Kisalföld logö

2019. 02. 20. szerda - Aladár, Álmos 2°C | 11°C Még több cikk.

A főnök asszonnyal együtt mosogatott olvasónk Tirolban

Már háromszor vállalt szezonmunkát Tirolban olvasónk, hogy rendbe tegye egy időre a családi kasszát. Szerinte hangsúlyozni kell, hogy egy osztrák szállóban a mosogatás nem rabszolgamunka, nem kell beleszakadni. Telt ház idején mellé többször beállt a tulajdonos felesége is segíteni.
 
Olvasónk nemrégiben két hónapig dolgozott egy szállóban Tirolban, ott, ahol egy évvel azelőtt is. Az első ausztriai munkahelyén nem igazán becsülték meg a munkáját véleménye szerint, de másodszorra sikerült hamar jó helyet találnia egy munkaerő-közvetítő révén, ezért ide vissza is tért. Szívesen fel is vették egy újabb szezonra.

Nem csak a pénz számít

– Az emberek a pénz miatt vannak kint, dolgoznak Ausztriában, azért, hogy az anyagi biztonságot megteremtsék maguknak, szeretteiknek. Ezért viselik el a hátrányait is a külföldi munkának, de azt is látni kell, hogy más előnyei is vannak a jó kereset mellett. Nekem már akkor feltűnt, amikor először dolgoztam Tirolban, hogy nálunk jóval nyugodtabbak, jellemzően kedvesebbek, aranyosabbak a helyiek. Viszont az elmúlt években azt kellett tapasztalnom, hogy itthon is jelentősebb változás ment végbe e téren, még a lakótelepeken is, nem csak a falvakban, ahol jobban ismerik egymást az emberek. Változik a hétköznapjainkat, együttélésünket meghatározó kultúránk. Ma már tízből kilenc magyar felszedi kutyája piszkát a földről, udvariasabbak, egymással jobban törődnek az emberek, nem nyomják meg a gázt, ha látják, hogy egy idős néni közelít a zebra felé – sorolta a férfi.

Hullámzó honvágy

Azoknak igazán nehéz az Ausztriába ingázás olvasónk szerint, akiknek a családja itthon marad. Ő is átélte ezt, amikor távol volt szeretteitől: hullámokban – hol erősebben, hol gyengébben – jelentkezett nála az emiatti szomorúság, lehangoltság.
– Persze jó úgy bemenni egy boltba, hogy nem kell néznem az egyes áruknál az egy-két eurós különbségeket, de a monotonitás, amit a munka jelent, leépítheti a lelket. Ezért az Ausztriába ingázóknak, akik hosszabb ideig vannak távol otthonuktól, ezt is mérlegelniük kell, amikor eldöntik, megéri-e nekik elvállalni egy több hónapos munkát egy hazánktól távolabbi tartományban – fogalmazott.
Fotónk illusztráció.
Fotónk illusztráció.
Családi biznisz

– A saját tapasztalatom összecseng a hozzám hasonlóan külföldi vendéglátóipari munkát elvállaló ismerőseimével a negyven-hatvan vendéget elszállásolni tudó hotelekről – jegyezte meg olvasónk és hozzátette: ezekben jellemzően maga a tulajdonos és az egész családja is a beosztottakkal, a vendégmunkásokkal együtt dolgozik, ugyanazokat a feladatokat végzi el – mikor mit kell –, mint amit az alkalmazottak. Volt olyan helyen, ahol a tulajdonos volt a főszakács, a felesége a süteményeket készítette, az egyik lánya a reklámokkal foglalkozott, a másik a szobák értékesítésével, lefoglalásával, a fia pedig a recepción látta el a teendőket és segédszakácskodott is olykor. Ők gyakran naponta tizenkét órát is dolgoztak. „Magyarországon megtennék ezt azok, akiknek ekkora vállalkozásuk van?" – tette fel a kérdést a férfi és rögtön válaszolt is rá: „Lehet, de számomra ez szinte elképzelhetetlen."
– Sokat gondolkodtam ezen. Mennyivel több lehet a haszna egy-egy szezonban egy osztrák szállónak, ha a tizenkét tagú személyzet felét a tulajdonos családja alkotja? A konyhán dolgoznak, pincérkednek, takarítanak. Mennyibe kerülne, ha a helyükre is embereket kellene felvenni? Nem mindegy. Utána se kell számolni. Egyébként ott, ahol én voltam, a főnök fia ebédidőben ment el síelni a közeli pályára – jegyezte meg.

Drágább egy autónál

Szerinte hangsúlyozni kell, hogy egy osztrák szállóban a mosogatás nem rabszolgamunka, nem kell beleszakadni. Akkor van több mosogatnivaló, ha több a vendég. Ha nincs telt ház, csak fél ház, akkor kevesebb, akkor kényelmesebben lehet beosztani a teendőket. S általában csak a napi nyolc óra munkaidő fele pörgősebb. Persze a másik felében sem lehet lazsálni, le kell törölgetni az asztalokat többször is és a mosogatók segítenek a felszolgálóknak is. „Normális helyen nem is nézik le a külföldit" – tette még hozzá a magyar munkavállaló.

– A szállóban, ahol dolgoztam, félpanziós ellátást biztosítanak a vendégeknek, tehát nekünk a reggeliztetésüket és a vacsoráztatásukat kellett megoldani. Így az esti műszak kezdetekor kevés volt a mosogatnivaló, csak azokat az tányérokat, poharakat, evőeszközöket kellett megtisztítanunk, amiket a délutáni kávézások, a sütik elfogyasztásakor használtak. A vacsora után indult be jobban újra a „biznisz", akkor keményen kellett mosogatni este kilencig, de ha telt ház volt, akkor a főnök asszony többször is mellém állt, a lányuk barátja pedig a tányérok elrakodásában segített, hogy időben végezhessek. Nem esett le az aranygyűrű az ujjukról – számolt be tapasztalatairól olvasónk. Az is megkönnyítette munkáját, hogy a konyhát korszerű munkagépekkel szerelték fel, jó minőségű tisztítószerekkel látták el. Mondták is neki, vigyázzon a mosogatógépre, mert többe került, mint a főnök autója. Ha egy edény aljára odaégett valami, ő elkezdte levakarni, de megmutatták neki, hogy azt is nyugodtan beteheti a mosogatógépbe. Hogy elég tiszta legyen, legfeljebb kétszer is.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csodaszép a soproni Szárhalmi erdő - fotó

Csodaszép a soproni Szárhalmi erdő - fotó
Tavaszi kirándulásunk során ezekre a kincsekre bukkantunk a soproni Szárhalmi-erdőben. Tovább olvasom