Kisalföld logö

2019. 05. 23. csütörtök - Dezső Még több cikk.

Megjelent a soproni KDNP történéseinek képes naptára - fotók

A tavalyi első „próbakiadást"  követően, idén is kiadta 2017-es évre szóló asztali naptárát a KDNP Soproni Szervezete, amelynek a Történések 2016-ban összefoglaló címet adta – tudósít a firtl.sopron.hu.
Az igényesen szerkesztett asztali naptár a helyi KDNP legfontosabb eseményeinek fotóit tartalmazza, illetve azok egy részét, közösségi rendezvények, előadások, KDNP-s szervezésű találkozók fotóit.

Amolyan fényképes éves beszámoló a kiadvány, amelyben – többek között -  helyet kap Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, pártelnök  soproni látogatása, és több, Firtl Mátyás a térség választott országgyűlési képviselőjének rangos, nemzetközi, országos és helyi közéleti eseményen való részvétele, parlamenti és bizottsági munkáját is dokumentáló  fotói. Mindezek között Firtl Mátyás által az országgyűlési határozatban is jegyzett Széchenyi 225. jubileumi év rangos és a legnagyobb magyar szellemiségéhez méltó, nagycenki  eseményei.
A KDNP történéseinek képes naptára


A naptárban helyet kapnak még továbbá a KDNP országos politikusainak Sopronban szervezett programjai, a rendelkezésre álló, 52 héthez kapcsolódó terjedelmi korlátok között. Így a képes híradás az országos, KDNP-politikusok soproni és Sopron környéki programjainak képes krónikájában szerepel  Rétvári Bence államtitkár Családi Vállalkozások Konferenciáján tartott soproni  előadása, Soltész Miklós államtitkárnak a kópházi felújított templomok ünnepén való részvétele, Aradszky András fertődi avatóünnepségen, Vejkey Imrének a nagycenki Széchenyi ünnepségen készült fotója.

A 2017. évi asztali naptárral kíván a KDNP tagságának áldott ünnepeket és boldog új évet a soproni KDNP Szervezete, amelynek elnöksége a naptár egy-egy példányát az évzáró ünnepségen adta át tagságának.

A KDNP történéseinek képes naptára

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meghatotta a rendőröket a soproni fiú karácsonyi képeslapja - fotó

Meghatotta a rendőröket a soproni fiú karácsonyi képeslapja - fotó
A rendőrök viszonozták a jókívánságot! Tovább olvasom