Kisalföld logö

2019. 05. 21. kedd - Konstantin Még több cikk.

Épül az osztrák drótakadály Hegyeshalomnál, határszemlére indultunk - térkép

Épül az osztrák drótakadály Hegyeshalomnál, határszemlére indultunk - térképA majdani kerítésoszlopok tartóinak telepítését kezdték meg a katonák az osztrák
Bár az osztrákok hivatalosan továbbra is csak tervekről és előkészületekről beszélnek, nyilvánvaló és szemmel látható: megkezdték a kerítés építését a magyar-osztrák határszakaszon Hegyeshalomnál.

A folyamatos határellenőrzések és az emiatti torlódások mellett úgy tűnik, újabb fejezetéhez érkezik az osztrák határvédelem. Elkezdődött a kerítés építése Hegyeshalomnál. Erről magunk is meggyőződtünk. A hét első felében vonultak fel az osztrák hadsereg katonái a határvonal mentén speciális gépekkel és nekiláttak a majdani kerítés oszloptartói telepítésének. Előzőleg cölöpökkel jelölték ki azok helyét. Körülbelül kétméterenként áll egy ilyen cölöp a határvonal mellett, egyelőre mintegy kilométer hosszan. A megjelölt pontokon a katonák egyméteres fémrudakat fúrtak le, ehhez lehet majd könnyedén csavarral rögzíteni a kerítés oszlopait. Egyelőre mintegy kétszáz méteren készültek el ezzel, de már odakészítették a következő néhány cölöp mellé is a lefúrandó vaskarókat. 


A majdani kerítésoszlopok tartóinak telepítését kezdték meg a katonák az osztrák-magyar határon.
A majdani kerítésoszlopok tartóinak telepítését kezdték meg a katonák az osztrák–magyar határon.


A Kisalföld információi szerint Albertkázmérpusztáig épül majd a kerítés a schengeni belső határon.

A drótakadály létesítése már a nyár folyamán is napirenden volt Ausztriában. Az osztrák hatóságok akkor arról beszéltek, Ausztria felkészült egy esetleges újabb menekülthullámra, és a magyar határ mentén száz kilométeres szakaszon a több száz telektulajdonossal szerződést kötöttek arról, hogy szükség esetén határt lezáró kerítést építhessenek a területükön. Ha megnő a menekültek száma, pillanatok alatt felhúzhatják a fizikai akadályt, mert minden készen áll ehhez. 

Az állam a telektulajdonosoktól négy méter széles szakaszt vett bérbe, ahol időnként az osztrák hadsereg és a rendőrség járőrözhet. Egy hónappal később aztán már nem száz, hanem legfeljebb harminc kilométeres kerítést felhúzásáról szóltak a híradások Burgenland déli részén. A drótháló a tervek szerint 2,5 méter magas lenne. Ám hivatalosan továbbra is csak a kerítés felhúzásának elvi lehetőségéről beszéltek, ha a helyzet megkívánja azt. Nos, úgy tűnik, most ez is eljött.

Sokak szerint azonban a schengeni övezet belső határán felépített kerítés sok aggályt felvet. Hazánkat számos támadás érte a schengeni külső határon létesített drótakadály miatt. Legutóbb például a napokban Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter javasolta, hogy zárják ki Magyarországot az Európai Unióból. "Az EU alapértékeinek súlyos megsértése elfogadhatatlan, ideiglenesen vagy szükség esetén végleg ki kell zárni az EU-ból az olyan tagállamot, amely kerítést épít háborús menekültek ellen" – jelentette ki Jean Asselborn.

Az épülő határkerítésről kérdeztük Gerhard Zapfl miklóshalmai (Nickelsdorf) polgármestert, aki szerint egyelőre csak előkészítik az osztrák–magyar határnál a kerítést, de ténylegesen nem építik meg, csak ha ez szükségessé válik. Azon kérdésünkre, hogy az építés mikor lehet aktuális, azt válaszolta, hogyha újból bevándorlók tömegei jönnének – ahogy egy évvel ezelőtt – ebbe az irányba.

– Nem tudni, hogy mi történik Törökországban a menekültekkel. Ahogy azt sem, hogy milyen útvonalat választanak majd ahhoz, hogy Nyugat-Európába jussanak, Szlovénián keresztül érkeznek vagy Románia–Magyarország irányából – fűzte hozzá Zapfl.
 

Változások a határon – Bekerítették és átépítik az autópálya melletti kamionterminált

A facölöpök a Lajtáig érhetnek
 
Ahhoz talán lassan hozzá kell szoknunk, ha nyugati szomszédunkhoz igyekszünk, az osztrák hatóságok vizsgálata nélkül nem léphetünk át a határon. Csütörtökön délelőtt az autópálya belépőszakaszán, az egysávosra szűkített részen több autót megállítottak. Azonban a régi határnál sem közlekedhetünk Magyarország irányába akadálytalanul. Jelenleg egy fényjelző lámpa korlátozza a továbbhaladást, mely felváltva ad zöld utat. 
A térképből kinagyított területen látható piros jelzés mutatja, hová tervezik a drótakadályt.
A térképből kinagyított területen látható piros jelzés mutatja, hová tervezik a drótakadályt.

 – A teherautókat beterelik a kamionterminálba és az ellenőrzés után nem a kivezető úton vezetik vissza az autópályára, hanem ráirányítják őket az öreg határra. A B10-es útról mehetnek fel a sztrádára. Ezt tábla is jelzi számukra. Mindennek a hátránya, hogy hol a kilépő kamionok, hol a belépő személyautók tudják használni az útszakaszt – magyarázza Szőke László hegyeshalmi polgármester. Ő azt véli, valamilyen átépítés lehet a kamionterminálon. 

Egyébként ez az a terület, melyen egy éve a menekülteket fogadták és várakoztatták az osztrákok. Amint arról korábban írtunk, százharminc konténerből álló komplexumot telepítettek ide. Újdonság, hogy a terminált bekerítették, sőt, azon belül hasonló kerítéssel a konténereket is elkülönítették. 

– Semmiről nem kapunk tájékoztatást, mindenről a fejünk fölött döntenek – jegyzi meg keserűen a hegyeshalmi faluvezető. Pedig, mint mondja, ezen döntések hatását érzik a hegyeshalmiak. Nem ritka látvány a falun belül kószáló tehergépkocsik látványa. (Egyébként a 3,5 tonnánál súlyosabbak nem is jöhetnének végig a községen.)

– Az Ausztriában dolgozó magyarokat is hátrányosan érinti ez az új rend, hiszen soha nem lehet tudni, mikor keverednek dugóba, mennyit kell várakozniuk és ez sok feszültséget szülhet. Ezzel egyértelműen azok a szlovákok nyernek, akik szintén osztrák állással rendelkeznek, hiszen ők emiatt nem is késnek el munkahelyükről – világítja meg egy újabb szeletét a jelenlegi osztrák határellenőrzési gyakorlatnak. 
Szőke László az északi oldalon tervezett drótkerítés nyomvonalánál - ezt egyelőre cölöppel jelzik.
Szőke László az északi oldalon tervezett drótkerítés nyomvonalánál – ezt egyelőre cölöppel jelzik.

Látogatásunkkor azt is láthattuk, hogy folyamatosan duzzadt a kamionsor. Az egyik hegyeshalmi logisztikai cég munkatársa, Kuti István mint mondja, ő másfél órája várakozik, s reméli, fél órán belül túl lehet az ellenőrzésen. "Nem vagyunk boldogok a helyzettől" – fűzi hozzá, majd továbbaraszol. Mögötte áll az erdélyi Maros megyéből induló Nemes Ferenc.

– Négy és fél óránként pihenőt írnak elő és nekem lassan letelik ez az idő. Meg kell állni, másként megbüntetnek – tekint rá beszélgetésünk közben is sűrűn a tachográfra az erdélyi férfi, aki egyébként a cseh Brnóba igyekszik. Szlovákia felé ment volna, de ott épp kamionstop volt érvényben. 
Drótkerítés a határon
Szőke László még nyár elején értesült osztrák kollégájától, Gerhard Zapfl miklóshalmai polgármestertől, hogy kerítés építését tervezik a határon. A hegyeshalmi elöljáró információi szerint a drótakadályt déli részen Kleylehofig tervezik. Az északi részen a kerékpárút folytatásában lévő betonút (ez a régi 1-es út) végétől várhatóan a Lajtáig. Ezt a szándékot egyébként az ide is levert facölöpök is jelzik. 

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halászléből szobabicikli és hinta

Halászléből szobabicikli és hinta
A Szent István Napokon Szigetköz legnagyobb halászléjéből félmillió forintot gyűjtött a Rotary és a… Tovább olvasom