korszakok és szereplők esetében is így van.
 
A Görgei születésének 200. és az 1848–49-es szabadságharc kitörésének 170. évfordulója alkalmából tavaly kibocsátott emlékérme hátlapja. A 10 ezer forintos címletű ezüst és a 2 ezer forintos címletű színesfém emlékérméket a Magyar Nemzeti Bank bocsátotta ki. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt


 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az ölelés áfája és a háromlábú kutya

Az ölelés áfája és a háromlábú kutya
Rácz Katalin költészete: Kovács László mosógépszerelő és Rozi, a kozmetikus Tovább olvasom