Kisalföld logö

2019. 07. 17. szerda - Endre, Elek 14°C | 27°C Még több cikk.

Komolyabb károk nélkül vészelte át a fesztivál a pénteki vihart

Az éjszaka folyamán egyetlen rendezvényt sem kellett lemondani.
Számottevő anyagi kár és személyi sérülés nélkül nélkül vészelte át a péntek esti vihart a Sziget – mondta el a fesztivál műszaki vezetője az MTI megkeresésére szombaton. Az éjszaka folyamán egyetlen rendezvényt sem kellett lemondani.

Benis Dániel közölte: körülbelül péntek éjféltől szombat reggel hat óráig óránkénti negyven kilométeres szél fújt a területen. Ez azóta enyhébbre, nagyjából húsz-huszonöt kilométeresre mérséklődött. Tájékoztatása szerint ezért elsősorban azokat a kisebb vendéglátó-ipari egységeket kellett megerősíteniük, ahol olyan partisátrakat, napernyőket vagy installációkat állítottak fel, amelyek szerkezetüknél fogva nem alkalmasak arra, hogy komolyabb súlyozással lássák el őket. Az éjszaka során a legtöbb munkát a felborult térelválasztó kerítések újraállítása adta – hangsúlyozta a műszaki vezető.

Arra is kitért, hogy a Fővárosi Katasztrófavédelmi Parancsnokságot éjszaka egy fődelegált képviselte a Szigeten, ő figyelemmel követte a kár- és a baleset-megelőzési intézkedéseket.

Hangsúlyozta, hogy életbe léptették a korábban kidolgozott biztonsági tervet. Eszerint már órákkal a vihar érkezése előtt a kivetítőkön mutatták meg a közönségnek a vihar esetén végrehajtandó teendőket, a hangosító rendszer segítségével pedig öt nyelven folyamatosan információkkal látták el a fesztiválozókat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fidesz: a megfélemlítés a maffiabaloldal eszköze

Baloldali politikusok ma is nyíltan fenyegetnek és próbálnak megfélemlíteni bírókat és ügyészeket -… Tovább olvasom