Kisalföld logö

2019. 03. 19. kedd - József, Bánk 3°C | 10°C Még több cikk.

Magasabb illetéket szabna ki az MNB a befektetési céllal vásárolt lakásokra

A jegybank a ezzel az intézkedéssel hűtené a fővárosi áremelkedést.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a nemrég ismertetett versenyképességi programjában felvetette az illetékszabályozás szigorítását a befektetési célú lakásvásárlások esetében, mert ez visszafoghatná a lakások drágulását - írta szerdai lapszámában a Magyar Nemzet.

A jegybank szerint Budapesten a lakásárak nagymértékű emelkedéséhez a befektetői vásárlások magas, mintegy negyvenszázalékos aránya is hozzájárul. A jegybank a befektetői lakásvásárlás illetékszabályainak szigorításával hűtené a fővárosi áremelkedést, egyúttal a fiatalok otthonteremtését támogatná az első lakástulajdon megszerzésének illetékmentességével.
    
Az MNB a befektetési motiváció nehezítése érdekében a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) összegének differenciálását is javasolja a már tulajdonolt ingatlanok száma alapján. Felvetik továbbá, hogy a drágulást a lakossági megtakarítások ingatlanpiacon kívülre terelésével is lehetne hűteni.
    
A lapnak nyilatkozó ingatlanpiaci szakértők az illeték megkülönböztetést járható útnak tartják, és elsősorban az első lakás vásárlásához kapcsolódó illetékkedvezménnyel értenek egyet. Egyikük megjegyezte ugyanakkor, hogy a befektetési célú vásárlóknak jótékony hatásuk is van, mert elősegítik a lakásállomány folyamatos megújulását.
 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Drágult a benzin, olcsóbb lett a gázolaj

Az emeléssel a benzin literje 364 forintra drágult, a gázolajé 392 forintra mérséklődött. Tovább olvasom