A csornai férfi tüzelőt vásárol a támogatásból, és édesanyjának finomságot

A Jóakarat hídján keresztül olvasóink egy szerény, tisztességes, de nehéz helyzetben lévő fiatalembert támogattak kétszázezer forinttal. Szilvási Szabó Gyula édesanyjával él együtt, nagymamája a napokban hunyt el. A bevétel kevés, a kiadás sok. Idén még tüzelőjük sem volt.

Cs. Kovács Attila

Szilvási Szabó Gyula nyolc éve dolgozik a Széchenyi-iskolában. Fotó: Cs. K. A.

Szilvási Szabó Gyula nyolc éve dolgozik mint közmunkás a csornai Széchenyi-iskola udvarosaként. Feladata az intézmény környezetének rendben tartása és ennek a feladatnak igyekszik is eleget tenni. Szeretik a gyerekek, kedvelik az iskola dolgozói is. Azt viszont csak kevesen tudják – hiszen nem panaszkodós fajta –, hogy milyen nehézségekkel terheli meg életét a sors. Egy kolléganője ajánlotta Jóakarat Hídja Alapítványunk figyelmébe Szilvási Szabó Gyulát.

A 41 éves fiatalembert kiskamaszként kerékpáros-baleset érte. Sokáig tartott, mire felgyógyult, hosszú ideig úgy tűnt, kerekesszékben éli le életét. Az évek során sokat javult az állapota, újra megtanult biciklizni például, de mozgássérült maradt. Felnőttként csak könnyű fizikai munkát vállalhatott. Így került a Széchenyibe is. Szilvási Szabó Gyula édesanyjával és nagyszüleivel élt. Évekkel ezelőtt meghalt a nagyapja, a hétvégén pedig nagymamája is. Időközben édesanyja súlyos beteg lett, most is kezelésekre jár. Anyagi gondok is gyötrik a családot, hiszen a két nyugdíj és Gyula minimális keresete éppen csak a mindennapi betevőre és a gyógyszerekre elég.

– Nagymamám temetésének költségeit édesanyám testvére vállalta magára. A mama régóta ágyban fekvő beteg volt. Amíg bírtuk, itthon gondoztuk, de utóbb már kórházba került. Édesanyám is beteg lett, ő is felügyeletre szorul. Amit csak tudok, megcsinálok otthon, ha hazaérek – mesélt mindennapjaikról. Azt csak kérdésünkre árulta el, hogy az idei télre gyakorlatilag nincs tüzelőjük. Rossz bútorokat kaptak, azokat szedi szét és tüzeli el. Így hát nagyon jól jött olvasóink segítsége a Jóakarat hídján keresztül. – Elképzelni sem tudtam, honnan veszek fát, de most ez a váratlan segítség megoldja legalább ezt a gondomat. Még valami finom ételt is viszek haza édesanyámnak.

Gyula egyébként nagyon jól érzi magát munkahelyén. Azt mondja, mindenki nagyon segítőkész és kedves vele. A gyerekek is nagyon szeretik és ő is barátságos velük. „Például ha a faleveleket söpröm az udvaron, már szaladnak is oda segíteni. Nagyon jó érzés ez nekem” – jegyezte meg. Azt is megfogalmazta, mi okoz neki igazán örömet a sok nehézség mellett: „Ha édesanyámat mosolyogni, örülni látom és segíteni tudok neki” – tette hozzá.