Kisalföld logö

2019. 06. 20. csütörtök - Rafael 19°C | 26°C Még több cikk.

NB II foci - ETO: A csapat szereplésében mindenkinek megvan a maga felelőssége

Csak a középmezőnyben végzett a WKW ETO FC Győr az NB II elmúlt idényében, miközben három vezetőedző irányította a munkát. A hajrában jól szerepelt a csapat, több fiatallal a soraiban. Nyártól új szakmai stáb dirigál és részben átalakul a játékoskeret.
A WKW ETO FC Győr a nyolcadik helyen fejezte be a 2018/19-es idényt. Menet közben volt reménye a jobb szereplésre, de állt lejjebb is a bajnoki táblázaton.

„Felemásan lehet értékelni az elmúlt bajnoki évet. Ami öröm és pozitív, hogy 2018-ban sikerült gazdaságilag rendbe tenni az ETO-t, ami nem ennyire örömteli, az a csapat szereplése volt és ebben mindenkinek megvan a maga felelőssége" – kezdi Soós Imre ügyvezető, akit azért kértünk szakmai értékelésre, mert ezen időszak alatt három vezetőedző is dirigált Győrött. 

„Mészöly Géza egy teljesen új csapat építésébe kezdett. A kezdeti jó eredmények sajnos elmaradtak, ezek után született a döntés az edzőváltásról. A határozott idejű szerződés felbontása anyagi következményekkel járt, gazdasági okokból is Király József kinevezése volt a legkézenfekvőbb megoldás a vezetőedzői posztra. Ősszel volt egy komoly hullámvölgye a csapatnak, ezzel elveszítettük a reményünket egy jó helyezésre. Ezért szűkítettük, illetve a télen átalakítottuk a játékoskeretet és úgy döntöttünk, nagyobb szerepet kapnak a fiataljaink."
Tavasszal jól kezdett az ETO, felcsillant akár a dobogó elérésének lehetősége is.
Soós Imre: Nagy mozgás nem várható a jövő évi keretben, de azért minden csapatrészbe érkezik futballista.

„A rövid téli szünet miatt nem volt értelme külföldi edzőtáborba menni, de így is jól sikerült a felkészülés – folytatja Soós Imre. – A rajton a ZTE ellen ugyan vereséget szenvedtünk, ami jórészt nem a mi hibánk volt, de utána egy szép sorozat kezdődött. Ez azonban megtört, ami nem a vezetőedző hibája volt. Részleteket azonban nem szeretnék mondani. Ennek három egymás utáni vereség lett a következménye, aminek a végén Király József lemondott. Dönteni kellett, hogyan tovább. Tudtuk, hogy nyártól Boér Gábor veszi át az együttest, ezért átmeneti megoldást kellett találnunk a vezetőedzői posztra. Herczeg Miklós, aki addig az utánpótlásban dolgozott, vállalta a kilenc mérkőzést és végül a stábjával együtt remek munkát végzett és nagyszerűen teljesített a bajnokság hátralévő felében."

Ekkor rendszeresen sok fiatal kapott lehetőséget, ami egyrészt szakmailag fontos volt, másrészt gazdasági előnyökkel is járt a klub számára.

„A korábbiaktól eltérő stílusban játszott a hajrában a csapat, talán ennek is köszönhető a kilenc mérkőzés eredményessége. Jó volt látni, a sikerekben mekkora szerepet játszottak a fiatalok. Persze azt tudjuk, hogy ekkor már különösebb teher és győzelmi kényszer nélkül kellett játszaniuk" – említi Soós Imre, aki hozzátette: nagy mozgás nem várható a jövő évi keretben, de azért minden csapatrészbe érkezik futballista. Ezek közül a dunaszerdahelyi Domonkos Kristóf középpályás neve ismert. Kölcsönadásból visszatér Szombathelyre Tóth D. és Petró, Koszó és Kovac szerződése lejár, rájuk nem számít az új szakmai stáb.

„Szólni kell még a jövő évi licencünkről – mondja végül Soós Imre. – Az első körben az MLSZ szakértője a pénzügyi beszámolóban a múltból, 2016/17- ből hozott adatok átkönyvelését kérte. A könyvvizsgálás után a hiányt pótoltuk és a második körben meg is kaptuk a licencet. Azért nem kértünk NB I-est, mert annak plusz többszázezer forintos vonzata van és mivel már nem volt reményünk a feljutásra, ez kidobott pénz lett volna a részünkről."

A WKW ETO június 17-én orvosi vizsgálattal kezdi meg a felkészülést Győrött. A tervek szerint július végén, augusztus elején az ETO Parkban edzőtáborozik Dzsudzsák Balázzsal az Al-Ittihad Kalba és előkészületi mérkőzésen az ETO-val is megmérkőznek.

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

NB III foci - Változások Mosonmagyaróváron: hatan biztosan távoznak

Az NB II-től elbúcsúzott Credobus Mosonmagyaróvárnál már dolgoznak az NB III-as keret kialakításán. Tovább olvasom