Kisalföld logö

2019. 05. 21. kedd - Konstantin Még több cikk.

Fegyelmi eljárás indult az MSZP-ben Mesterházy Attila ellen

Kurtyán Ferenc, az MSZP egyik szekszárdi választmányi tagja panaszt tett a volt pártelnök ellen és kezdeményezte kizárását a február 15-i választmányi ülésen történtek miatt.
Fegyelmi eljárás indult az MSZP-ben Mesterházy Attila, a párt volt elnöke ellen. A politikus ezt megerősítve péntek este az MTI-nek azt mondta, vitatja az ellene tett panasz megállapításait, de áll a fegyelmi eljárás elé.

Mesterházy Attilát azt követően kereste meg az MTI, hogy az Index pénteken beszámolt arról: kedden összeül az MSZP fegyelmi testülete, mivel Kurtyán Ferenc, az MSZP egyik szekszárdi választmányi tagja panaszt tett a volt pártelnök ellen és kezdeményezte kizárását a február 15-i választmányi ülésen történtek miatt. Azt írták, az európai parlamenti (EP-) listával foglalkozó ülésen vita alakult ki Ujhelyi István EP-képviselőnek és Szanyi Tibornak, a párt alelnökének és EP-képviselőjének listán elfoglalt helyéről. Majd többkörös szavazás után Ujhelyi István került a második helyre.
    
Az Index szerint a Mesterházy Attila ellen tett panaszban az áll, hogy ő szivárogtatta ki a sajtónak a történteket, sőt videofelvételt is készített a párt európai parlamenti listájáról döntő testületi ülésről. A választmányi tag azt is kifogásolja a panaszban - tette hozzá a hírportál - , hogy a volt pártelnök járja az országot, kampányol és a saját népszerűségét építi a jelenlegi elnökkel szemben.
    
Mesterházy Attila péntek este az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta, egyetért azzal, hogy Tóth Bertalan vezesse az MSZP EP-listáját és nem hagyja, hogy éket verjenek személye és a pártelnök közé. Megerősítette, a választmány ülésén azt támogatta, hogy Szanyi Tibor álljon a lista második helyén Ujhelyi István előtt.
    
Hozzátette: senkinek semmilyen felvételt nem adott oda és nem is hozott nyilvánosságra semmilyen felvételt. A folyamatban lévő eljárást nem kívánta kommentálni.
    
A politikus szerint az MSZP-nek nem a belső ügyekkel kell foglalkoznia, hanem az EP-kampánnyal. "Amikor az MSZP belügyeiről szól a média, akkor mi mindig rosszul járunk, amikor a programunkról beszélünk, jól járunk" - fogalmazott.
    
Láng Balázs, az MSZP kommunikációs igazgatója az MTI-nek nem kívánta kommentálni az ügyet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Így változnak a magyar törvények a britek Európai Unióból történő rendezetlen kilépése esetén

A magyar kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a britek Európai Unióból történő rendezetlen… Tovább olvasom