Kisalföld logö

2019. 03. 22. péntek - Beáta, Izolda 0°C | 17°C Még több cikk.

A 7próbások videóit már várja a Kisalföld

A Kisalföld 7próbájának végül 21 felsős osztály vághat neki, a megjelent osztályfőnökökkel, tanárokkal szerdán személyes egyeztetést tartottunk. Elhangzott, hogy remek közösség-építő lehetőség a kezdeményezés; várjuk a próbázók videóit.
Mosoly, vidámság és izgatott várakozás jellemezte a Kisalföld 7próbáján elinduló osztályok tanárainak tartott szerdai összejövetelt a kiadó sajtóházában.

A megjelent pedagógusokat elsőként Garamvölgyi Imre, a Kisalföld főszerkesztője köszöntötte, elmondva, hogy nagyon jó hangulatú videós jelentkezéseket kaptunk. Végül 21 osztály vághat neki a 7próba teljesítésének. A résztvevőkkel átbeszéltük a technikai részleteket, a határidőket, amelyek közül a következő a keddi újságban meghirdetett első, sportos próba beküldésének határideje, vagyis október 25., csütörtök, 12 óra.
 
Ismét felhívtuk a megjelent osztályfőnökök, csapatvezetők figyelmét: a próbákat nem pontozzuk, nincs értékelés, de a végső, január 4-i sorversenyen csak az az osztály vehet részt, amelyik mind a hét feladatot teljesíti. A tegnapi, jó hangulatú „csapatvezetői" értekezleten megszívlelendő felvetéseket is kaptunk.
Tanárok tartják a 7próba feliratot a tegnapi találkozón a sajtóházban. Fotó: H. Baranyai Edina
A 7proba@kisalfold.hu e-mail-címre várjuk a fényképeket, videókat, háttérvideókat a próbákról, a készülődésről; cél a közösségformálás. A kötetlen beszélgetés közben már arra is fény derült, eredeti célunknak megfelelően a Kisalföld 7próba a felelős internethasználatra is felhívhatja a figyelmet. 

„Nem tökéletes színvonalú videókat várunk, inkább itt a lehetőség, hogy az osztály megmutassa, hogyan él" – bátorított minden résztvevőt, tanárt és diákot élményeik megosztására Garamvölgyi Imre főszerkesztő. Minden kis és nagy közösség más és más, nincs elvárás!

Károlyi Dóra, a szabadhegyi két tannyelvű általános iskola ötödikes osztályának osztályfőnöke arról szólt, hogy náluk szülők és gyerekek egyszerre javasolták, hogy az osztály induljon el a hétpróbán. „Tudom, hogy nagyon ritka, de nálunk ez a helyzet: egyszerre rezeg az osztály, egy rugóra jár az agyunk" – újságolta a tanárnő. „Tavaly két, idén három új lány érkezett az osztályba, a verseny kapóra jön abban, hogy ők jobban beépüljenek a közösségbe" – tette hozzá a rábacsécsényi általános iskolát képviselő Magyar-Oravecz Judit. A győri Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola 8. a osztályának osztályfőnöke, Papy Gabriella is csak dicsérni tudta osztályát: „Harminc éve vagyok tanár, de ilyen összetartó osztályom még nem volt. Bízom benne, hogy végig kitart a kezdeti magas szintű lelkesedés – mondta a tanárnő, aki azt is hozzátette: – Abban egyetértettünk, hogy nagyon jó csapatépítő ez a kezdeményezés."
 

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sportos az első kihívás a 7próbán

Sportos az első kihívás a 7próbán
Ma 21 általános iskolai osztály veselkedik neki a Kisalföld 7próba legelső feladványának. Olyan… Tovább olvasom