Kisalföld logö

2019. 04. 19. péntek - Emma Még több cikk.

Vb 2010 - Olaszország-Paraguay 1-1 - Sajnálkozik Lippi

Amit sajnálok, az az eredmény. Az ilyen mérkőzéseket meg kellene nyernünk - mondta Lippi.
A Paraguay elleni 1-1-es végeredmény miatt bosszankodik Marcelo Lippi, a címvédő olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, ugyanakkor kollegája, Gerardo Martino elégedett a világbajnoki rajttal.

"Amit sajnálok, az az eredmény. Az ilyen mérkőzéseket meg kellene nyernünk, noha a bekapott gólra megfelelően reagáltunk. A jövőben ennél jobban kell teljesítenünk. Ellenfelünk nem csinált semmi rendkívülit, végig a védekezésre összpontosított" - fogalmazott Lippi.

A szünetben lecserélt Gianluigi Buffonnal kapcsolatosan megjegyezte: a kapus már a bemelegítésnél hátfájásra panaszkodott, majd nem tudta folytatni a játékot. A 32 éves hálóőr szerint két nap elegendő számára, hogy rendbe jöjjön, és akkor már a következő mérkőzésen, vasárnap Új-Zéland ellen újra játszhat.



Az olaszok gólszerzője, Danieli De Rossi szerint megérdemelték volna a győzelmet: "Szinte az egész meccsen mi irányítottuk a játékot, többet volt nálunk a labda. De nem könnyű olyan csapat ellen játszani, amelyet egyetlen cél vezérel: hogy pontot szerezzen a világbajnoki címvédő ellen. És mivel ők jutottak vezetéshez, még nehezebb volt a dolgunk."

A paraguayiak argentin mestere, Gerardo Martino nem panaszkodott:
"Nagyon szervezett csapatként játszottunk, a második félidőben is jól védekeztünk. Olyan ellenféllel szemben, mint az olasz ez egy jó eredmény" - mondta a szakadó esőben rendezett meccs után a dél-amerikai együttes kapitánya.

Olaszország-Paraguay 1-1 (0-1)

A címvédő olasz válogatott 1-1-es döntetlent játszott a paraguayi csapattal a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság F csoportjának hétfői nyitómérkőzésén. Az első félidőben a paraguayiak szereztek vezetést egy szabadrúgást követő fejessel, a fordulást követően aztán - szintén egy pontrúgásból - De Rossi révén egyenlítettek az olaszok. Marcello Lippi szövetségi kapitánynak gondot okozhat a jövőben, hogy a hétfői találkozó szünetében sérülés miatt le kellett cserélni Gianluigi Buffont.

Ezt a mérkőzést se a jó találkozók közé jegyezzük. A második félidőben valamivel jobban játszottak az olaszok, több helyzetük volt. Végül De Rossi bepofozott egy beadást, amihez a paraguay-i kapus bakija kellett. A csapatok mintha egész mérkőzésen azt gondolták volna, hogy majd a csoport másik két, gyengébb csapatát legyőzik, és így simán ott lesznek a 16 között. Meglátjuk.

A mérkőzés közvetítése és a szakkomentátor: Mankapumpa

90. perc: 3 perc hosszabbítás után is maradt az 1-1. Vége.

A szaki: Mankapumpa, a lefújás pillanatában:

Hála a jó égnek!!!!

Én ilyenkor szeretek itthon maradni, már ma sincs dugó az Árpád úton, meg máshol se,
Ennél már csak jobb lesz, ha végre beüt a Vakáció gyerekeknél.
Mindenki megy nyaralni, és Győr sokkal szabadabb ilyenkor.


De Rossi egyenlített - Fotó: MTI
De Rossi egyenlített - Fotó: MTI


87. perc: Iaquinta beadása szállt el mindenki fölött.

86. perc: Pepe szabadrúgását szögletre rúgták. Az újabb szögletet Villar öklözte ki.

85. perc: Santa sántikálva ballagott le. Cserélni már nem tud Paraguay.

83. perc: Villar vetődött nagyot.

A szaki: Mankapumpa, Villar vetődéseiről:

Én mekkorát nevettem, mikor a Vertigo mellett a távhővezetéknél feküdtek ketten az "árokparton",és nyomták ki a cuccot magukból,mint Edelényben a szivattyú a vizet.
Maradék kettőtöl megkérdeztem akik csak félig voltak csak tele, hogy kell-e világítás, segítség,de a srác azt mondta,hogy inkább ne, mert ő se szeretné látni,amit kinyomtak a földre,j ót nevettünk, és tovább mentem. Jó volt ez hétvége is, szerintem.


Paraguay gólja - Fotó: MTI
Paraguay gólja - Fotó: MTI


81. perc: Morel csavarata szögletet a rövidre, veszélytelen.

80. perc: szépen hozták fel az olaszok a labdát. Di Natale passzolt Pepéhez, a lövést Villar védte.

78. perc: Pepe szögletét magabiztosan húzta le Villar.

76. perc: Barrios helyére Cardozo jött, a portugál gólkirály.

72. perc: Gilardino helyére Di Natale állt be.

A szaki: Mankapumpa, Di Nataléről és arról. hogy gólkirály volt: 

ennek még a szájában nem csak a tej alszik meg

70. perc: Camoranesi is sárga lapott kapott.

69. perc: Gilardino lőtt fordulásból, elakadt a vőg lábán a labda.

Fotó: MTI
Fotó: MTI


68. perc: Santa Cruz lépett pályára, Valdez helyére.

66 perc: Lucas adott középre, ahol Santana érkezett, de kapu mellé pörgetett.

GÓL!
64. perc: De Rossi egyenlített. Szöglet után mellé nyúlt a kapus, De Rossi lecsapott rá, és a kapuba vágta. 1-1

A szaki: Mankapumpa, De Rossi góljáról:

sivatag királynak született!!!! olyan tábla van kint a kocsiján is, hogy "Nem könnyű királynak lenni".

61. perc: Cáceres kapott sárgát, felvágta Montolivót.

60. perc: a gólpasszt adó Torres helyett Santana állt be.

57. perc: Marchisio sántikál, ebből is csere lett. Camoranesi szállt be a játékba.

56. perc: Montolivo lőtt kapura, gyenge. De a meccs megélénkült.

Fotó: MTI
Fotó: MTI



55. perc: jól jött föl Paraguay, és veszélyes lövéssel fejezte be a támadást. Hibát hibára halmozott az olasz védelem.

53. perc. Pepe feje mellett szállt el a beadás.

47. perc: Marchisio rúgta fejbe ellenfelét.

A második félidőt Paraguay kezdte. Rossz hír az olasz fanoknak, hogy Buffon kapust lecserélték, helyére Marchetti állt be. Izomsérülésről számoltk be az első hírek.

A szaki: Mankapumpa, az olasz kapus cseréről:

Egyértelmű,hogy rosszul lett. Ez nem kérdés, ott más hiba nagyon nem lehet.

45. perc: egy percet hosszabbított a játékvezető. Többet kár is lett volna. Az olaszok az elején jól fociztak, aztán már csak a beívelésekről szólt az első félidő. Egy beívelés Paraguaynak bejött.

A szaki: Mankapumpa 

Biztos Norbi fogyasztóra jár,hogy nem kell behúznia a hasát.

GÓL!
39. perc: Paraguay is ívelt, Torres lőtte Alcaraz fejére pontosan a labdát. Szép fejes volt, igaz Cannavaronak eszébe nem jutott felugrani, hagyta, hogy felmásszanak a hátán. A semmiből vezet a dél-amerikai csapat. 0-1

35. perc: Zambrotta adta be, Bonet fejelte ki.

30. perc: hosszú felívelésre remekül érkezett Pepe, de az Udinese játékosát lesen állította meg a partjelző.

Kínlódnak az olaszok
Kínlódnak az olaszok

A szaki: Mankapumpa, az MTV kommentátóráról, Egri Viktorról

Nekem nem voltak soha ilyen problémáim,hogy melyik drága hely,melyik nem,mert már 10 éve nem voltam nyaralni,de nem is fogok menni egy darabig,mert inkább nyáron dolgozok,és télen lebzselek.

29. perc: Criscito rúgták fel. A szabadrúgást Marchisio lőtte be. A parák szögletre mentettek. Egy percen belül 3-szor adhatták be a kapu elé az olaszok a labdát, a paraguay-i védők mindent kifejeltek.

24. perc: Torres lőtt gyengén kapura, bakizott az olasz védelem.

23. perc: Montolivo lódult meg, de mire löhetett elfáradt. Villar simán szedte fel a guruló labdát.

A szaki: Mankapumpa

Vittél ki colás poharat????

21. perc: szögletig jutottak a piros mezesek. A beívelést De Rossi vágta ki. Továbbra is szakad az eső.

18. perc: Iaquinta marad lesen.

16. perc: állandósult olasz fölény, Paraguay még a felezővonalon is nehezen jött át.

Fotó: MTI
Fotó: MTI



12. perc: De Rossi esett össze a tizenhatosnál, Cáceres lépett a sarkára.

11. perc: Iaquinta cselezett jól. Kivágták a paraguay-i védők.

8. perc: egyelőre olasz fölény.

A szaki: Mankapumpa, a játékosok mezéről

Van egy-két csaj akinek kimondottan jól áll, és kiemeli a szépen a testét.
4 perc: Pepe szögletét kibólintották a védők.

3. perc: Cannavaro látványos mozdulattal próbált kapura lőni.

2. perc: Riveros csúszott rá brutálisan Montolivo bokájára, nincs lap.

1. perc: kékben az olaszok, pirosban a parák. Olaszország kezett. Szakad az eső.

A szaki: Mankapumpa
Jég nem volt!!!!! Szépen villámlott az éjjel.

Remélem a Rábán is megemelkedik a szint,és nem lesz meccs közvetítés.










Az olasz szurkolók fáznak Fokvárosban - Fotó: MTI
Az olasz szurkolók fáznak Fokvárosban - Fotó: MTI



A mérkőzés előtt:
van abban valami báj, hogy a Magyar Televízió munkatársai másról sem tudnak beszélni, csak hogy milyen öreg az olasz csapat. S még szakkommentátorunk is ezen a véleményen van.

A szaki: Mankapumpa

Legalább lesznek újak,és összekötik a kellemest a hasznossal.








Olaszország-Paraguay 0-0

F csoport, 1. forduló. Fokváros

Olaszország:  Buffon, Zambrotta, Cannavaro, Chiellini, Criscito, Marchisio, De Rossi, Montolivo, Iaquinta, Gilardino, Pepe. Szövetségi kapitány:  Marcello Lippi

Paraguay: Villar, Alcaraz, Bonet, Morel Rodríguez, Da Silva, Torres A., V. Cáceres, Vera, Riveros, Barrios, Valdez. Szövetségi kapitány:  Gerardo Martino



Nem jó hír az olaszoknak - Csúcson az olasz államadósság

A szakkommentátor

A hétfő esti szakkomentátorunk az olvasóink által jól ismert, rendszeres hozzászólónk, nagy kedvencünk, az ügyeletes észosztó, aki háló nélkül ugorja a tripla leszúrt rittbergert: Mankapumpa

Hétfői hozzászólásokból válogattunk. (a szerk.)
Olaszországban rekordnagyságúra, 1,813 ezer milliárd euróra nőtt az államadósság - közölte hétfőn az olasz nemzeti bank. A közlemény szerint az államadósság áprilisban 0,8 százalékkal nőtt az egy hónappal korábbi 1,797 ezer milliárd euróhoz képest. A bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított értéket nem közölte az olasz nemzeti bank. Tavaly év végén a GDP 115,8 százalékát tette ki az olasz államadósság. Ez az arány az idén 118,4 százalékra nőhet az előrejelzések szerint. Az államadósság legutóbb 2009 októberében ért el csúcsértéket, 1,802 ezer milliárd euróval.

A címvédő is csatába száll

Az olasz csapat bizonyítani szeretné, hogy – sokak véleményével ellentétben – nem túl öreg a 2006-os németországi siker megismétléséhez.

Az F csoport nyitómeccsén, Paraguay ellen egyértelműen Marcello Lippi kapitány csapata az esélyes, még annak dacára is, hogy a felkészülési meccseken nem igazán nyújtott emlékezetes teljesítményt, a rivális dél-amerikaiaknál pedig nem lesz hiány motivációban, hiszen januárban fejbe lőtt társukért, Salvador Cabanasért is játszanak.

"A bemutatkozás mindig különösen fontos. - mondta Gianluca Zambrotta. - Szeretnénk az első helyen zárni a csoportban, tehát a jó rajt ideális lenne."
Paraguay köztársasági elnöke, Fernando Lugo levélben kérte a játékosokat, hogy a lábadozó Cabanasért kettőzött erővel hajtsanak, s a futballisták ígéretet is tettek: eredményeikkel megpróbálják őt kárpótolni.

Az olaszok eközben szeretnének úgy rajtolni, ahogy négy éve tették: a Ghána felett aratott 2–0-s diadallal nyitottak, s meg sem álltak a végső győzelemig.

Gattuso a torna után lemondja a válogatottságot

"Az én koromban akkor cselekszem helyesen, ha helyet adok azoknak a fiataloknak, akiknek több üzemanyag van a tankjában" - nyilatkozta két nappal az Azzurrók vb-bemutatkozása előtt a 32 éves világbajnok.

Gattuso - akinek legnagyobb álma, hogy szövetségi kapitányként is kijusson egy vb-re - nehéz idényt hagyott maga mögött az AC Milannál, mivel térdsérülése miatt gyakran csak a cserepadon kapott helyet. A fokvárosi nyitányon várhatóan a kezdőcsapatban szerepel majd Paraguay ellen, mivel Daniele De Rossi pénteken lábfejsérülést szenvedett.


Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiprich: jobb volt a holland válogatott a dánoknál

A holland Feyenoord egykori játékosa, a Gyirmót edzője Kiprich József értékelte a Hollandia-Dánia… Tovább olvasom