Burkali Theodor zeneszerző és klarinétművész – Az egykori győri tanuló visszatért korábbi iskolájába

– Mikor került kapcsolatba a zenével, miért pont a klarinétot választotta hangszeréül? 
– Általános iskolában. Testvéreim is játszottak már hangszeren, így nem is volt kérdés, hogy akkor a legkisebb gyermek is tanuljon egyen. A klarinét viszonylag könnyen megszólaltatható hangszer, szívesen választják a gyermekek. Így voltam vele én is. De nincs konkrét oka, valamiért így alakult. Egyébként egy fúvószenekarban nagyon fontos szerepe van ennek a hangszernek, és közkedvelt is. 

– A tanulmányait Győrben kezdte, a győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola után a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, majd a salzburgi Mozarteum Zeneművészeti Egyetem következett. Mennyiben más a zenetanulás külföldön, mint például idehaza? 
– Annak idején azért vonzott és tett kíváncsivá külföld, mert a klarinétirodalom 80–90 százaléka német nyelvterületen született. Magyarországon minden képzést megkaptam arra, hogyan bánjak a hangszerrel, és zenéljek. A zene viszont nemzetközi. A kíváncsiságom vitt elsősorban külföldre, és az a vágy, hogy megtudjam, hogyan tanítják Mozartot ott, ahol született, Salzburgban. A világot akartam megismerni, ahol a neves szerzők születtek. Minden élményt magamba akartam szívni annak idején. Aztán ott ragadtam Salzburgban. A gyökereim azonban Győrhöz kötnek, amire nagyon büszke vagyok. De a zene az én igazi hazám. 

– Számos hazai és nemzetközi versenyen nyert díjat, például a bukaresti Jeunesse Musicalesen és a sevillai nemzetközi versenyen, a fiatal művészek versenyén Belgiumban, a bécsi Yamaha-versenyen és a szintén bécsi Franz Josef Reinl Zeneszerzőversenyen. 2002-ben zeneszerzői munkásságáért megkapta a Theodor Körner-díjat, 2004-ben pedig a salz­burgi kormány „Jahresstipendium für Musik” díját. Mennyi önbizalmat, szakmai előrelépést adnak ezek az elismerések? 
– Nagyon sokat. Fiatal pályakezdő zenészként számos szakmai, morális és anyagi elismerést kaptam Győr városától is ösztöndíjak és fellépések formájában. Minden pozitív válasz erősíti az embert, de legfőképpen a zene szeretete és az abban való hit éltet és segít át egzisztenciálisan nehezebb időkön is. A zene egy ajándék mindenki számára. 

– Gyakorlatilag bejárta a világot. Koncerthelyszínként emlegethetjük New Yorkot, Párizst, Amszterdamot, Zürichet. Koncertek, rádió- és televíziós produkciók alkalmával pedig többször utazott az Egyesült Államokba, Ázsiába és Afrikába. Melyek voltak a legemlékezetesebbek? 
– Szinte nem tudok választani. Zenészként az ember világot lát. Ezeket én sem felejtem el soha. Párizsban egyszer kéthetes zenei fesztiválon vehettem részt. Ez is egy olyan élmény és megerősítés volt, amit nehezen felejtek el. A zenében az a szép, hogy folyamatosan tanulunk mi is, és mindig új élménnyel gazdagodunk. Rengeteg koncertem volt, monumentális koncerttermeket ismerhettem meg, azoknak az akusztikáját. Egészen fantasztikus. A zene nemzetközi, mert nem a szavakhoz, hanem az érzelmekhez van kötve. Minden földrészen. 

– A napokban visszatért Győrbe, egykori tanulmányai helyszínére, a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolába. Egy kurzust tartott és koncertet is adott a diákoknak. Szép emlékek jutottak eszébe? 
– Igen. Egy klarinétnapra érkeztem. Zenei tanulmányai­mat Szabó András professzornál töltöttem annak idején. Varázslatos volt az az idő. Nemcsak az iskolai emlékek jutottak eszembe, hiszen nem csupán klarinétgyakorlással telt az idő, hanem lehetőségem volt például együttesben játszani, amit szintén a professzor úrnak köszönhettem. Nagyon sok élményben volt részünk a Győri Klarinét­együttessel. Együtt, számunkra addig ismeretlen földrajzi és zenei tájakat fedezhettünk fel. A kapcsolat Győrrel továbbra is megmaradt. Lélekben mindig itt vagyok Győrben. A legszorosabb kötődés és emlék például a Szent László-oratórium volt 2010-ben, amit az önkormányzat felkérésére írtam, és a Győri Filharmonikus Zenekar, valamint a Győri Fesztiválkórus mutatta be annak idején nagy sikerrel. 

– A zene szeretetéről volt már szó. Ön szerint a klasszikus zenét hogyan lehetne közelebb vinni a fiatalokhoz? 
– A fiatalok azt szeretik, amit tálalva kapnak. A klasszikus zenéhez teljes figyelemre, környezetre van szükség, míg a könnyűzene már a bevásárlás közben eléri az embert. Minden embernek olyan a lelke, amilyen zenei táplálékon él. Fontosak az ifjúsági koncertek, és az is, hogy bátran vigyük el a klasszikus zenét akár az óvodába is. Meg kell tenni a lépést a fiatalok felé. Hozzájuk kell vinni a klasszikus zenét. Utána pedig sokan csodálkoznak majd: ez valóban ilyen gyönyörű? 

– Milyen tervei, céljai vannak a közeljövőben? 
– A koronavírus után most visszatérünk a régi kerékvágásba. Folyamatosan pótoljuk a koncerteket, és próbáljuk utolérni magunkat. Az elmaradt koncertek megrendezése után dolgozunk tovább. A napokban mutatják be szaxofonra és zongorára írt szonátám Bécsben, egy másikat februárban Brüsszelben. További koncertek vannak még tervben. Utazom tovább a zenével, illetve a zenében, és lehetőség szerint hazautazom testvéreimhez, rokonaimhoz, ismerőseimhez egy találkozás erejéig. Kedves, immár elhunyt szüleimmel pedig a zene világában tartom a lelki kapcsolatot. Ott utazunk együtt szüntelen.