Kisalföld logö

2018. 12. 15. szombat - Valér -2°C | 1°C Még több cikk.

Harminc éve töretlen a fejlődés az Interfánál Szanyban

Harminc évvel ezelőtt alapították meg a szanyi Interfa kft.-t. A cég elmúlt három évtizede sikertörténet, a megye meghatározó vállalkozásai között van. A cégcsoporton belül is szilárd a helyzete.
Az Interfa kft. Szanyban hat dolgozóval kezdte meg működését 1988-ban. A harminc esztendő alatt a Rábaköz legnagyobb munkaadójává vált. 2016-ban elért eredményei a megye huszonötödik legerősebb vállalkozásává tették, foglalkoztatóként pedig a megyei listán a nyolcadik helyen állt. A szanyi cégnél készült termékek a világ minden részébe eljutnak és nincs az az extrém megrendelői kívánság, amit ne tudnának teljesíteni.

A Interfa történetét Endrődy Edit és Angyal Károly cégvezetők elevenítették fel a Kisalföldnek és beszámoltak a terveikről is.

– A kft.-t 1988-ban a német Himolla cég a csornai Bútoripari Szövetkezettel együtt alapította – kezdte Angyal Károly. – Kilenc évvel később szerezte meg a Himolla a százszázalékos tulajdonjogot, 1998-ban pedig már bővítette is tevékenységét. Az asztalosipar mellett varrodát és kárpitosműhelyt hoztak létre. A létszám persze folyamatosan emelkedett, ebben az időben már száztizennyolcan dolgoztak a társaságnál. Egyre bővült az igénybe vett terület is. A kezdeti nyolcezer négyzetméter után ma már harmincezer négyzetméteren dolgozunk és további fejlesztések is napirenden vannak. Jelenleg ötszázhatvankilenc alkalmazottja van az Interfának Szanyban, illetve a Nógrád megyei Rétságon is foglalkoztatunk kétszázötven embert.
Endrődy Edit és Angyal Károly cégvezetők a Rábaköz legnagyobb munkaadó vállalkozását irányítják.
2016-ban nagy változás történt a szanyi vállalkozás életében. A szintén a Himolla tulajdonában lévő rétsági céget, amely szabászatot és varrodát üzemeltetett, az Interfa kft.-be „olvasztották be". Így ugrott meg a létszám jelentősen.

– A Győr-Moson-Sopron megyei társaságok között a huszadik helyről a nyolcadikra léptünk előre a foglalkoztatást figyelembe véve abban az évben. Már nyolcszáztizenkilenc munkatársunk van – tájékoztatott Endrődy Edit, a cég gazdasági vezetője.

Angyal Károly hozzátette: az Interfa pozíciói a cégcsoporton belül erősebbek, mint valaha. Szanyban van ma már az anyavállalat faipari központja, azaz a teljes faipari termelés túlnyomó többsége itt koncentrálódik. A nagy múltú bajor Himolla cégcsoportnak Magyarországon kívül Szlovákiában és Romániában vannak még leányvállalatai.

Az egyre fokozódó teljesítmény megköveteli a létszám bővítését is. Folyamatos tehát a munkaerő-felvétel. Szany negyven kilométeres körzetéből ingyenes buszjáratok viszik munkába, illetve szállítják haza az interfásokat, de kísérleti jelleggel már külföldi állampolgárokat is foglalkoztatnak. Jelenleg hét szerb munkavállalót „kölcsönöznek" egy ezzel foglalkozó cégtől.

– Egyre nehezebb a megfelelő munkaerőt megtalálni a körzetben, ezért próbálkozunk más megoldásokkal. A Szerbiából érkezettek az egyik közeli faluban kaptak szállást, vannak közöttük magyar ajkúak is – jegyezte meg Angyal Károly.

– Igyekszünk persze inkább a szűkebb környezetünkből felvenni a munkatársakat. Amellett, hogy nagy létszámmal működünk, mégis családias munkahely az Interfa. Hosszú távú, tervezhető és kiszámítható munkalehetőséget biztosítunk. A béreket folyamatosan zárkóztatjuk fel, és tartjuk azt a szintet, amely országosan is jellemző. Az idei évben az alapbérek emelkedése minimum tízszázalékos volt. A jövő évi tervekben is hasonló nagyságrenddel számolunk, és ezzel próbálunk a környékbeli cégek előtt maradni – fejtette ki Endrődy Edit.

Az elképzelésekről a cégvezetők elmondták: a növekvő megrendelések miatt kifejezetten nagy raktár- és alkatrészkészlettel rendelkeznek. Emiatt újabb építkezéseket terveznek. A raktárhely bővítése mellett a termelési kapacitást is fejlesztik. Területi adottságaik behatároltak, de újabb hatezer négyzetméter beépítésére lesz szükség, melynek lehetősége még adott a telephelyen. A Szanyban készült bútorok a világ minden részébe eljutnak és gyakran egészen különleges kívánságokat is teljesítenek. Az, hogy a különböző motorizált, automatizált funkciók elérhetőek legyenek egy-egy ülőgarnitúrában, szinte alapkövetelmény ma már. De lehetőség van audiorendszer beépítésére is, és újabb fejlesztésként gyártanak hanggal vezérelhető bútorokat is.
A harminc évvel ezelőtti hat alapító tag közül már csak a szanyi Nagy Sándor műszakvezető dolgozik az Interfában. A Kisalföldnek azt mondta, a három évtized alatt sem jutott eszébe, hogy más munkahelyet keressen.
– Már akkor is nagyon jó közösség volt a cégnél és hiába lettünk sokkal többen, ez azóta sem változott. Gyalugép mellett kezdtem mint szakmunkás, azaz a termelés minden szintjét megjártam a harminc év alatt. A kezdetekben persze nem gondoltuk, hogy ilyen fejlődés előtt áll a társaság, de büszke vagyok rá, hogy részese lehettem mindennek – fogalmazott Nagy Sándor.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kábítószergyanús anyaggal bukott le egy férfi Dörben - fotó

Kábítószergyanús anyaggal bukott le egy férfi Dörben - fotó
A rendőrök műanyag zacskókban illetve egy üvegben kábítószergyanús, por állagú anyagot, illetve… Tovább olvasom