Kisalföld logö

2019. 04. 21. vasárnap - Konrád Még több cikk.

Széchenyis siker és "Sörgyári capriccio" a Nemzetközi Számviteli Héten

Kiemelkedően szerepeltek a Széchenyi István Egyetem hallgatói a 20. Nemzetközi Számviteli Héten tartott versenyen, Görögországban, ahol tizennégy ország nyolcvan diákja négyfős csapatokban mérte össze tudását nemzetközi pénzügyi beszámolási standardokból és fundamentális elemzésből. Tanáruk, Dr. Borbély Katalin évről évre sikeresen készíti fel hallgatóit. A számviteli hét rendezvénysorozatának jövőre a győri egyetem ad otthont.
A Széchenyi István Egyetem 2016-ban csatlakozott a nemzetközi felsőoktatási számviteli szervezethez (European Taxation and Accounting in Practice), amely immáron a huszadik nemzetközi számviteli hetet rendezte Görögországban, a kavalai egyetemen. A tavalyi programsorozatot a portugáliai Coimbrában tartották, ott is eredményesek voltak a győri hallgatók. Idén Gönczy Balázs és Schöffer Attila képviselték a széchenyis színeket.

Felkészítő tanáruk, Dr. Borbély Katalin, a Gazdasági Elemzések Tanszék egyetemi docense elmondta, hogy most kicsit más szemmel néztek a rendezvénysorozatra, hiszen jövőre a Széchenyi István Egyetem lesz a házigazdája a Nemzetközi Számviteli Hétnek. Ezért a felkészülés nemcsak azzal járt, hogy a hallgatók megfelelő alapot kapjanak angol nyelven a meghatározott forgatókönyv szerint zajló megmérettetésre, hanem ötletetek is gyűjtöttek a következő évi rendezéshez.
Dr. Borbély Katalin, Gönczy Balázs és Schöffer Attila. Fotó: Májer Csaba József
A szakmai feladatok vezérfonala sörgyárakhoz kötődött, így ha koruknál fogva a hallgatók nem is, tanáraik felidézhették emlékeikben a Menzel-Hrabal páros kultikus filmjét, a „Sörgyári capriccio"-t.

A hagyományoknak megfelelően idén is tizenkilenc, vegyes nemzetiségű csapatot állítottak össze a szervezők. Jómagam egy német és egy spanyol lánnyal, valamint egy belga fiúval kerültem egy csapatba. A német lány nagyon jól tudott könyvelni, a belga srác intuitív volt, a spanyol lány jól kategorizálta a feladatokat, én pedig értettem a fundamentális elemzéshez és a kontrollinghoz, vagyis remekül kiegészítettük egymást. Az oktatási szekció előadásai után szakmai feladatként két belga sörgyárhoz kapcsolódóan kellett elemezni az anyacég beszámolóját, majd pedig azt, hogy megérné-e felvásárolni egy további vállalatot"

– mondja Gönczy Balázs, aki csapatával első helyezett lett a rangos szakmai versenyen. Azt már kérdésünkre teszi hozzá, hogy a sörgyárak termékminőségének vizsgálata nem tartozott a konkrét versenyfeladatok közé.

Schöffer Attila csapata nem volt ilyen szerencsés összeállítású. Egy litván, egy Begiumban tanuló holland és egy francia lánnyal válogatták össze. A francia lány nem nagyon beszélt angolul, ezért elsősorban a csapatépítésre, a kommunikáció legjobb formájának kiválasztására, az együttműködésre kellett koncentrálniuk.

A nemzetközi számviteli hét nagy előnye a szakmai fejlődési lehetőségen túl, hogy a résztvevők sokféle világlátással találkozhatnak. Ezt igazolja, hogy idén is tizennégy ország hallgatói vettek részt a görögországi rendezvénysorozaton.

Jó volt megismerni és integrálni ezt a sokféle hozzáállást. A feladatokból is tanulhattunk, rengeteg értékes tapasztalattal térhettünk haza"

– mondja Attila.

Olyannyira, hogy egy külföldi magánutazás biztosan nem tudná pótolni ezt. A számviteli hét tele volt kihívásokkal, életre szóló élményt szereztünk"

– teszi hozzá Balázs. Mindketten szakkollégisták. Attila másodéves a gazdálkodás és menedzsment alapszakon, utána nyitni szeretne a munkaerőpiac felé. Balázs még gazdálkodás és menedzsment alapszakos hallgatóként jelentkezett a versenyre, jelenleg vezetés és szervezés mesterszakon tanul, és a diploma után szeretné megszerezni a PhD fokozatot, oktatni-kutatni a győri egyetemen.

A két hallgató Komáromból és Vértesszőlősről jár Győrbe, felkészítőtanáruk tatabányai, így ízig-vérig Komárom-Esztergom megyei széchenyis különítményként vettek részt a görögországi szakmai héten. Dr. Borbély Katalin szerint a tanároknak is nagyon hasznos egy ilyen út, hiszen tapasztalatokat cserélhetnek arról, hogy ki, milyen módszerrel tanít, milyen újdonságok vannak a szakterületén. A Gazdasági Elemzések Tanszék egyetemi docense közben megkezdte a jövő évi győri Nemzetközi Számviteli Hét szervezését, ahol a szakmai programok mellett Balázs javaslatára lesz kincskeresős városvezetés Győrben, és természetesen elviszik a nyolcvan hallgatót, 20-30 kísérőtanárt Pannonhalmára is. A számviteli hét így a nemzetköziesítési folyamathoz is hozzájárulhat, hiszen a résztvevők Európa-szerte magukkal vihetik a Széchenyi-egyetem jóhírét.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Állásbörze a Széchenyi-egyetemen Győrben - Egymástól szedik el a dolgozókat

Állásbörze a Széchenyi-egyetemen Győrben - Egymástól szedik el a dolgozókat
Továbbra is szakemberhiány van a régióban, ez a győri állásbörze tanulsága. A járműipari cégeknél a… Tovább olvasom