Győri retro

2021.02.16. 09:27

Volt egyszer egy Győri Rádió – régi fotók

A Magyar Rádiónak a háború előtt nem voltak vidéki stúdiói. Csupán az alatt a rövid hat év alatt, amíg Kassa Magyarországhoz tartozott. A vidéki stúdiók születése az ötvenes évek felére esik. Létesítésüket elsősorban politikai-katonai, s nem pedig műsorfejlesztési szempontok motiválták.

Lőrentei Attila

A GYÕRI RÁDIÓ STUDIÓJA

Az akkori igen feszült hidegháborús légkörben tartalék stúdiók szerepét szánták ezeknek, arra az esetre, ha Budapest valamilyen okból nem tudná feladatát ellátni. Ebben az időben öt vidéki stúdió létesült. A nagy sietség miatt Győrben 1953. január 8-án egy államosított villába jelölték ki a stúdió helyét, ahol azt megelőzően pártiskola működött. Új építésére nem volt se pénz, sem idő, de még önálló adóállomásra sem.

Ezért a stúdiót összekapcsolták a Nyugat-Dunántúlt ellátó győri, mosonmagyaróvári, szombathelyi középhullámú Petőfi műsort sugárzó adókkal. A stúdió önálló műsor készítésre naponta fél órát kapott, amit a Petőfi műsort megszakítva este fél hat és hat óra között sugárzott.

Egy szalag, húsz perc felvétel

A stúdió műszaki része prózai és zenei stúdiókból állt, ezekhez közös technikai helyiség csatlakozott. Devizahiány miatt a stúdiók felszerelése a Rádió saját műhelyében készült. Keverőasztal, stúdió magnó, lemezjátszó, – ezek mérete nagyobb volt, mint egy mai hűtőszekrény – kapcsolótábla, telepes hordozható riporter magnó is volt az induláshoz. A hanghordozó szalagok 1000 méteresek voltak – NDK gyártmány – a szalag sebessége 76 cm volt másodpercenként. A szalag húsz perces jó minőségű hangfelvételre volt elég.

A keverőasztal, a stúdiómagnó és a lemezjátszó mérete nagyobb volt, mint egy mai hűtőszekrény.

Halálbüntetés a stúdióvezetőre

Visszatérve a műsorkészítésre, az élő adás tiltva volt. Délután két órakor vettük fel a fél órás műsort a hírekkel, amit már az említett időpontban este sugároztunk. A stúdió épületét éjjel-nappal rendőrök őrizték. Az 1954-től a „takarékstúdió” szerep fokozatosan háttérbe szorult, kissé a Rádió mostohagyerekeivé váltunk. Aztán elérkezett 1956. A budapesti események hallatára Győrött is izgatottá vált a hangulat. Sztrájk, szobordöntés, rabok szabadon engedése, lövések a börtön előtt. Megalakult a Győri Nemzeti Tanács. Felvették a kapcsolatot a stúdió vezetőjével, aki az ügy mellé állt. Szabad Győr Rádió néven egész napos műsorfolyam volt a Nemzeti Tanács kérésére. A nagyobb hallgatottság érdekében még a balatonszabadi Petőfi adóval is összekapcsolták a stúdiót. A munkatársak derekasan kivették a részüket a munkából. Jött a rossz hír, a szovjetek lövik Budapestet, jöttek leverni a forradalmat, sok a halott és a sebesült.

A Budapestről menekülő Somogyvári Lajos, aki forradalmárnak nevezte magát, felkereste a Rádiót azzal, hogy szólni akar a néphez. A körülbelül tíz percig tartó beszédet nem kapcsolták adóra, hanem szalagra rögzítették, soha nem is került sugárzásra. Somogyvári a stúdiót elhagyva Bécs felé elhagyta az országot. Amikor konszolidálódott a helyzet, az AVH letartóztatta a munkatársakat, börtönbüntetést kaptak. A stúdióvezető halálbüntetését később börtönre módosították.

Egyre nagyobb hallgatottság

Ezután jött a rendszer új igazgatója és a hozzá kijelölt munkatársak. A napi adás másfél órára bővült. Ezután a Rádió továbbra sem törődött nagyon a vidéki stúdiókkal. Műszaki állapotunk tovább romlott, a vidéki stúdiók megszűnésének a gondolata is felmerült. Végülis a „Hetvenes évek rádiója” című koncepcióban világosan megfogalmazódott, hogy a vidék hangjának továbbra is szerepe van a magyar rádiózásban, s égre lecserélték az elavult berendezéseket újra.

Elég pénzt kaptunk a működéshez. Tudósító hálózatot hoztunk létre. Egy tehetséges szerkesztői, riporteri, zenei szerkesztői gárda alakult ki. Három órás műsoridő hétköznap délután és vasárnap délelőtt. A hallgatók megelégedésére sokféle műsortípust valósítottunk meg. Az irodalmi felvételek a győri Kisfaludy Színház művészei közreműködésével készültek. Zenei műsoraink is változatosak voltak. Készítettünk külső felvételeket, sportot is közvetítettünk. Riportokat, interjúkat játszottunk be Budapestnek, de levelesládánkba a hallgatók ügyes-bajos dolgait is intéztük. Nagyon megnöveltük a hallgatottságunkat, sok köszönő és dicsérő levelet kaptunk a megyékből.

Az NDK hanghordozó szalag húszperces jó minőségű hangfelvételre volt elég.

A posztoló rendőr segített

Itt egy kis bájos történet. Mikulás este volt, egy hölgy Budapestről jött vonattal meglátogatni a barátnőjét Győrbe. Az állomáson kiszállva posztoló rendőrtől kért segítséget. A rendőr nem tudott segíteni, de azt mondta, menjen be a Győri Rádióba, ott majd segítenek. A mikrofon elé ültetve elkezdett beszélni, az adást hallva egyszer csak megcsörrent a telefon, a barátnője boldogan üdvözölte az elveszett vendéget, ez is a népszerűségünket mutatta.

Az évek során egyre több biztatást kaptunk, hogy új, vagy nagyobb épületet kapunk, de ez soha nem valósult meg. Jött a rendszerváltoztatás, egyre kevesebb pénzzel rendelkezett a rádió.

A fénykép a felújított stúdióban készült, a mikrofonoknál balra Ditrói Zoltán és Tóth Pál, szemben a keverőasztalnál cikkünk szerzője, Lőrentei Attila.

A konkurencia is megjelent a kereskedelmi rádiók képében. A döntés az lett végül, hogy 2012. decemberében végleg megszűntünk. A Kisalföld olvasói rovatban több hallgatónk is méltatlankodott, íme egy bejegyzés. Isten veled Rádió! Rádió Győr! Hallottam utolsó dobbanásodat 59 év után 2012. december 21-én 11 órakor. Sírtam, hiszen 40 évig hallgattalak. Kiszolgáltál bennünket. Szerettünk hallgatni téged. Majd tovább így folytatódik: Mindent megtettetek, hogy időben és színvonalasan tájékoztassatok bennünket. Ez sikerült is. Hiszünk a feltámadásodban! Szeretettel: sokat hallgató barátod.

Írásomba neveket nem soroltam fel, mert az sok helyet foglalt volna el. Arra kérem az olvasókat, akik rendszeresen hallgatóink voltak, szeretettel gondoljanak munkatársainkra, bemondókra, szerkesztőkre, riporterekre.

(A szerző a Győri Rádió nyugalmazott műszaki vezetője.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában