Kisalföld logö

2019. 07. 20. szombat - Illés 18°C | 31°C Még több cikk.

Halálra ítélték Irakban az Iszlám Állam egyik alvezérét

Az ítélet szerint kötéllel végzik ki Iszmáíl al-Iszávít.
Halálra ítélte az Iszlám Állam terrorcsoport egyik alvezérét szerdán egy iraki bíróság - közölték törvényszéki források.

"Iszmáíl al-Iszávít a bagdadi bíróság kötél általi halálra ítélte" - jelentette be a bírósági szóvivő.
    
Az iraki származású al-Iszáví az Iszlám Állam elleni 2017-es iraki offenzíva elől az akkor még a szervezet kezén lévő szíriai területre menekült, ahol a helyi törzsek vezetőivel jó kapcsolatokat ápolt. A szíriai kormányerők előrenyomulása miatt később Törökország felé vette az irányt; itt fogták el az iraki hatóságok, török és amerikai segítséggel.
    
A letartóztatását hivatalosan idén februárban jelentették be.
    
Az Iszlám Állam harcosainak elfogására alakult asz-Szukúr csoport egyik magas rangú tagja azt mondta nyilatkozatában, hogy a csoportnak sikerült beépülnie a terrorszervezet "legmagasabb köreibe", és már egy ideje figyelték al-Iszávít, aki fontos tisztséget töltött be a szervezetben. Ő volt a felelős egyebek között a parancsnokok kinevezéséért, és jogában állt fatvát, azaz vallásjogi döntést is kiadni.
    
Az Iszlám Állam 2014 nyarán rohanta le Irak és a szomszédos Szíria kiterjedt térségeit, s ezeken a területeken "kalifátust" alapítottak. A dzsihadisták akkor rátették kezüket Irak második legnagyobb városára, Moszulra is, amelyet csak 2017 júliusában tudtak visszafoglalni a kormányerők. Az iraki hadsereg szövetségeseivel ezt követően sorra foglalta vissza a lakott területeket az iszlamistáktól, utolsóként a szíriai-iraki határon fekvő Rava települését 2017 novemberében.
    
A terroristacsoport, bár elvesztette iraki területeit, továbbra is több, ebben a térségben elkövetett merényletért vállalta a felelősséget az elmúlt években.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Biztonságban a buszon, metrón, villamoson - képzés időseknek Bécsben

Biztonságban a buszon, metrón, villamoson - képzés időseknek Bécsben
Az idősek hónapja alkalmából biztonsági képzést kínál időseknek a bécsi közlekedési vállalat, a… Tovább olvasom