Kisalföld logö

2019. 06. 16. vasárnap - Jusztin 20°C | 32°C Még több cikk.

Két cigányvajdát iktattak be megyénkben - fotók

Két cigányvajdát iktattak be megyénkben - fotók
A hagyományoktól eltérő módon, két cigányvajdát iktattak be a kisalföldi megyeszékhelyen. Sárközi Jenő "Tomi" lett a megyei, míg Lakatos Gyula "Berci" Győr vajdája. A ceremónián részt vehettek lapunk munkatársai.
Sokat adnak a szavukra

Több száz éves hagyománya van a vajdaságnak a cigányság körében. A cigányok nagy tiszteletben tartják a vajdát, a szava sokat nyom a latban a viták rendezésekor. A vajdák zűrösebb ügyekben igyekeznek megoldást találni családon belül. Sokszor villámhárító a szerepük. Pár hete hunyt el az előző megyei vajda. Lakatos István "Fisznya" 2014 vége óta volt vajda szűkebb pátriánkban. "Fisznya" emléke előtt a megjelentek egy perces néma csenddel adóztak.

Egységben az erő

Az egyik győri étteremben Győr-Moson-Sopron jelentős megyei és dunántúli cigánycsaládok gyülekeztek. Azért töltötték meg az étterem különtermét, hogy beiktassák az új cigányvajdát. A vajda cím esetében "választás" helyett inkább "felkérésről" beszélhetünk. Annyi változás történt az előző korszakokhoz képest, hogy most két cigányvajdát iktattak be.

Sárközi Jenő "Tomi", akinek édesapja, Sárközi Antal "Bandi" volt a megyei cigányvajda Lakatos "Fisznya" előtt, Győr-Moson-Sopron megye vajdája lett. Lakatos Gyula "Berci" pedig Győré. Ezzel a döntéssel a cigányok azt szeretnék demonstrálni, hogy szükség van a megújulásra. Meg akarják mutatni, hogy az idősebb és fiatal generáció tagja képes jól együttműködni az "övéiért". Mindkét cigányvajda unokatestvére Lakatos István "Fisznyának". Sárközi Jenő "Tomi" és Lakatos "Berci" a Vajdák Szövetségének tagjai is mostantól.
 
Sárközi Jenő
Őrzik a kultúrájukat

"Egyetértünk a Dunántúli Vajdák Szövetségének programjának lényegi elemeivel. Célunk, hogy őrizzük a hagyományainkat, az autentikus cigánykultúrát és nyelvünket. Át akarjuk adni minden ismeretünket az utánunk következő generációknak, hogy ne felejtsék a gyökereiket. Legyenek tisztában azzal, hogy honnan indultunk. Így talán könnyebben célt érünk napjaink kihívásai között. Az Isten legyen velünk" – mondta Lakatos "Berci" a beiktatás előtt. A Dunántúli Vajdák Szövetségét Sárközi Jenő "Tomi" édesapja alapította a Komárom-Esztergom és Zala megyei cigányvajdával.

"Modern környezetben élünk, a fiatal cigányok is sokat nyomkodják a telefonjukat. Ebben a közegben kell megőrizni az identitásunkat. Mi cigányok magyar lakosok vagyunk. Személyes célom, hogy közeledjünk a többségi társadalom irányába, jobban megértsük egymást. Nincs más alternatíva, mint a békés egymás mellett élés, a tolerancián alapuló integráció megvalósítása. Követendő példának akarjuk állítani a dolgozó, középosztálybeli cigányokat. Az út nehéz, de nem lehetetlen a végére érni" – vette át a szót Sárközi Jenő "Tomi". A vajdák számítanak a roma kisebbségi önkormányzatok tagjaira, hogy együtt segítsék a cigányságot.
 
Lakatos Gyula
Politikáról

A cigányvajdák leszögezték: napi szinten nem kívánnak foglalkozni az aktuális politikával. "Ettől függetlenül kikívánkozik belőlem, hogy a közelgő európai parlamenti választásokon támogassuk a kormánypártot. Meglátásom szerint nagy a választások tétje" – közölte Lakatos "Berci".
 
Az új cigányvajdák korrekt viszonyt ápolnának a hivatalokkal, hatóságokkal. A folyamat első lépéseként felveszik a kapcsolatot az illetékes vezetőkkel. Fotók: Mészáros Mátyás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem éri meg bliccelni - 10 millió forintnyi pótdíjat szedett be a MÁV egyetlen hónap alatt

Nem éri meg bliccelni - 10 millió forintnyi pótdíjat szedett be a MÁV egyetlen hónap alatt
Két éve nem volt ilyen magas a pótdíjak utáni befizetések összege. Tovább olvasom