Nem csitul a felháborodás a tönkretett hársfa miatt Egyeden

Rendőrségi eljárás indulhat az egyedi temető vélhetően vegyszerrel tönkretett hársfájának ügyében. A falubeliek és a község vezetői sem mennek el szó nélkül a rongálás mellett.

Nem menekül meg az egyedi temető százesztendős hársfája. A helyiek úgy vélik – és a nyomok is erre utalnak –, megmérgezték sírkertjük egyik jelképét. A tettes elérte célját, az önkormányzatnál már intézik a kivágást. A harag és a felháborodás nem csitul Egyeden.

Amint azt a Kisalföld megírta, szárad a temető hatalmas hársfája. (Kisalföld, 2018. június 5.) A törzsén, nem sokkal a föld fölött apró lyukak találhatók. Az egyediek azt mondják, oda öntötték bele a mérget azok, akiket zavartak a lehulló falevelek. Annak idején a Kisalföld szakértője is megerősítette: bármilyen vegyszer alkalmas rá, hogy a fa nedveinek mozgásakor befecskendezve elpusztítsa a növényt.

Vadosné Varga Katalin, Egyed polgármestere a Kisalföld újbóli érdeklődésére elmondta: a képviselő-testület is foglalkozott az üggyel és úgy döntöttek, feljelentést tesznek a rendőrségen.

– Azt mondják, minden csoda három napig tart, de hársunk sorsa a mai napig téma a faluban. A helybeliek egyöntetű véleménye is az, hogy ne menjünk el szó nélkül a dolog mellett. Ezért is határoztunk a feljelentésről – tájékoztatott a polgármester. Megjegyezte: a fa sajnos szemmel láthatóan szárad. – Azok az ágak, levelek is sárgulnak, amelyek tavasszal még kihajtottak. Félő, hogy egy komolyabb viharban letörnek az ágai vagy maga a hárs dől ki. Alatta sírok vannak, nem kockáztathatjuk meg, hogy azokban kár keletkezzen. Így, nehéz szívvel ugyan, de kivágatjuk. Már felvettem a kapcsolatot szakemberrel is, aki mielőbb elvégzi a feladatot.

Ahogy a polgármester mondta, a helyiek nem szeretnék, ha elfelejtődne a hársfa ügye. A Kisalföld is ezt tapasztalta a temetőben. Egy öntözőkannával érkező hölgy azt mondogatja, amit korábban is erősítettek az egyediek. „Az a hársfa sokkal korábban ott volt, mint a környékén a sírok, sírkövek. Senkinek nem volt joga hozzá, hogy elpusztítsa” – vélte. Szavait megerősítette társa is, és még azt is hozzátette: nem bízik benne, hogy valaha is kiderül az igazság. „Aki ezt csinálta, vigyázott rá, hogy ne hagyjon nyomot. Amit a falusiak gondolnak, nem lehet bizonyítani. A véleményünk persze megvan, de vádaskodni senki nem szeretne. Szégyellje magát az, aki szerint ez volt a megoldás. Azt azért várjuk, hogy mi lesz az eredménye a rendőrségi eljárásnak” – gondolkodott el.

Gőgös Istvánné, noha maga is megnézte a szabályosan fúrt lyukakat a fa törzsén, azért reménykedik: „Talán nem szándékos a dolog, a hársfa öreg és azért szárad el. Vagy vannak emberek, akik képesek ilyenre?” – jegyezte meg. 

– A szüleim sírja Mórichidán van, ott háromszáz-négyszáz éves, hatalmas fák állnak a temetőben. Senki nem panaszkodik rájuk, pedig ősszel vastagon borítják a sírokat a levelek. Odamennek a hozzátartozók és letisztítják. Eszünkbe nem jutna, hogy a fákat vágassuk ki – vélekedett az asszony.

Ősi sír a hárs alatt

A hársfa tövében egy régi sír található, az 1902-ben elhunyt Varga Jánosé. A helyiek úgy tartják, a temetés után a Varga család ültette el a fát. Ha így történt, akkor az öreg hárs 116 esztendőt élt meg.

Gyász
„Elindult egy lélek, továbbszállt, távolra tőlünk, mely nagyon fáj. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapánk, nagypapánk, testvérünk és rokonunk, SZEKERES ISTVÁN a volt győri növényolajgyár dolgozója életének 76. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése 2019. 09. 24-én, kedden 14 órakor lesz a győr-révfalui temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Megpihent a dolgos apai szív, áldás és hála övezi a sírt. Szerető férj voltál, drága édesapa, nagypapa, bánatos családodnak most az őrangyala. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, apósunk, testvérünk és rokonunk, SZALAY ÁRPÁD volt Tompa utcai lakos életének 66. évében türelemmel viselt, súlyos betegségben csendesen megpihent. Temetése 2019. szeptember 24-én 13 órakor lesz családi körben Budapesten, a Dráva utcai utolsó kikötőből, a Halászbástya nevű hajóról. Végső kegyeletüket leróhatják a Dunába dobott egy szál virággal. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Nem az a fájdalom, amelytől könnyes a szem, hanem amit szívünkben hordunk némán, csendesen. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy IVÁNYI LEVENTE életének 79. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. szeptember 24-én, kedden 15 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető új ravatalozójában. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Uram, te jónak láttad elszólítani, s szent az akarat, mely így tud dönteni. És én ha kérdezem - Miért ily hirtelen? - hallgat s nem felel senki sem. Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága fiunk, édesapánk, rokonunk, SCHIEWERTH ZOLTÁN 55 éves korában tragikus körülmények között elhunyt. Szerettünktől 2019. szeptember 23-án, hétfőn 12 órakor veszünk végső búcsút a győr-nádorvárosi köztemető új ravatalozójában. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló Család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, dédnagypapánk, rokonunk, HORVÁTH BÉLA ciráki lakos 84 évesen rövid ideig tartó, súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2019. szeptember 20-án, pénteken 16.30 órakor lesz a ciráki temetőben. Előtte engesztelő szentmise 16 órakor a helyi templomban. Gyászoló család
A győri Zrínyi Ilona Általános Iskola 1964-ben végzett 8/b. osztály diákjai az 55 éves találkozójuk alkalmával szeretettel és kegyelettel emlékeznek elhunyt tanáraikra és diáktársaikra. BORKA EDIT, CSOBOD TIBOR, DÓCZI ELEMÉR, FELDMANN KÁROLY, FAZEKAS ANTAL, KEMENES BEA, LAUSCHER JÓZSEF, SÁNDOR JÁNOS. Emléküket megőrizzük
„Megpihen a dolgos apai szív, áldás és hála övezi a sírt. Szerető férj voltál, drága édesapa, nagyapa, bánatos családodnak most az őrangyala. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapánk, nagypapánk, apósom és rokonunk, SARMAN MÁTYÁS volt postafőellenőr életének 85. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése 2019. szeptember 19-én, csütörtökön 14 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető régi ravatalozójából. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Megpihen a dolgos, jó apai szív, áldás és hála övezi e sírt. Szerető férj voltál, drága édesapa, családodnak most az őrangyala. Megállt a szív, megállt a kéz, nincs szó az ajkakon, szívünkben örökké élsz, mert szerettünk nagyon. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó férjem, édesapánk, nagypapánk, apósunk, testvérünk, keresztapánk, sógorunk és rokonunk, SZABÓ GÉZA életének 71. évében elhunyt. Temetése szentmisével egybekötve 2019. szeptember 20-án 15 órakor kezdődik a kapuvári Szent Kereszt-temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Szerető családja
„Mit lelkem eddig félve sejtett, Előttem áll a nagy titok, Hogy csak az halt meg, ami nem lett, S az él örökké, ami volt. (Vajda János) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VINCZE ANDRÁS JÁNOS életének 88. évében hosszan tartó betegségben, csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. szeptember 21-én, szombaton 14 órakor lesz a gönyűi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló Család
„Nem simogat kezed, nem mosolyog arcod, hiába szólítunk, nem halljuk már hangod. Egy jajszó nem sok, annyit nem mondtál, csak elmentél a halál hosszú útján. Szíved már nem fáj, a miénk vérzik, a fájdalmat, szenvedést szeretteid érzik. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PALKOVICS LÁSZLÓ szeretett férj, apa, nagypapa életének 65. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. szeptember 20-án, pénteken 16.30 órakor lesz a fertőbozi temetőben. A gyászmise 16 órakor kezdődik a fertőbozi templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Pihenj, Te Drága Szív, mely megszűntél dobogni. Szerető Jóságod nem tudjuk feledni. Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, anyósunk és rokonunk, SOMOGYI GYULÁNÉ szül. Szücs Erzsébet 77 éves korában méltósággal viselt, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 2019. 09. 21-én, szombaton 14 órakor lesz az abdai temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Véget ért a szenvedése, szívében nyugalom, miénkben, kik itt maradtunk, el nem múló fájdalom.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapám, nagypapánk, apósom és rokonunk, HORVÁTH ZOLTÁN GYULA nyugalmazott hajóparancsnok életének 76. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. szeptember 21-én, szombaton 10 órakor lesz a gönyűi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
A Hegykői Általános Iskola 1959-ben végzett diákjai a 60 éves osztálytalálkozón szeretettel és kegyelettel emlékeznek meg elhunyt tanáraikról, osztálytársaikról. Döbrősi Terézia Farkas Mária dr. Horváth József Horváth Bernadett Kóczán Imre Németh Péter Raszipovits Károly Weisz Mária Wégerbauer Róbert Emléküket szeretettel megőrízzük!
Szeretettel emlékezünk GRÓSZ JÓZSEF halálának 10. évfordulóján. Minden együtt töltött pillanatot hűen őrzök a lelkemben, mint megannyi kisfilmet. Gyakran visszapörgetem őket a fejemben, hogy emlékezzek arra, mennyire boldogok voltunk mi ketten. S ebbe az érzésbe egy szemernyi kétely sem vegyült. Szerető feleséged és családod
Fájó szívvel emlékezünk NAGY ZOLTÁN halálának 6. évfordulóján. Nem az a fájdalom amitől könnyes a szem, hanem amit a szívünkben hordunk némán, csendesen. Szerető feleséged és fiad Zoltán.