Kisalföld logö

2019. 02. 22. péntek - Gerzson 1°C | 9°C Még több cikk.

Az agyi gátlás megváltoztatja az erkölcsi értékítéletet

Megváltoztatható az emberek morális ítélete agyuk egy részének gátlásával, mutatták ki amerikai kutatók az amerikai tudományos akadémia folyóiratának (PNAS) hétfőn megjelent számában.

A Massachusetts Institute of Technology (MIT) szakemberei az agy jobb oldali temporo-parietális részében (TPJ) - a jobb fül mögötti-fölötti területen - gátolták az idegsejtek aktivitását. Ennek az agyi területnek általában akkor igen nagy az aktivitása, amikor azon gondolkodunk, hogy valamely tettnek mi lesz a kimenetele.

A műveletet úgy hajtották végre, hogy a koponya körül mágneses erőteret hoztak létre, amely célzott áramot indított el az agyban, majd megkérték a tanulmány résztvevőit, hogy erkölcsi talányt hordozó történeteket olvassanak.

Ilyen történet volt például, hogy egy lány és a barátnője látogatásra megy egy vegyigyárba, ahol a lány megáll a kávéautomatánál. Barátnője megkéri, vegyen neki kávét cukorral. Az automata mellett álló edényen "méreg" felirat áll, a lány nem tudja, hogy valójában sima cukor van benne. Azt hiszi, hogy a tartályban lévő fehér por mérgező, mégis beleteszi barátnője kávéjába. A barátnőnek természetesen semmi baja nem lesz, hiszen az anyag cukor volt.

A vizsgálatban résztvevő embereket megkérték, hogy értékeljék egytől hétig terjedő skálán a lány viselkedésének erkölcsi elfogadhatóságát. A skálán az egyes értékelés jelentette, hogy "teljes mértékben tilos" az ilyen tett, míg a hetes, hogy "teljes mértékben megengedett".

Két kísérletet folytattak le, melyek közül az egyikben 25 percnyi agyi mágneses impulzus alkalmazása után értékelték az önkéntesek a történetek karaktereinek viselkedését, a másikban pedig a mágneses impulzusok alkalmazása közben. Mindkét esetben az agy jobb oldalán, a TPJ területén történt idegi aktivitás lerombolása ahhoz vezetett, hogy az emberek morális értékítélete megváltozott.

Ilyenkor az önkéntesek inkább hajlottak arra, hogy erkölcsileg elfogadhatónak, megengedhetőnek tekintsék a másik személlyel szembeni meghiúsult ártó szándékot, mint azok a kontrollszemélyek, akik agyát nem tették ki ezeknek az impulzusoknak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hien, a vonzó bérgyilkos

Nguyen Thanh Hien dögös bérgyilkosnőt alakít szólólemezének Játék az egész című dalához készült… Tovább olvasom