2024.04.26. 09:00
Rendhagyó órákat tartanak a művészetről Agyagosszergényben
Az agyagosszergényi Közi Horváth József Népfőiskola – együttműködésben a Szépművészeti Múzeummal – tíz alkalomból álló, rendhagyó művészettörténeti órát szervez általános iskolák hetedik és nyolcadik osztályos tanulói részére.

A program során közérthető módon és élményszerűen, látványos képanyag felhasználásával mutatják be a Szépművészeti Múzeum szakemberei a magyar és nemzetközi művészet kiemelkedő festőit, életművük ismert és kevésbé ismert darabjait.
A legutóbbi, hatodik előadás témája Csontváry Kosztka Tivadar művészete volt, előtte pedig a magyar és a francia impresszionizmus legnagyobb hatású alakjairól hallhattak érdekességeket a résztvevők.
A programmal a térség öt iskoláját szólították meg, melyek diákjai egymást követően vesznek részt a foglalkozásokon.
A legaktívabbak, legügyesebbek nyáron egy budapesti kiránduláson vehetnek részt, amelynek keretében megtekinthetik a Szépművészeti Múzeumot is.
A program a magyar kormány támogatásával és a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével valósul meg.