A győri születésű Jordán Tamás: „Nekem valahogy mindig szerencsém van”

– Győrben született és mindkét nagyapja a város elöljáróságát képviselte. Vannak emlékei ezekből az időkből?

– Megvallom, nem sok. Csupán hároméves koromig éltem a városban, és laktam családommal az akkori Cardo Bútorgyár területén lévő lakásunkban. Atyai nagyapám a bútorgyár tulajdonosa, míg anyai nagyapám Győr alpolgármestere volt. A háború alaposan átrajzolta az életünket, így szüleimmel Budapestre költöztünk.

Megszabadulni a gyermekkori gátlásoktól

– Mikor érintette meg először a szereplés, a színjátszás szele?

– Tíz-tizenkét éves koromban én egy nagyon visszahúzódó, szörnyen gátlásos, kicsit beszédhibás, halk szavú fiúcska voltam. És itt egy kicsit előre kell ugranunk az időben: már negyvenévesen a kaposvári Csiky Gergely Színházban játszottam, amikor az egyik előadás után ébredtem rá, hogy miért vágytam erre a pályára. Nem akartam olyan felnőtt lenni, mint amilyen gyerek voltam. Tudtam, hogy a színész más, ő le tudja küzdeni a gátlásait, kiáll a nézők elé és leköti a figyelmüket. Visszatérve a gyerekkoromra, az általános iskolában kötöttem örök barátságot Bálint Andrással, akinek szintén jelentős szerepe volt a sorsom alakulásában. Addig azonban együtt jártunk szavalóversenyekre, és felváltva nyertük meg azokat.

– Érettségi után a színművészetire jelentkezett, mégis földmérő lett. Mi történt?

– Abban az időben két helyre lehetett beadni a továbbtanulási jelentkezést. Édesapám ellenezte a színészetet, és azt szerette volna, ha rendes szakmát tanulok, így a Műegyetemre jelentkeztem általános mérnöknek, földmérő szakra. A színművészetire egyébként szörnyű artikulációm miatt nem is vettek fel. Az egyetemet pedig szépen kijártam, és telekkitűző mérnökként nagyon élveztem a foglalkozásomat.

Kelet-Közép-Európa legjobb börtönszolgája

– A színészet azonban mégiscsak önre talált. Ez hogyan alakult?

– Nekem valahogy mindig szerencsém van. Még a mérnökire jártam, amikor Bálint András barátom elvitt a frissen alakult Egyetemi Színpadra. 1961- et írtunk és tombolt a szocializmus. Ekkor különösen nagy jelentősége volt a három t-nek (tilt, tűr, támogat), és a városnak ez a szellemi, kulturális, kicsit politikai központja a tűrt kategóriát erősítette. Boldog voltam itt, és úgy gondoltam, hogy ilyen a világ. Ruszt József rendező számos darabbal, szereppel, főszereppel megtalált, majd tíz éven át valósággal lubickoltam ebben a közegben. 1970-ben azonban elhatároztam, hogy befejezem, végleg abbahagyom a színészetet.

– Könnyű szívvel mondott le a színészi pályáról?

– Nekem ekkor a földmérés még mindig nagyon kedves volt, úgy gondoltam, azt fogom folytatni. Mégis másként alakult. A Gyurkó László és Berek Kati alapította budapesti 25. Színház 1970-ben műsorára tűzte a Szókratész védőbeszéde című darabot, amelyben a börtönszolga félmondatos szerepére keresték Kelet-Közép-Európa erre legalkalmasabb színészét. És személyemben meg is találták. Tíz évet töltöttem el a 25. Színháznál, majd jött másik tíz legendás év a kaposvári Csiky Gergely Színházban. Harminc éven át voltam színigazgató a Merlinben, a Nemzetiben és Szombathelyen, miközben játszottam, tanítottam és rendeztem. Szóval így sikerült megúsznom a színészi pályát.

„Tamás, sohase siess!”

– Művészi repertoárjából a film sem hiányozhat. Milyen emlékeket idéz önben Bacsó Péter Hány az óra vekker úr? című filmje?

– Ennek a filmnek a forgatá- sa nagyon zavaros, végül szo- morú kimenetelű volt. A főszerepet eredetileg Őze Lajos ját- szotta, aki ekkorra már na- gyon beteg volt. Emlékszem, ültünk a forgatás szünetében, a lábamra tette a kezét, és ennyit mondott: „Tamás, sohase siess!” Fizikai állapota aztán annyira leromlott, hogy Bacsó Péter rám bízta a főszerepet. Megvallom, a film bemutatójára nem is emlékszem, bár egyébként sem szívesen nézem vissza magamat.

– Sokan ismerik önt József Attila életművének egyik legnagyszerűbb tolmácsolójaként. Hogyan találtak egymásra?

– Megvallom, korábban én József Attilát elsősorban az általános iskolai tanulmányaimból ismertem, és talán ezért nem érdekelt. Egyébként a mai oktatásnak is nagy hibája, hogy a verseket nem 6 és 10 éves koruk között szerettetik meg a gyerekekkel. 1975-ben, a költő 70. születésnapja alkalmából Latinovits Zoltánt, Cserhalmi Annát és engem felkértek egy tévés emlékműsorra. Ekkor szerettem bele végre és végérvényesen a verseibe. A vers- mondás titkára szintén ekkor leltem rá. Az előadásmódnak nagyon személyesnek, a tiédnek kell lennie, és versmondás közben valahol hátul az agyban egy gondolatnak kell bujkálnia: mintha József Attila is írt volna valami hasonlót. Hát, ennyi a titok.

– Azt mondja, mindig szerencséje van. A Tippmixben is?

– A szerencsejátéknak ezt a formáját régóta és mondhatom, hogy szenvedélyesen művelem. Naponta fogadok egészen kicsi összegben, és este alig várom, hogy megtudjam az eredményeket, azazhogy mennyit nyertem. Csak az olasz bajnokság meccseit teszem meg, és büszkén mondhatom, összességében pluszban vagyok.

– Hogyan telnek a napjai, milyen tervekkel készül a színpadi visszatérésre?

– Amint lehet, a Rózsavölgyi Szalonban a vírus miatt elmaradt öt előadást igyekszünk pótolni. Továbbá lázasan készülök a máig aktuális publicisztikákat felölelő Ady- estemre. Most szinte minden gondolatomat ez tölti ki. Dédelgetek még egy Radnóti-estet is, és nagyon remélem, hogy a közeljövőben megvalósulhat. Ezenfelül természetesen szakítok időt a családra, az unokákra, és persze a napi kis tétben játszott Tippmixre.

Névjegy

Jordán Tamás Kossuth- és Jászai-díjas színművész, érdemes művész, a nemzet színésze, a Halhatatlanok Társulatának tagja

Születési idő: 1944. január 15.

Születési hely: Győr

Házastársa: Jordán Tamásné Judit

Gyermekei: Jordán Tamás, Jordán Péter, Jordán Adél, Jordán Benedek