Kisalföld logö

2019. 05. 25. szombat - Orbán Még több cikk.

Sopron a szabadságharcra emlékezett, kokárdába öltözött a város - fotók

A haza minden előtt!
– Arra a napra emlékezünk, ami örökre megváltoztatta nemzetünk sorsát. Ha meg akarjuk érteni a '48-as szabadságharc üzenetét, újra kell olvasnunk a márciusi ifjak tizenkét pontját – mondta ünnepi beszédében Farkas Ciprián tanácsnok pénteken a Petőfi téren. Kokárdába öltözött Sopron is. 

„Hétköznap és ünnep: kölcsönös megtermékenyítői egymásnak" – idézte Pilinszky Jánost a nemzeti ünnep szónoka, Farkas Ciprián tanácsnok, miután a Petőfi téren összegyűlt soproniak elénekelték a Himnuszt és megtapsolták Ács Tamás színművész előadásában a Talpra magyart! Farkas Ciprián hangsúlyozta, katonai értelemben nem lehetett sikeres a szabadságharc, de elérte a célját; az ország függetlenné válását már nem lehetett megállítani. A forradalom elvezetett a kiegyezéshez. Az emlékezés pedig ma is összegyűjt bennünket, az üzenete pedig mindig aktuális: csak közösen vívhatjuk ki a szabadságot, s „A Haza minden előtt!"
 
Fotók


A szónok megemlékezett a Sopronhoz kötődő hősökről is: Murmann Sámuelről, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc első, soproni születésű mártírjáról, aki a Soproni Nemzetőrség VII. Líceumi Századának parancsnoka volt és Temesváron végezték ki, valamint Petőfi Sándorról, aki a városban állt be katonának.

– A nemzeti függetlenséget ma is támadják, de most is kiállunk szabadságunkért. Eljött a mi negyvennyolcunk, meg kell nyernünk a jövőt! – zárta a szónok, akit Papp Attila színművész, illetve egy felvidéki együttes, a Kor-Zár követett a pódiumon. Az ünnepséget Petőfi szobrának koszorúzása, majd a Pendelyes Néptáncegyüttes műsora zárta.

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Széchényi-örökség Nagycenken - a kicsik kokárdával készültek a nemzeti ünnepre - fotók

Széchényi-örökség Nagycenken - a kicsik kokárdával készültek a nemzeti ünnepre - fotók
A gyerekek izgalmas és nagyszerű élményekkel, saját alkotásaikkal tértek haza a kastélyból. Tovább olvasom