Kisalföld logö

2018. 12. 13. csütörtök - Luca, Otília -5°C | 0°C Még több cikk.

Letartóztatták a közutak 74 éves rémét - eddig 35-ször vonták be a jogosítványát

A visszaeső sofőr ellen összesen 35 közúti bűncselekmény és három áruházi lopás miatt indult eljárás.
Elrendelte csütörtökön a román bíróság egy 74 esztendős ploieşti-i férfi előzetes letartóztatását, akinek eddig 35-ször vonták be a jogosítványát, de a gépjárművezetői engedély nélkül is mindannyiszor kormányhoz ült – írta a Maszol.ro.

Az idős sofőr korábban házi őrizetbe is került, miután tetten érték a rendőrök jogosítvány nélküli vezetésért, de az előrehaladott korára való tekintettel nem ítélték börtönre, pedig a kényszerintézkedés szabályait is megszegve elhagyta a lakhelyét, és újra autóba ült, sőt illegálisan taxizott.

A 35-ik tettenérés a rendőröknek is sok volt, a férfi vizsgálati fogságba helyezését kérték a bíróságtól, amely ezúttal ezt a kérést nem utasította el.

"A visszaeső sofőr ellen összesen 35 közúti bűncselekmény és három áruházi lopás miatt indult eljárás" – közölte a Prahova megyei rendőrség.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A rendőrség "példátlan méretű" erőszaktól tart szombaton Párizsban

Emmanuel Macron államfő arra kérte a politikai pártok és a szakszervezetek vezetőit, hogy nyugtassák… Tovább olvasom