Kisalföld logö

2019. 02. 22. péntek - Gerzson 0°C | 10°C Még több cikk.

Kap egy utolsó utáni esélyt a marsjáró mielőtt működésképtelennek nyilvánítja a NASA

Szeptemberben a NASA azt közölte, hogy még 45 napig próbálkozik a kapcsolatfelvétellel, de ha az nem sikerül, akkor az Opportunity küldetését lezártnak tekintik.
Az amerikai űrhajózási hivatal (NASA) kedden bejelentette, hogy tesz még egy utolsó kísérletet a kapcsolatfelvételre az Opportunity marsjáróval, de kudarc esetén működésképtelennek nyilvánítja a robotot.

Az utolsó tesztet helyi idő szerint kedd este végzik el, s az eredményről az űrhajózási hivatal szerdán sajtótájékoztatót tart.
    
A robot 2004-ben ért a vörös bolygóra, és értékes információkat küldött a Földre: például arról, hogy a távoli égitesten valaha víz volt, vagyis meglehettek az élet feltételei.
    
Tavaly júniusban a hatkerekű marsjáró erős, hosszan tartó porviharba került, és elnémult. A vihar ugyanis megakadályozta, hogy a robot napenergiával működő elemei feltöltődjenek, és az Opportunity a vihar elülte után sem küldött jeleket.
    
Szeptemberben a NASA azt közölte, hogy még 45 napig próbálkozik a kapcsolatfelvétellel, de ha az nem sikerül, akkor a marsjárót valószínűleg javíthatatlan meghibásodás érte, s küldetését lezártnak tekintik. Októberben azonban az űrkutatók megváltoztatták a véleményüket, és adtak még egy esélyt az általuk Oppynak becézett robotnak.
    
A párját, a Spiritet 2011-ben nyilvánították működésképtelennek, miután szintén egy porvihar miatt elnémult, és egy éven át hiába várták, hogy feléledjen.
    
Az első amerikai marsjáró egyik megalkotója egyébként a 2005-ben elhunyt Bejczy Antal amerikai-magyar mérnök és űrkutató volt. Ő fejlesztette ki a Pathfinder űrjárórobot távirányítási technikáját, majd a Sojourner marsjárót.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kutyák miatt figyelmeztettek a kutatók

A kutyák miatt figyelmeztettek a kutatók
A kutya a macskák és a patkányok után immár a harmadik legveszedelmesebb ragadozófaj, amelyeket az… Tovább olvasom