Kisalföld logö

2019. 04. 22. hétfő - Csilla, Noémi Még több cikk.

Lemondott az IMF vezetője, és ártatlanságát hangsúlyozta

Azonnali hatállyal lemondott Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szexuális bűncselekménnyel gyanúsított vezérigazgatója - jelentette be a szervezet igazgatótanácsa csütörtökön.

Hozzátette, hogy megkezdik az új vezérigazgató kiválasztását, és addig az amerikai vezérigazgató-helyettes, John Lipsky vezeti az intézményt. Az igazgatótanács ismertette Strauss-Kahn levelét, amelyben ismételten a leghatározottabban tagadja az ellene felhozott vádakat, s közli, "minden erejét, idejét és energiáját" arra fordítja, hogy bebizonyítsa ártatlanságát.

"Jelen pillanatban elsősorban a feleségemre - akit mindenkinél jobban szeretek -, a gyerekeimre, a családomra és a barátaimra gondolok. Mint ahogy gondolok IMF-beli kollégáimra is." Levelében közli, "végtelenül szomorú", de kötelességének érzi lemondani, mert gondolnia kell családjára, és mert az IMF javát tartja szem előtt.

A Wall Street Journal szerint utódként az IMF élére Christine Lagarde francia pénzügyminiszter a legesélyesebb, ha az igazgatótanács követi a hagyományt, amely szerint az IMF vezetője európai (a Világbanké pedig amerikai). A húszak csoportja (G20) azonban nemrég nyílt kiválasztási eljárásban egyezett meg, így lehetséges más jelölt is a felzárkózó gazdaságú országok csoportjából.

Eközben újabb tanú bukkant föl az ügyben: a New York-i Sofitel szálló egyik alkalmazottja a reggeli maradékát szedte le, amikor Strauss-Kahn feltételezett áldozata, a guineai származású szobalány bement a lakosztályba. A férfi elmondása szerint az ajtó csak be volt hajtva, amikor a nő belépett. Nem tudta, hogy Strauss-Kahn a fürdőszobában van, ezért azt mondta a nőnek, hogy elkezdheti a takarítást, majd kiment a lakosztályból.

Ha igaz, amit az új tanú állít, az azt jelentené, hogy a szobalány nem használta a mágneskártyáját, amikor bement a lakosztályba.

Ennek következtében egy fontos bizonyíték veszhet el: nem lehet minden kétséget kizáróan megállapítani, mikor ment be a lakosztályba, és mennyi ideig tartózkodott bent a nő - írta a Le Figaro című párizsi napilap. Megjegyezte egyúttal: hamisak azok a felvételek, amelyekről azt állítják, biztonsági kamerák készítették, és az látható rajtuk, hogy a szobalány vagy Strauss-Kahn elhagyja a lakosztályt. Biztonsági kamerák ugyanis csak a földszinten, a szálloda előcsarnokában vannak fölszerelve.

Az ügyvédek a csütörtöki meghallgatáson ismét megkísérlik óvadék ellenében szabadlábra helyeztetni védencüket - jelentette a CNN amerikai hírcsatorna. A védelem által felkínálandó szigorú feltételek egyike lesz, hogy a vádlott elektronikus nyomjelzőt visel majd a bokáján. Emellett nem hagyhatja majd el a lakást, a szállodai szobát vagy az irodát, és le kell adnia az útlevelét is. A CNN szerint az ajánlatban "hatalmas összegű" óvadék szerepel majd.

Dominique Strauss-Kahn kiesése után a legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint a Szocialista Párt (PS) egyik lehetséges elnökjelöltje, Francois Hollande volt pártvezető lehet az első forduló győztese a jövő évi franciaországi elnökválasztáson, de Nicolas Sarkozy jelenlegi köztársasági elnök mindenképpen a második fordulóba jutna, bárki is lenne szocialista ellenfele.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vágó István édesanyja belebetegedett a kvízmester távozásába

Ómolnár Miklós: Mikor hisztiztél utoljára? Vágó István: Á, tudom, hogy miért kérdezed. Tovább olvasom