Range Rover 3.0D Vogue: az igazi luxusterepjáró

A Range Rover, amióta létezik, a világ úttalan útjaira is elviszi az utazási komfortot és luxust.

A világban ma már sok terepjáró (és annak látszó jármű) fut az utakon, ugyanakkor az elmúlt évtizedek alatt egyetlen olyan közlekedési eszköz honosodott meg a „felső tízezer” köreiben Európában, amelyet méltán nevezhettünk már akkor is luxusterepjárónak, amikor más még nem gyártott hasonlót: a britek büszkesége, a Range Rover.

A modellek rangját jelzi, hogy a Land Rover típuspalettáján külön nevet kapott ez a széria, nem véletlenül: a puritán és nagyon kemény feladatokra alkalmas Defender, és a komfortosabb Discovery mellett a Range Roverek feladata volt, hogy a világ úttalan útjaira is elvigye a legmagasabb igényeknek megfelelő utazási komfortot és luxust.
Szerkesztőségünk a háromliteres turbódízellel futó, nagyon bőkezűen felszerelt Vogue-kivitelt kapta meg menetpróbára.

A méret a lényeg

Az alapforma alig változott az elmúlt évtizedek alatt: egyrészt a vásárlóközönség el is várja a Range Roverektől ezt méretét meghazudtolóan könnyedén suhanó dobozformát, másrészt egy robusztus terepjáró szögletesben mutat igazán jól. Az idő múlását kívül csak a modern első és hátsó lámpatestek, a nagyméretű oldalsó „kopoltyúk” és a lemezek alatt rejtőző technika mutatja – igaz, az utóbbi nagyon. A külső méretek pedig egyértelművé teszik, hogy a kategória királyával állunk szemben: a 4,95 méteres hosszúság, a behajtott tükrökkel is csaknem 2 méteres szélesség és a normál futómű-állás mellett mért bő 186 centis magasság mindenképpen tekintélyt keltő. A 288 centiméteres tengelytáv pedig megegyezik a mai luxuslimuzinokéval, és a hatalmas belső magassággal kiegészítve pazar térkínálatot eredményez. A nagyvonalúan méretezett első és hátsó üléssor mögött még 535 (ledöntött hátsó ülésekkel 1756) literes űr marad az útiholmiknak.

A belső tér brites, de újfajta faburkolatokkal érdekessé tett eleganciája összhangban áll a külső által jelzett magas értékrenddel: a Range Rover fedélzetén valóban a létező legnagyobb kényeztetést kapják a vendégek a finom bőrkárpittól a fejlett szórakoztatórendszereken át tökéletes kilátásig és klímáig: minden adott egy élvezetes, akár egész napos túrához.

Gondolkodik és gondoskodik

Az automataváltó ötsebességes, a kézzel is kiválasztható fokozatot a műszerfalon, a sebességmérő alatt láthatjuk. Tapasztalatunk szerint a legjobb megoldás az automatát sportállásba (balra) billenteni, ekkor induláskor és menet közbeni előzéskor egyaránt lehengerlő erővel indul meg a jármű. Ha kézi választáskor egyébként nem a megfelelő fokozatot kapcsolnánk, az intelligens rendszer áthidalja a problémát, valósággal a vezető helyett gondolkodva irányítja a nyomatékot a hajtásláncra, így lefulladni gyakorlatilag lehetetlen.

Hegyek között is kipróbáltuk, hogyan birkózik meg az emelkedőkkel a háromliteres, 390 Nm-es nyomatékot produkáló 177 lovas, soros hathengeres dízelmotor: amint várható volt, nagyon könnyedén. Az erőforrás egyébként 13,6 másodperc alatt gyorsítja fel százas tempóra a 2560 kg önsúlyú közúti masztodont és 179 km/órás végsebességre teszi képessé. Mindehhez képest 11,3 literes átlagfogyasztása mérsékeltnek tűnik, igaz, ennek eléréséhez visszafogott pedálkezelésre is szükség van.

Amiért terepjáró

Az állítható magasságú, számítógép-vezérelt légrugózás minden új Range Roverhez alapáron jár. Az alaphelyzethez képest parkoláskor 4 centivel süllyed le a karosszéria – jól jöhet rakodáskor is, melyet a nagy teherbírású, külön lenyíló hátsó-alsó ajtó is támogat. Autópályatempónál 21 milliméterrel van az alaphelyzet alatt a futómű, terepre indulva pedig 5,2 centivel afölé emelkedik. Az intelligens vezérlés önműködően észleli az út- és sebességviszonyokat, de ésszerű határok között kézzel is állítható (egészen 283 milliméterig) a hasmagasság. A teljes rugóút 28 centiméter, ami „darabosabb” akadályok leküzdésénél lehet hasznos. Az állandó összkerékhajtást egy gombnyomással „hegyi üzemmódba” is állíthatjuk, a felező áttétele 2,7-szeresre növeli a talajra átvitt nyomatékot. A minden viszonyok között precíz iránytartást a sebességfüggő szervorásegítő garantálja. Csúszós meredeken lefelé ereszkedve a márka HDC-rendszere tartja az úton a járművet, amely egyébként félméteres vízben is mozoghat.

Fokozni szinte lehetetlen

A regisztrációs adó nélkül is csaknem 22 millió forintos alapár néhány extrával csaknem 24 millióra nőtt. A felszereltség egyébként rendkívül gazdag, a kategóriában elvárton felül még a bi-xenon fényszórótól az Oxford bőrkárpittal borított kontúr-üléseken át a TV/GSM/GPS színes „szélesvásznú” LCD-kijelzős rendszerig terjed, és nem hiányzik a 14 hangszórós „Logic 7″ rendszerű 6 lemezes Harman-Kardon hifi és a fűthető bőrkormány sem. Nemcsak a belső, de a külső tükrök is fényre sötétedő kivitelűek, a 8 darabból álló légzsákrendszer teljes védelmet nyújt.

S ha valakinek ez is kevés volna: a be- és kiszállást segítő elektronika a gyújtás levételére előzékenyen visszatolja legmélyebb helyzetébe a kormánykereket, majd beülés után a slusszkulcsot elfordítva visszaállítja kezünkhöz az utoljára érvényes pozíciót. Ezt a szolgáltatást csupán annak illusztrálására említettük, mennyire teljeskörűen gondoskodik utasairól a luxusterepjárók királya, a brit Range Rover.

Donald Trump koszorút helyezett el Szent II. János Pál szobránál
A szentélyt a szövetségi főváros északkeleti részén található katolikus bazilikánál II. János Pál emlékének ajánlott múzeumként nyitották meg 2001-ben.
Hatvanezer munkahelyet védhetnek meg a magyar vállalkozások
Nyolcvanmilliárd forint értékű beruházásra pályáztak egyetlen nap alatt a magyar vállalkozások – írta a Facebookon György László államtitkár.
New York kormányzója a rendőrséget okolja, mert nem vetett véget az erőszaknak
Andrew Cuomo jobb munkára szólította fel New York rendőrségét.
Közösségi memorandumot adott át az MKP a szlovák kormányfőnek
A dokumentumban a helyi magyar közösség fennmaradásához és gyarapodásához elengedhetetlenül szükséges tényezőket fogalmazták meg.
Gyász
„Hirtelen mentél el, köszönni sem tudtál, örökre lecsuktad csillagszemed. Vigyázunk az álmodra… Te csak aludjál! Kedves szerettünk, isten veled! Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, dédink, testvérem, anyósom, HORNUNG JÓZSEFNÉ életének 101. évében csendesen megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. június 6-án, szombaton 14.30 órakor lesz a lázi temetőben. Előtte, 13.30 órakor engesztelő szentmisét mondatunk a helyi templomban. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Kit szívünkben érzünk, nem hal meg soha, kit lelkünkben látunk, nem hagy el soha. Az élet elmúlik, de az emlékek élnek, amíg élünk, őrizzük őket. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, nagypapánk, rokonunk és ismerősünk, NAJDEK LÁSZLÓ életének 73. évében, 2020. 05. 30-án, szentségekkel megerősítve visszaadta lelkét Teremtőjének. A kapuvári Szent Anna-plébániatemplomban 2020. 06. 05-én 14 órakor szentmisével, majd 15 órakor a Szent Kereszt-temetőben, temetési szertartással búcsúzunk tőle. Tisztelettel kérnénk, hogy a temetésre szánt virágok és koszorúk árát a templomban és a temetőben erre a célra kihelyezett dobozba helyezzék, vagy utalják át a kapuvári Lumniczer Sándor-kórház krónikus belgyógyászati osztálya „A remény hal meg utoljára” Alapítvány javára. (Számlaszám: 10404986-50526874-52661001.) Közleménybe: Najdek virág. Ezúton szeretnénk kifejezni hálánkat a belgyógyászati osztály főorvos asszonyának, orvosainak, nővéreinek és ápolóinak az irányunkban több alkalommal is kifejezett önzetlen segítségükért, munkájukért. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban bármilyen módon osztoznak. Gyászoló család
„Megállott a szívem, mely értetek dobogott, ajkam bezárult, mely értetek aggódott. Most szívemből kérem Tőletek, szeressétek egymást, mert én már elmegyek. Szeretetem ott hagyom köztetek, isten veletek! Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédink, anyósunk, testvérem, sógornőnk és rokonunk, MÉHES ÁGOSTONNÉ szül. Éliás Rozália életének 97. évében csendesen elhunyt. Temetése június 5-én, pénteken 16 órakor lesz az óvári temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei „Örökké él, kit szeretnek, nem halnak meg az anyák, fejüket lehajtva útra kelnek, s vigyáznak ránk odaát.
„Most küzdelmed véget ért, az Isten szólít el, de a szeretet nem hal meg, mindig velünk leszel. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapánk, apósunk, nagypapánk, testvérünk, sógorom, rokonunk és barátunk, MORVAY GYULA életének 83. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása június 5-én, pénteken 14 órakor lesz az óvári temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Ne emlékezz rám búsan, rokon, barát, add meg a könnyet, de élj és szeress tovább. Addig vagyok, míg élek szívetekben. Ember voltam mindig, ezért szeressetek. Gyásztól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, anyósunk és rokonunk, PÓLYA ANDRÁSNÉ szül. Kiss Judit méltósággal viselt, súlyos betegség után, 2020. 05. 26-án, életének 74. évében örökre megpihent. Temetése 2020. június 5-én 14 órakor lesz a győr-ménfőcsanaki Hegyalja úti temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Nem az a fájdalom, melytől könnyes a szem, hanem amit a szívünkben hordunk némán, csendesen. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Drága Férjem, Édesapánk, Nagypapánk, Apósom, Testvérünk és Rokonunk, PAMMER BÉLA 62 éves korában csendesen elhunyt. Szeretett halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. 06. 05-én, pénteken 12 órakor lesz polgári szertartás szerint a rajkai temető ravatalozójában. Kérjük, hogy a gyászolók együttérzésüket egy szál virággal fejezzék ki. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. (Juhász Gyula) Tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy Kedves Édesanyánk, Anyósunk, Nagymamánk és Rokonunk, KILÁCSKÓ LÁSZLÓNÉ szül. Kovács Etelka életének 85. évében csendesen elhunyt. Temetése 2020. június 6-án, szombaton 13 órakor lesz a lébényi evangélikus temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Többé soha nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya. Szegény a forgandó, tündér szerencse, hogy e csodát újólag megteremtse. (Kosztolányi Dezső) Szomorú szívvel tudatjuk rokonainkkal, barátainkkal, ismerőseinkkel, hogy VECSEY TAMÁS órás 2020. május 22-én, életének 74. évében elhunyt. 2020. június 5-én, pénteken 15 órakor a mosoni temetőben veszünk végső búcsút tőle. Megköszönjük mindazoknak az együttérzését, akik osztoznak fájdalmunkban. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló családja
„Úgy volt ő jó, ahogy volt, ahogy élt, hitt és remélt. Ahogy szeretett, ahogy az emberekre tekintett. Úgy volt ő jó, ahogy volt, bárcsak volna, bárcsak lenne még.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagypapánk, testvérünk és rokonunk, MOLNÁR ISTVÁN „Lisztes” életének 69. évében, türelemmel viselt betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. június 5-én, pénteken 17 órakor lesz a bőnyi temetőben. Előtte engesztelő szentmisét 16.15 órakor tartunk a helyi katolikus templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyám, nagymamánk, anyósom és rokonunk, WELLNER ERNŐNÉ életének 79. évében elhunyt. Temetése 2020. június 4-én, csütörtökön 16 órakor lesz a himodi temetőben. Előtte, 15.35 órakor engesztelő szentmise a helyi kultúrotthonban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapám, nagypapánk, apósom, sógorunk, keresztapám és rokonunk, GEREZSDI ZOLTÁN postás Zoli életének 79. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 2020. június 5-én, pénteken 17 órakor lesz a pázmándfalui temetőben. Előtte engesztelő szentmisét 16.30 órakor mondatunk a helyi katolikus templomban. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó férjem, édesapánk, apósunk, nagypapánk, testvérünk és rokonunk, TAKÁCS PÉTER a Győri Likőr Zrt. nyugdíjasa életének 69. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. június 5-én, pénteken 11 órakor lesz a győri Szentlélek-templom altemplomában, gyászmisével egybekötve. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel és soha el nem múló szeretettel emlékezünk DÖBRÖNTEI SÁNDORNÉ szül. Benkovics Zsuzsanna halálának 5. évfordulójára. Kétség nem győzhet rajtad itt, hulljon bár könnyek árja: akit szerettél, nincs-e mind veled, szívedbe zárva? (Emily Brontë) Szerető családod
Szomorú szívvel emlékezünk, MOLNÁR IRÉN volt szárföldi lakos HALÁLÁNAK 15. ÉVFORDULÓJÁRA. Múlnak az évek, de a lélek nem feled, mert összeköt minket az emlék és a szeretet. Testvéreid és családjuk
Soha el nem múló szeretettel emlékezünk ŐSZIK LÁSZLÓ halálának 48. és FARKAS ANNA halálának 14. évfordulóján. Szerető fiatok, János és családtagjai