Kisalföld logö

2019. 07. 21. vasárnap - Dániel, Daniella 21°C | 33°C Még több cikk.

Női kosárlabda - Címvédésre készül a Sopron

Pénteken 20.15 órakor megkezdődik a női bajnokság döntője a Sopron Basket és a DVTK között. A finálénak az idehaza veretlen, az Euroliga négyes döntőjében 4. helyezést szerző soproni csapat az esélyese, ám szakvezetője, Roberto Íniguez kemény, nehéz fináléra számít.
– A Diósgyőr lesz csapata ellenfele a fináléban, mit vár, milyen döntőre számít? – kérdeztük a soproni csapat vezetőedzőjét.

– Nagyon kemény és nehéz sorozat előtt állunk – vágott bele Roberto Íniguez. – A Diósgyőr képességeit, valamint lelki tartását jól mutatja, hogy a harmadik, döntő meccsen, hazai pályán, nyomás alatt tudta biztosan legyőzni a győrieket. Azt a győri csapatot, amely a Szekszárdot a negyeddöntőben, majd a Diósgyőrt az elődöntő második mérkőzésén bravúrral legyőzte, így mentálisan alaposan meg-
erősödve lépett pályára.

– Csapata azonban a szezonban veretlen a bajnokságban, így mondjuk ki, esélyesként várhatja a finálét. Gondol arra, hogy milyen szép is lenne egy makulátlan mérleggel, veretlenül megnyert bajnokság?

– Egyáltalán nem, meg sem fordult a fejemben. Ahogy az egész évad során, úgy a bajnoki döntőben is lépésről lépésre próbálunk haladni. Csak a sorozat nyitómérkőzésére koncentrálunk, nem tekintünk előbbre.
Tina Jovanovic csak arra koncentrál, hogy mindent megtegyen jelenlegi csapata sikeréért. Fotó: Magasi Dávid

– A Final Fourban és a bajnoki rájátszásban voltak, akik sérülés miatt mérkőzéseket hagytak ki. A döntő előtt milyen az „egészségügyi helyzet" a csapatánál?

– Vannak gondjaink, nehézségeink, de meg kell mondjam, a nyilvánosság előtt nem szeretek ezzel foglalkozni, erről beszélni, mert az egyfajta előre magyarázkodásnak tűnhet. Megpróbálunk mindenkit a körülményekhez képest a legjobb állapotba hozni, s így nekivágni a döntőnek.

A jó hangulat garantált

Tina Jovanovicot két éve éppen Diósgyőrből szerződtette a soproni klub. A szerb válogatott center így vélekedik az esélyekről: „Visszaemlékezve a Miskolcon töltött időszakra, úgy gondolom, ami a döntőben garantált, az a jó hangulat. A Diósgyőr szinte teljesen átalakult, kicserélődött ahhoz az időszakhoz képest, amikor én játszottam ott, viszont a vezetők és a szurkolók között vannak, akikre jó szívvel gondolok vissza, akikkel jó lesz találkozni. A pályán ugyanakkor most egyetlen dolog vezérel majd: megtenni mindent, ami tőlem telik jelenlegi csapatom sikeréért."

Jovanovicnál is szorosabb kötelék fűzi a Diósgyőrhöz Dubei Debórát, ő ugyanis ott nevelkedett, a Diósgyőrben tanult meg kosarazni. Arra a kérdésre, lehet-e szerepe annak, hogy a Diósgyőr egy meccsel többet játszott, s két nappal kevesebbet készülhetett a döntőre, a válogatott bedobó a következőket mondta: „Talán valami hatása lehet, ellenfelünk esetleg kicsit fáradtabb lesz, de egy döntőben nem hinném, hogy ez túl sokat számítana. Biztos, hogy a Diósgyőr a rendelkezésére álló idő alatt megpróbál a lehető legjobban felkészülni ellenünk, de mi is alaposan felkészültünk belőlük. Úgy gondolom, minden azon múlik, tudjuk-e saját, eddig is sikereket hozó játékunkat játszani. Azon leszünk, hogy így legyen."
A további program

Április 29., hétfő, 18.30 óra: DVTK–Sopron Basket. Május 2., csütörtök, 18 óra: Sopron–DVTK. Május 5., vasárnap, 16 óra: DVTK–Sopron (ha szükséges). Május 8., szerda, 18 óra: Sopron–DVTK (ha szükséges). A döntő mindegyik mérkőzését az M4 Sport élőben közvetíti.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Női kézilabda NB I - Szinte teljesen kicserélődik a Mosonmagyaróvár csapata

Női kézilabda NB I - Szinte teljesen kicserélődik a Mosonmagyaróvár csapata
Összesen tizenhárman távoznak az MKC-től, két új játékos nevét már bejelentették. Tovább olvasom