Kisalföld logö

2019. 07. 18. csütörtök - Frigyes 16°C | 26°C Még több cikk.

Bizonyítanának a hullámvölgy után

A mezőny második felében tanyázó Swietelsky-Soproni VSE a bajnoki címre törő Gyirmót FC Győrt megyei rangadón fogadja szombaton a Merkantil Bank NB II-ben. A két csapat egy-egy játékosa nyilatkozik az esélyekről.
Zamostny Balázs, az SVSE csatára szerint képességei alapján a csapatának előkelőbb helyet kellene elfoglalnia a bajnoki tabellán. Úgy véli: sokszor apróságokon múlt, hogy pontot vagy pontokat veszítettek a tavaszi mérkőzéseken.

Jól kezdték az idényt, de aztán visszaestek és ő is adós maradt a gólokkal.

Az utolsó fordulókban, így a Gyirmót ellen is  kemény meccsek várnak a Vasútra.

„Nem könnyű a sorsolásunk, de maximálisan oda kell tenni magunkat a zárómérkőzéseken. Nagyon szeretnénk bizonyítani a szimpatizánsainknak azt, hogy több van bennünk, mint amit a tavaszi fordulókban eddig mutattunk. Jót tenne az önbizalmunknak egy győzelem, ehhez az is szükséges, hogy javítsuk a helyzetkihasználásunkat. Nem lesz könnyű dolgunk, de becsülettel készülünk és abban bízunk, hogy a következő meccseken kijön a lépés a csapatnak" – mondta Zamostny Balázs.

Érdekes megyei rangadót vár a gyirmótiak rutinos védekező középpályása, Horváth Adrián, aki korábban dolgozott együtt a soproni szakmai igazgatóval, Supka Attilával.

„Az elmúlt két fordulóban nem olyan eredményt értünk el, amilyet szerettünk volna. Úgy fest, kissé megtört a tavasszal minket jellemző nagy lendület, ám ettől függetlenül ugyanaz a csapat maradtunk. Jó jel, hogy mi, játékosok nem egymásban, hanem magunkban kerestük a hibát. Sopronban nem szeretnénk ezeket  elkövetni. Érdekes meccset várok, amelyen szerintem nekünk  fontosabb a győzelem, s remélem be is gyűjtjük a három pontot."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Női kézilabda NB I - Döntőben a Győr

Döntőbe jutott: Audi-ETO, 69-50-es összesítéssel. Tovább olvasom