Világbajnok horgászok - Timár Gábor és Dániel : "Vakon vadászunk halakra és imádjuk"

A Timár család meghatározó szerepet tölt be hazánk és megyénk horgászsportjában. Közben a világ is kinyílt előttük, Magyarország pedig az utóbbi években nagyhatalom lett a horgászsport elitjében. 

– Mikor alakult ki önöknél a horgászathoz fűződő szenvedély? Mikor döntötték el, hogy a pecázás az életük része lesz? 

Timár Gábor: – Gönyűi születésű vagyok, így a Duna-part közelsége adott volt számomra. Nagyapám és édesapám kis szerszámos halászként tevékenykedett, innen jött elsősorban a horgászat, a hal szeretete. Ezek a kezdőlépések indítottak el körülbelül 5–6 évesen. Aztán segítettem édesapáméknak is. Általános iskolában már horgászversenyekre jártam, majd a megyei csapatok bajnokságára is eljutottam. Aztán hirtelen jött az országos bajnokság. Három fiam van. Először Danit, majd Szabolcsot és Ádámot is a horgászat fogta meg. Szabolcs egyébként előbb lett csapatvilágbajnok, mint Dani, mert ő 11 évesen már aranyérmet szerzett a magyar gyermekválogatottal. Ádám pedig most 15, és évek óta indul a magyar bajnokságban, a gyermek kategóriában. 

Timár Dániel: – Teljesen természetes volt számomra, hogy a horgászatot választottam. Tizenegy évesen én is olyan csapatba kerültem, hogy már országos bajnokságon találtam magam. Külön érdekesség, hogy olyan horgászokkal pecáztam, akiknek jelenleg a szövetségi kapitánya vagyok. Fura, hogy azoknak vagyok a vezetője, akiktől tulajdonképpen tanultam. Így történt ez apával is, és ezért is fura hogy az én vezetésemmel lett csapatvilágbajnok. Később volt egy kis törés, abbahagytam a horgászatot. Főiskolára jártam, tanultam, majd elkezdtem dolgozni a vállalkozásunkban. Így lettem szövetségi kapitány, mert kevesebb időm volt horgászni. Most már több időm van erre, ezért részt veszek a csapatok életében. Egyéniben nagyon nehéz, a magyar top harminc horgász gyakorlatilag bármikor elindulhatna egy-egy világversenyen, mert annyira erős a mezőny. Visszatérve a kérdésre, egy percig sem gondolkoztam azon, hogy horgásszak. Van két fiam, tizenöt hónaposak, meglepne, ha nem a horgászatot választanák ők is. 

Fontos a módszer, a taktika 

– A versenysport teljesen más, mint az amatőr horgászat. Mi adja az önök számára a horgászat élményét? A csend, a nyugalom, a természet közelsége, a halak szeretete vagy fárasztása? 

T. G.: – Igazából ebben a sorrendben. A természet nagyon sokat számít, és a vadászösztön. Gyakorlatilag mi vakon vadászunk, hiszen nem tudjuk, hogy mi akad majd a horogra. Fontos a módszer, a taktika, amivel eredményes tudsz lenni. A fogás élménye, ahogy a halat a partra tereled, kiveszed a kapcsot a szájából, és visszaengeded, egy megfizethetetlen élmény mindannyiunk számára. Emellett ritka szerencsések vagyunk, hogy ez a foglalkozásunk. Egy olyan hobbink van, ami a munkánk is. Meg kell maradnunk a versenysportban olyan embernek, aki tiszteli, amit csinál, tiszteli a halakat, és nem utolsósorban tiszteli az ellenfelet. Ez a lényege tulajdonképpen. 

T. D.: – És emellett még tisztességesen el is fáradunk. Sokan azt gondolják, hogy a versenyhorgászat egyszerű. Pedig komoly munka, ami komoly felkészüléssel jár. Egy verseny előtt rengeteg az edzés, a megelőző munka. A megfelelő csali és etetőanyag kiválasztása, a környezet felmérése, a vízterület tanulmányozása stb. Ezért is csodálatos, hogy ez a hobbink. A fárasztás élménye minden esetben fontos, és az, hogy folyamatosan fejlődni akarunk és mindig nagyobb halat szeretnénk fogni. Barátaimmal járunk Spanyolországba harcsázni, már ott sem az a legfontosabb számunkra, hogy mennyit fogunk, hanem hogy minél nagyobbat akasszunk meg és tereljünk partra. Mindig tanulunk valamit. 

A dobogó legfelső fokán 

– Mekkora élmény volt a szlovéniai Radece-ben megrendezett masters-világbajnokság? 

T. G.: – Nemzetközi versenynaptár szerinti verseny volt. A Covid közrejátszott, mert egy évvel korábban rendezték volna meg a versenyt, de a járványügyi intézkedések ezt nem tették lehetővé a szervezőknek. Maga a versenypálya festői környezetben található, egy fantasztikus helyen. Magyarország már nyert itt világbajnoki címet, Európa-bajnoki ezüstérmet is. Egy speciális víz, amire külön készítettünk egy etetőanyagot. Érdekesség, hogy szinte csak két halfajt lehetett fogni: szilvaorrú keszeget és márnát. A magas hegyeknek köszönhetően mindig hideg víz folyik bele, ezért csak ezt a két fajtát lehetett fogni. Voltak előnyeink, mert ismertük a vizet. 

T. D.: – A pályát előtte feltérképeztük. Tréningeztünk, vittünk csalikat, etetőanyagokat. Majd felállítunk egy stratégiát. Sorsolt boxot kaptunk, mind a négy emberünk egymás mellett horgászott. Én csak szövetségi kapitányként voltam jelen. Meg volt határozva a csali, az etetőanyag mennyisége is. Aztán a verseny kezdetével már csak a rutin kell. Apa például az első fordulóban egy viszonylag rossz helyet húzott. Esett az eső, sok volt az akadó, nagyobb hal egyáltalán nem volt, még a környéken sem. Ezért mennyiségbe fogott kisebb keszegeket, körülbelül háromszázat. A második fordulóban ennek az ellenkezője történt. Teljesen kiszámíthatatlan. Én pedig kapitányként segítettem a versenyzőinket. Fogásban végül a kétszer két óra versenyidő alatt hatvan kilogramm halat fogtunk. 

– Maga a verseny vége, a pillanat, ami a mérlegelés után következett, örök élmény marad? 

T. D.: – Mikor megtudod az eredményt a vízparton, az addig felgyülemlett érzelem felszabadul. Sírtunk mindannyian. Amikor az ember felveszi a címeres mezt, egyenruhát, és feláll a dobogó felső fokára, ahhoz nincs fogható. Majd megszólal a himnusz. Ezt a pillanatot pedig sosem felejti az ember. 

T. G.: – A himnusz valóban nagyon felemelő. Az idei év egyébként különösen jó volt a magyar horgásztársadalomnak. A világbajnoki cím mellett megnyertük a megyei csapatok országos bajnokságát is, ahol én és Ádám is csapattagok voltunk. Győr-Moson-Sopron megye nagyon jó horgászokkal rendelkezik. Gondoljunk csak Szákovics Imrére, Magyar Gáborra, Hamar Ferencre, akik szintén nagyon jó és eredményes versenyzők. 

– Hogyan lehet a fiatalokat még közelebb hozni a horgászathoz, a versenysporthoz? 

T. G.: – Nagyon sok mindenben megváltozott a világ. Nagyon nehéz a fiatalokat bevonni, hiszen ez egy technikai sport. A fiatalabbakat hívni kell és keresni. Az U20-ban vagy U25-ben azonban szép számmal vannak versenyzők. Az utánpótlásunk 18 év felett egészen kiváló. A kisebbeket nehezebb megfogni. A versenysportot és az ifjúságot mi magunk is támogatjuk és segítjük vállalko­zásunkkal. 

T. D.: – A számítógép világa, a telefon világa teljesen elvarázsolja őket, nehéz őket kivinni a vízpartra. A Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége rengeteg eseményt, programot szervez, amivel pont az a cél, hogy a fiatalabbak is erősítsék a horgásztársadalmat. Gondoljunk csak a sok horgásztáborra, gyermeknapi versenyekre. Ezek mindegyike elengedhetetlen a sikerhez. Fontos a fiatalok menedzselése és segítése. Horgászkiállítások is segíthetnek, és nagy hangsúly van a megyei horgász­egyesületeken is. Nekik is számos fiatalt kell kinevelniük. 

Már készülnek a jövőre 

– Szoktak gondolkodni a jövőn? Vannak olyan terveik, céljaik, amelyeket mindenképpen szeretnének megvalósítani a közeljövőben? 

T. G.: – Ha a versenyhorgászatot nézzük, akkor addig csinálom, amíg bírom. Rövid távú célként nagy feladatot tűztünk ki magunk elé. Jövőre Magyarországon lesz a veterán-, a masters- és a mozgássérült-világbajnokság is. Erre kell felkészülnünk, és segíteni a kategóriák résztvevőit, hogy minél jobban teljesítsenek. A lehető legtöbb érmet szeretnénk bezsebelni. A vb-n én is részt veszek majd. Érdekes, mert 1991-ben horgásztam már világbajnokságon, és jövőre ismét megtehetem. Ez szinte keretet ad a történetnek. Bízom benne, hogy szép eredményeket érünk majd el jövőre is itthon, Magyarországon. 

T. D.: – Szövetségi kapitányként én is ezeket tudnám felsorolni mint rövid távú célokat. Magyarországon, hazánkat képviselve biztosan nagyon nehéz feladat lesz előttünk. Nem lehet más a cél, ráadásul címvédőként mindenképpen aranyérmet kell szereznünk. Három kisgyermek is van a családban. Bízom benne, hogy a jövőben három kiváló utánpótlást tudunk majd adni a horgásztársadalomnak.