Kisalföld logö

2019. 02. 21. csütörtök - Eleonóra -1°C | 10°C Még több cikk.

Emlékművet avattak Dörben: hetvenhárom hős neve van a márványtáblán - fotók

A doni áttörés 76. évfordulóján avattak világháborús emlékművet Dörben.
 Fazekas Zoltán Márton premontrei apát celebrálta szentmisét követően együtt vonultak vasárnap az emlékműhöz a döriek. A helyi önkormányzat 1 millió forintot nyert Közép- és Kelet-európai Történelmi és Társadalom Kutatásért Közalapítvány által kiírt pályázaton az alkotás felújítására, melyet további 250 ezer forinttal egészített ki a falu.
Emlékművet avattak Dörben: hetvenhárom hős neve van a márványtáblán


- Az emlékmű állapota az utóbbi évtizedekben erősen leromlott. Az akkori döri elöljáróság már 1926-ban határozatot hozott az első világháborús emlékmű megépítésről. Végül 70 évvel később, 1991. augusztus 2-án avatták fel. Az alkotást Horváth Géza döri amatőr szobrász készítette műkőből, mely egy lehanyatló katonát és az őt segíteni akaró bajtársát ábrázolja.

A márványlapokon 38 első világháborús hős neve olvasható, ez a későbbiekben kiegészült 21, a második világháborúban elesett katona névsorával. Szalay Béla döri helytörténész kutatásai során még további 14, az első világháborúban elesett katona nevét találta meg, akikről nem tudni, hol lelte őket a halál.

Nevük öt évvel ezelőtt került az emlékműre. Az elnyert pályázati forrás segítségével megszépített emlékmű méltó hőseink emlékéhez, hisz nincs olyan döri család, akinek hozzátartozója ne lenne az elhunytak között – emelte ki Dóczy Géza polgármester.
Galéria kép


A döri énekkar műsorát követően Fazekas Zoltán Márton apát e szavak kíséretében áldotta meg az emlékművet: „Legyen ez szent hely számunkra, amely nem csak az emberi kegyetlenséget, békétlenséget, és azok áldozatait juttatja eszünkbe, de amely felhívás a szeretetre, békére, és egymás megbecsülésére is.˝

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Doni áldozatok: Az emlékezés az utókornak kötelessége

Doni áldozatok: Az emlékezés az utókornak kötelessége
Csornai polgárista diákok gyűjtöttek élelmiszercsomagot a második világháború idején a fronton… Tovább olvasom