Egyperces

17 éve
Július vége és 2004 májusa között senki ne kössön házasságot! - figyelmeztetnek indiai asztrológusok.
17 éve
Immár szervezetten vetkőztetik és verik részeges férjeiket egy nyugat-indiai indiai település asszonyai. A feleségek a minap eredményes támadást hajtottak végre a falu egyik kocsmája ellen is: felgyújtották.
17 éve
Hatvan éve feladott palackpostát találtak Svédország partjainál. Az üzenetet – a dátum szerint – 1943-ban írták Észtországban, a nácizmus elöl menekülők. A palackot egy svájci turista, Thorsten Schwarz találta meg Oxeloesund tengerpartján.
17 éve
Az Evangéliumból merített pápai gondolatok mostantól már nemcsak az olasz, hanem az ír mobiltelefonokra is eljutnak SMS-üzenet formájában - tette közzé a Vatikán.
17 éve
Az elefántok fényvisszaverőjét - amelynek ára mindössze 2 dollár (470 forint) - nem az állatok hátán lévő nyereg hátuljára rögzítik. Egyelőre csak az Újdelhiben élő elefántokat látják el macskaszemmel, de a tervekben a többi város ormányosainak éjszakai "kivilágítása" is szerepel.
17 éve
Viagra helyett vulkáni gázzal orvosolják a férfiúi merevedési problémákat Erdélyben. A hatás az utóvulkáni kigőzölgéseknek, az úgynevezett mofettáknak köszönhető, és Kovászna, a híres erdélyi gyógyfürdőhely szolgál vele.
Virtuális vetélkedőt indítottak külhoni és magyarországi diákoknak
Nagy Nyári Határtalanul címmel virtuális vetélkedőn mérhetik össze magyar történelmi, irodalomi, néprajzi és földrajzi tudásukat.
Felkavaró felvétel: így vágják át az időseket az unokázós csalók
Húszmilliót szerzett meg egy 74 éves asszonytól egy bűnöző.
Telefonon egyeztetett Putyin és Lukasenko
Lukasenka nem sokkal előtte leszögezte: az országban zajló tüntetéshullám már nem csak Fehéroroszország számára jelent fenyegetést.
Több kilométeres a torlódás Budapest felé az M3-ason
Ma délután az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, Aszódnál történt baleset.
Gyász
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetet a rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, szomszédoknak és a volt munkatársaknak, akik NÉMETH GÁBOR 2020. augusztus 8-i gönyűi búcsúztatásán megjelentek, a szeretet virágait sírjára elhelyezték, és gyászunkban osztoztak. Külön köszönetünket fejezzük ki a Jószív Temetkezési Kft. szervezésben és lebonyolításban részt vevő munkatársainak a színvonalas megrendezésért. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyám, testvérünk és rokonunk, PÉTER LÁSZLÓNÉ szül. Gidró Szilvia volt női fodrász életének 69. évében, türelemmel viselt betegség után elhunyt. Temetése 2020. augusztus 18-án, kedden 14 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető régi ravatalozójában. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, anyósunk és rokonunk, ÖZV. TÓTH FERENCNÉ szül. Horváth Piroska életének 78. évében csendesen elhunyt. Utolsó útjára 2020. augusztus 19-én, szerdán 17 órakor kísérjük az acsalagi temetőben. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Édesanyám, SZÁNTÓ ZSÓKA életének 79. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatásáról a későbbiekben gondoskodom. Részvétnyilvánítás mellőzését kérem. Gyászoló fia
Fájó szívvel emlékezem Édesapám: Dr. Szalai Imre halálának 3. évfordulóján. Sokszor furcsán néznek rám az emberek, mert egy gyertyaszállal beszélgetek. Nekik csak egy tárgy, de nekem már más, hiszen a fájdalmamban ő lett a mindenem. Egy kapocs, mely összeköti veled a földet és az eget. Csak meggyújtom őt és várlak, szívem szólít, és máris látlak! Látom az arcod, és látom azt is ahogy a gyertyám fényével féltőn ölel át téged. Szólok hozzád, bólint a láng, érzem, hogy Te voltál. A gyertya meg csak egyre fogy, szememből a könny csorog. A torkom szorít, de még szólok: Hiányzol nagyon, ugye tudod? A gyertya még válaszol, egy utolsót bólint, majd kihúny. Már csak halkan suttogom: Álmodj szépet Édesapám! Fiad: Balázs
Fájó szívvel emlékezem, MÓRITZ FERENCNÉ Magduskám halálának 5. évfordulójára. Akik ismerték és szerették, szánjanak egy percet emlékére. Peti
Fájó szívvel emlékezünk édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédnagymamánk, Horváth Ferencné született Bertalan Katalin (Katus néni) halálának 1. évfordulójára. Amikor Isten látta, hogy az út túl hosszú, a domb túl meredek, a légzés túl nehéz lett, átölelt, és azt mondta: gyere haza. Gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk LENGYEL GYULÁNÉ Gaál Rozália halálának 5. évfordulóján Rábatamásiban. ,,Bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, amit tőlünk soha senki el nem vehet. Telhetnek hónapok, múlhatnak évek, szívből szeretünk s nem feledünk téged. Lánya, fia és családjuk.
Fájó szívvel emlékezünk SZÜCS LÁSZLÓNÉ (Pászli Margit) halálának 1. évfordulóján. Álmodtunk egy öregkort, csodásat és szépet, de a kegyetlen halál mindent összetépett. Csoda volt, hogy éltél, és bennünket szerettél, nekünk nem is haltál meg, csak álmodni mentél. Egy reményünk van, mi éltet és vezet, hogy egyszer majd találkozunk veled. Örökké szerető férjed, lányaid
Fájó szívvel emlékezünk UTASI ZOLTÁNNÉ szül. Kottmayer Irén Julianna halálának 4., születésének 66. évfordulójára! Még fáj, s talán örökre így marad, de mindig velünk leszel az idő bárhogy is halad. Szívünkben helyedet nem pótolja semmi, őrizzük emléked, nem fogunk feledni. Szerető férjed, gyermekeid, unokáid
Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek (Juhász Gyula) Fájó szívvel emlékezünk, TÓTHNÉ NAGY ANITA halálának első évfordulóján. Gyászoló családja
Szomorú szívvel emlékezünk 1965-ben, Egyházasfaluban végzett 55. általános iskolai osztálytalálkozónk alkalmából elhunyt Kiss Katalin osztályfőnökünkre, Keresztes Ferenc Kiss Ágnes Kondor Balázs Németh Margit Talabér Éva osztálytársainkra. Elmúlt mint 100 pillanat, s tudjuk mégis, hogy múlhatatlan, mert szívek őrzik, nem szavak.
Szomorú szívvel emlékezünk TURBÓK LÁSZLÓ halálának 6. évfordulójára ,,Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, csak egy sugarat hagytál itt, az emlékedet. Bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, amit tőlünk senki el nem vehet. Eszünkbe jutnak az együtt töltött napok, fülünkben újra megcsendül a hangod. Könnyes szemmel nézünk fel az égre, szeretünk Téged most és mindörökre. Bánatos édesanyád, gyermekeid, testvéred és családja
Szomorú szívvel és örök szeretettel emlékezünk VARGA ISTVÁNNÉ halálának 1. évfordulójára! Hiába borult rád a temető csendje, szívünkben élni fogsz mindörökre. A halál nem jelent feledést és véget, míg élnek azok, akik szeretnek téged. Szerető gyermekeid, unokáid, dédunokáid
Fájó szívvel emlékezem Párom, Orbán Erzsébet halálának 1. évfordulóján. Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.