Kisalföld logö

2019. 07. 21. vasárnap - Dániel, Daniella 21°C | 33°C Még több cikk.

Júliustól, majd 2020-ban és 2022-ben is tovább emelkedik az ápolók bére

Horváth Ildikó, egészségügyért felelős államtitkár elmondta, hogy a júliusi béremelés vonatkozik az állami, önkormányzati és egyházi fenntartású intézményekben dolgozókra, valamint az Országos Mentőszolgálatnál és az Országos Vérellátó Szolgálatnál dolgozókra is.
Július 1-jével nyolc százalékkal emelkedik az egészségügyi szakdolgozók és védőnők alapbére - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.

Horváth Ildikó elmondta, ez az emelés a 2016-ban kezdődött többlépcsős béremelési program folytatása, és több mint 78 ezer szakdolgozót és 4400 védőnőt érint.
    
Közölte, a kormány 2016-2018-ban 129 milliárd forintot fordított a szakdolgozói béremelésekre, az idei emelés fedezete 14 milliárd forint, jövőre pedig 82 milliárd forint lesz.
    
Horváth Ildikó kitért arra, hogy a júliusi béremelés vonatkozik az állami, önkormányzati és egyházi fenntartású intézményekben dolgozókra, valamint az Országos Mentőszolgálatnál és az Országos Vérellátó Szolgálatnál dolgozókra is.
    
Kiemelte, a kormány elkötelezett abban, hogy az egészségügyben dolgozók megbecsültsége, társadalmi elismertsége javuljon. Ezen a területen 2010 óta sokat tett a kormány, ennek a megbecsülésnek az egyik fontos eleme a béremelés.
    
Az államtitkár ismertette a további béremelési fázisokat: a mostani béremelésen túl 2020 januárjában 14 százalékos, novemberében újabb 20 százalékos, végül 2022 januárjában további 30 százalékos egészségügyi szakdolgozói béremelés lesz. Ezzel a 2016-os szinthez képest 2,5-szeresére fog emelkedni a szakdolgozók bére 2022-re - tette hozzá.
    
Példaként elmondta, egy 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező, OKJ-s végzettségű, E7-es fizetési osztályba sorolt ápoló átlagkeresete a mostani 334 550 forintról júliustól 361 314 forintra emelkedik, 2022 januárjától pedig 575 539 forintra.
    
Az államtitkár úgy vélte, hogy a béremelésekkel, valamint a munka- és életkörülmények javítását segítő intézkedésekkel sikerül az egészségügyben dolgozók megbecsültségét erősíteni.

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tállai: már százezer nyugdíjas dolgozik

Tállai András azt mondta, a létszámnövekedésben érdemi szerepet játszhatott, hogy a munkaviszonyt… Tovább olvasom