Kisalföld logö

2019. 07. 20. szombat - Illés 18°C | 31°C Még több cikk.

Fidesz: a baloldal tönkretette a családokat

Három és fél év alatt az ország egy minden szempontból reménykeltő irányba fordult - mondta Hoppál Péter.
A Fidesz szóvivője szerint a Gyurcsány-Bajnai-kormány idején tették tönkre, szegényítették el a családokat.

Hoppál Péter szerdán újságírók előtt így reagált a nap folyamán tartott ellenzéki sajtótájékoztatókra. Tóbiás József szocialista frakcióvezető-helyettese arról beszélt, hogy mélyülő szegénységhez vezettek a Fidesz be nem váltott ígéretei, az Együtt-PM szövetséget vezető Bajnai Gordon pedig adórendszerváltást szorgalmazott.

A Fidesz szóvivője szerint az MSZP és Bajnai Gordon is úgy látja, hogy az ő kormányzásuk alatt mentek jól a dolgok, holott "a Gyurcsány-Bajnai-kormány éveken keresztül elszegényítette az embereket, a családokat és Magyarországot".

Míg "az egymással acsarkodó, megegyezni képtelen, egymásnak is folyton hazudozó baloldali erők elvesznek a saját hatalmi harcaikban", addig a magyar munkavállalók keményen dolgoznak azért, hogy Magyarország kikerüljön abból a gödörből, amelybe a két volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon kormányozta - fogalmazott.

Hoppál Péter azt mondta, három és fél év alatt az ország egy minden szempontból reménykeltő irányba fordult, hiszen a pénzügyi, gazdasági helyzet stabilabb, mint 2010 előtt.

Szavai szerint minden területen "magunk mögött tudtuk hagyni" a gyenge ország képét: ma már nő a foglalkoztatás, csökkennek a családok terhei, több marad a munkavállalók, a gyermeket nevelők zsebében, csökken az államadósság és a rezsi, növekedési pályán van a gazdaság, és a reálbérek is emelkednek.

A szóvivő úgy összegezte, hogy míg a baloldal munka helyett segélyt kínált, a családokat és a munkavállalókat pedig tönkretette, addig ma éppen ellenkezőleg: egyre többeknek van munkájuk.

Azzal kapcsolatban, hogy újabb meg nem nevezett szombathelyi fideszes döntéshozókat, helyi vállalkozókat és intézményvezetőket, továbbá egy volt rendőrtisztet is gyanúsít Czeglédy Csaba, az MSZP önkormányzati frakcióvezetője, Hoppál Péter azt mondta: ha valaki bűncselekményt követ el, akkor sem a Fideszben, sem a közéletben nincs helye. Czeglédy Csaba információi szerint az érintettek az Adrián és a Balatonon szervezett hajóutakon prostituáltak társaságában szórakoztak, és drogot fogyasztottak.

A Fidesz szóvivője a tájékoztatón reagált arra is, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) szerdai végzése szerint nem követték el a gyülekezési joggal visszaélés szabálysértését annak a demonstrációnak a szervezői, amelynek során márciusban tüntetők hatoltak be a Fidesz Lendvay utcai épületének udvarára. Hoppál Péter úgy fogalmazott: nemcsak jogi, hanem erkölcsi oldalról is meg lehet ítélni a történteket.

Olvasóink írták

  • 4. Demalgon 2013. november 05. 15:21
    „Valami új esetleg? Ami valós és nem riogatás? Mondjuk valami gerinces munkavégzés a narancs részéről? Jaj hoppál, a gerinc tiltott fogalom”
  • 3. load 2013. október 31. 22:20
    „A közel 4 millió létminimum alatt élő talán nem osztja Hoppál úr véleményét.
    Lehet, hogy nem is tudnak róla.
    Se internet, se kormánytelevízió, se Hoppál.”
  • 2. miracle 2013. október 30. 21:22
    „"már nő a foglalkoztatás": közmunka miatt, meg azért, mert X napon túl a munkanélküli kiesik a nyilvántartásból
    csökkennek a családok terhei": igen, a 3 gyerekes milliomosoké
    "több marad a munkavállalók, a gyermeket nevelők zsebében": az fizetéstől függ, akinek nincs vagy felnőtt a gyereke, mert 20 éves vagy 55 vagy mert +10 ezer Ft-ért nem is mer belevágni az le van ejtve,
    "csökken az államadósság": álmaikban
    "és a rezsi": kommunista hatósági árazással, aminek tudjuk mi lett a vége,
    "növekedési pályán van a gazdaság, és a reálbérek is emelkednek." az első a szokásos közhely, a 2. legfeljebb átlagosan igaz, vagyis a gazdagoké nagyon nőtt, a szegényeké kicsit csökkent, nagyon igazságos kétségtelenül”
  • 1. Madarász 2013. október 30. 20:01
    „Nézzék már meg, hogy hányan éltek a szegénységi küszöb alatt az előző kormány alatt és hányan most, mindjárt egyértelmű lesz, hogy ki teszi tönkre a családokat.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Őrizetben a sorozatrablás tettesei

A rendőrök a takarékfiók ajtajában éppen akkor fogták el az egyik férfit, amikor kifosztani készült… Tovább olvasom