Kisalföld logö

2019. 04. 24. szerda - György Még több cikk.

NB I foci - Csak egy Torghellével volt jobb az MTK

MTK-Gyirmót 1-0 (0-0)

37. p: Okuka húzott el a jobb oldalon, a félmagasan belőtt labdája Présingeren változtatott irányt, így Torghelléhez került, de a csatár 5 m-es lövését Sebők hatalmas bravúrral hárította.

51. p: Paku a saját térfele közepéről indította a leshatárról kilépő Sallóit, a csatár az alapvonalig vezette a labdát a bal oldalon, majd középre centerezett, azonban Madarász tizenhatosról leadott lövését Petkovics óriási bravúrral szögletre ütötte.

74. p: Vukmir passzolt balra Vadnaihoz, aki csinált egy lövőcselt ballal, majd jobbal középre ívelt, Torghelle pedig látványos mozdulattal 12 méterről fejelte a labdát kapura, amely a lécről pattant a gólvonal mögé. 1–0.

Szegény embert az ág is húzza. A mondás tökéletesen igaz a Gyirmót FC Győrre is, hiszen nem elég, hogy hosszú ideje hét meghatározó játékosra nem számíthat Urbányi István vezetőedző, a héten Csiki Norbert is kidőlt a sorból, aztán a szombati MTK-meccsre készülve Jancsó András is sérültet jelentett. Igaz, a Gyirmót mestere nem esett kétségbe, Lázár Patrikot állította a helyére, aki aztán Bojoviccsal tökéletes harmóniában futballozott. Egészen a 74. percig, ugyanis a tökéletesen semlegesített Torghelle Sándor megvillant és máris 1–0-s hazai vezetést mutatott az új, csodás stadion eredményjelzője. Mutathatott volna mást is, ám Madarász Márk lövését bravúrral védte az MTK kapusa.

Mindent összevetve változatos, helyenként jó iramú mérkőzést játszottak a csapatok, s egyet kell érteni azokkal az elemzőkkel, akik állítják, csupán egy Torghellével nőtt a nagy múltú MTK az újonc Gyirmót fölé.

Teodoru Vaszilisz: – Tudtam, hogy nem lesz egyszerű meccs, hiszen nem véletlen, hogy alig kapott gólt az ellenfél. Végül is igazi ki-ki mérkőzést játszottunk. Minden elismerésem a Gyirmóté, hiszen ezúttal is szervezetten futballozott, és gyors játékosai révén gólhelyzetbe is került. Szerencsénkre, ha nehezen is, de Torghelle Sándor megtalálta a kapu felé vezető ösvényt s ez döntött.

Urbányi István: – Gondjaink akadtak az első félidőben, de az első húsz percben a mi akaratunk érvényesült. Aztán jöttek a problémák: rossz helyezkedés, rossz váltások… A félidőben aztán sikerült rendet tenni a fejekben, és a folytatásban már nagyobb sebességi fokozatra kapcsoltunk. Megvoltak a lehetőségeink – elég csak Madarász Márk helyzetére gondolni –, a második félidőben mindkét csapat közel állt a győzelemhez. A döntő különbséget ma Torghelle Sándor jelentette.
Így látták a találkozót

Madarász Márk: – Hajtós, jó iramú meccs volt, s jól bírtuk a tempót. Volt egy nagy helyzetem, amikor a második félidőben Sallói Dani visszagurította a labdát, s a lövésem után én már gólt láttam, ám az MTK kapusa hatalmas bravúrral védett.

Németh Krisztián, az MTK korábbi csatára: – Élveztem a meccset, melyet egy olyan gól döntött el, amilyet csak Sanyi tud szerezni. Eszméletlen egy pali.

Torghelle Sándor: – Háromszor kerültem helyzetbe, ám kétszer is remekül védett Sebők Zsolt, pedig mindkettő gólt érdemelt volna. Végül egy szerencsés akcióból lett meg a három pontot érő találat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hamilton rajtol az élről Austinban

Hamilton rajtol az élről Austinban
Hamilton mellől Nico Rosberg startol majd, a harmadik helyen pedig Daniel Ricciardo zárta a… Tovább olvasom