Helyi gazdaság

16 éve
A nagy-, közép- és kisvállalkozások közötti párbeszéd lehet a helyi gazdaság fejlődésének záloga – vallja Heinrich Franke, a Presztizs-díj egyik alapítójának, a győri Audi-gyárnak ügyvezető igazgatója.
16 éve
Állandó kiállításuk van az ország minden élelmiszerboltjában, ugyanis megtervezték több kedvelt termék csomagolását a győri D-Plaza Kft. munkatársai, akik megnyerték a Presztizs-díj egyik kategóriáját.
16 éve
A Pannonbeton Kft. nyert el az év vállalkozásának járó Presztizs-díjat. A mosonmagyaróvári cég vezetői eddig nem tudták elképzelni, hogy ne győri vállalkozás vigye el a pálmát ebben a kategóriában. Tévedtek.
16 éve
Öt megyei cég kapott Kisalföldi Presztizs Díjat a győri egyetemi csarnokban tartott ünnepségen tegnap este. Az elismerést – amelyet lapunk kiadója, a Lapcom Kft. kezdeményezésére alapítottak – első ízben ítélték oda az arra érdemeseknek.
16 éve
2003-ban is meghirdetjük a tavalyi esztendő legsikeresebb üzleti díjához kötődő pályázatunkat. Hogy kinek mi a siker, az persze szubjektív, de egy biztos: nem mindig és nem csak a nagyság számít.
16 éve
2003-ban is meghirdetjük a tavalyi esztendő legsikeresebb üzleti díjához kötődő pályázatunkat. Hogy kinek mi a siker, az persze szubjektív, de egy biztos: nem mindig és nem csak a nagyság számít.
16 éve
Vélhetően a mosonmagyaróvári ipari parktól is megvonják az ipari park címet, hiszen a tulajdonviszonyok rendezetlensége miatt nem telepedett le egyetlen cég sem a területen.
16 éve
Még nem fejeződött be a Győri Keksz Kft. átszervezése. A 103. évében járó édesüzemből eddig két gyártósor került át Székesfehérvárra, s elviszik a harmadikat is. Bár már csak rövid ideig, de még Győrben is készül a Győri Édes.
Gyász
„Beteg teste elpihent már, de lelke meg velünk jár. Mert nem hal meg, kit eltemetnek, örökké él, kit nagyon szeretnek. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szerető férjem, testvérünk, sógorom, keresztapánk és rokonunk, VAJAS TAMÁS vági lakos 81 éves korában elhunyt. Szeretett hallottunk temetése 2019. november 16-án 11 órakor lesz a vági temetőben. Lelki üdvéért engesztelő szentmise a temetés előtt, 10.15 órakor lesz a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Ha megemlegettek, köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, mert én már Istennél vagyok.” Isten vigasztaló kegyelmében bízva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KÁLDY ZSUZSANNA KLÁRA 2019. szeptember 29-én, életének 65. évében váratlanul elhunyt. Életéért 2019. december 9-én, hétfőn 11 órától a soproni evangélikus templomban adunk hálát, ahol együttérzésüket egy szál virággal felezhetik ki. A gyászoló család Részvétnyilvánítás: [email protected] Kazinczi Zsuzsanna 2351 Alsónémedi, Nefelejcs u. 43/III.
„Mikor elmentél, kialudt egy csillag, az angyalok a mennyországba hívtak. De sajnos itt lent elvesztettünk Téged, legtisztább angyalát a földnek és az égnek. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett feleségem, édesanyám, nagymamánk, anyósom, testvérem és rokonunk, TAKÁCS GYULÁNÉ szül. Magyar Magdolna életének 82. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. november 19-én, kedden 15 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető új ravatalozójában. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
„Nem fogjuk már elgyengült kezed, nem simítjuk őszülő fejed, nem tekint ránk aggódó szemed, megpihenni tért dolgos kezed. Drága Jó Édesanyánk, Isten Veled!” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, dédmamánk, anyósunk, testvérünk és rokonunk, HORVÁTH GYULÁNÉ szül. Szabó Éva Róza életének 76. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. november 18-án, hétfőn 15 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető új ravatalozójában. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Szerető szíveddel oly sokat adtál, Isten kegyelméből most megváltást kaptál. Tested pihen csak az anyaföld mélyében, emléked tovább él szeretteid szívében. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága keresztanyánk, nagynénénk, sógornőm és rokonunk, ANDORKA MARGIT életének 91. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. november 16-án, szombaton 15 órakor lesz a Győrszemere-falusi temetőben. Engesztelő szentmise 14.15 órakor a helyi katolikus templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
ÉG VELED, KÁLMÁN BÁCSI! Szomorúan fogadtuk a hírt, hogy életednek 100. évében elindultál szép hazádból, híres kis Magyarországból, visszanéztél félutadból, szemedből a könny kicsordult. Elmentél, elmentél, hosszú útra mentél... Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok, Kálmán bácsinak utat mutassatok. Közel 100 év után nélküled megyen már a hajnalcsillag lefelé. A Marosszéki kerek erdő madarai búsan dalolnak, érted fáj a szívük, Tőled búcsúznak. Így búcsúzunk mi is: a Csornai Bárdos Kórus jelenlegi és régi tagjai.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szeretett Férjem, Sógorunk, Nagybátyánk, Rokonunk és Barátunk, KOCH BÉLA JÓZSEF életének 85. évében elhunyt. Kérésének megfelelően szűk családi és baráti körben helyeztük örök nyugalomra. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérték. Külön köszönetet mondunk Pauló Katalin doktornőnek és asszisztensének, Szilviának, valamint a Petz-kórház intenzív osztályán dolgozó orvosoknak és nővéreknek a lelkiismeretes gyógyításért. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Drága Jó Édesanyánk, Testvérünk és Rokonunk, HEISZIG SÁNDORNÉ szül. Kovács Ilona szíve életének 85. évében, türelemmel viselt betegség után örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. november 19-én, kedden 13 órakor lesz a soproni Szent Mihály-temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk osztoznak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága fiam, testvérem, édesapánk és rokonunk, KUROLI TIBOR életének 53. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. november 18-án, hétfőn 15.30 órakor lesz a szerecsenyi temetőben. Előtte engesztelő szentmise 14.45 órakor a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk HORVÁTH JÁNOSNÉ szül. Vass Ibolya halálának 5. évfordulóján. Annyira szerettem volna még élni értetek, de az Úr magához hívta lelkemet. Tiszta szívből azt kérem tőletek, szeressétek egymást, mint én titeket. Mindig ott leszek köztetek, s féltve vigyázom minden léptetek. Férje és szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk, nagymamánk, testvérem és rokonunk, BOLLA TIBORNÉ szül. Németh Irma életének 68. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2019. november 16-án, szombaton 15 órakor lesz a nagybajcsi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk LUKSA LAJOSNÉ sz.Téglás Erika Anna halálának 3. évfordulójára Fájdalom költözött 3 éve szívünkbe, nem múlik el soha. Nem hallhatjuk hangod,nem fogjuk kezed, nem lehetünk mi már soha többé veled. Eszünkbe jutnak az együtt töltött napok, fülünkbe újra megcsendül a hangod. Könnyes szemmel nézünk fel az égre, szeretünk téged,hiányzol most és mind örökre. Férjed, fiad Attila és csalája
Fájó szívvel emlékezünk szeretett férjem, édesapánk, nagypapám, apósunk VAJNOVICS JÓZSEF halálának 1. évfordulóján. Egy váratlan percben életed véget ért, búcsúzni sem tudtál, nem volt hozzá időd. Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok. Soha el nem múló szeretettel őrizzük emlékedet. Szerető családod
Hálás szívvel mondunk köszönetet az osztálytársaknak, tanároknak, akik a csanaki temetőben VARGA ISTVÁN sírjára a 35. osztálytalálkozó alkalmából a megemlékezés virágait elhelyezték. Az Élet elmúlik, de az emlékeinkben S míg élünk őrizzük Őt. Bánatos családja és Édesanyja
Nem tudom (...), nem azért vannak-e kivilágítva a csillagok, hogy egy napon mindenki megtalálhassa a magáét. Antoine de Saint-Exupéry Az 1994-ben végzett Écsi Általános Iskola osztályának szeretném megköszönni, hogy a 25 éves találkozó alkalmával emlékeztek bátyámra, Pongrácz Jánosra. Pongrácz Enikő