2 asztmás kisgyermeket nevel egyedül – A ravazdi édesanyának havi 40 ezret kell beosztania

Gyurmánczi Zsuzsanna Ravazdon él két kiskorú, két- és hétéves gyermekével. Egyedül neveli őket, és segítsége sincs. Végső elkeseredésében lapunk Jóakarat hídjának támogatását kérte.

Gyurina Zsolt

A Ravazdon élő kórházi takarítónő, Gyurmánczi Zsuzsanna két gyermekének gyógyszert, élelmiszert, ruhát vesz az adományból.

Fotó: Rákóczy Ádám

A szülei meghaltak, testvérével rossz a kapcsolata Gyurmánczi Zsuzsannának, akinek két gyermeke asztmás betegségben szenved. 
– Mind a két gyerek inhalátort használ. A gyógyszerek havonta 15 ezer forintba kerülnek, az egyszoba-konyhás kis albérletem 130 ezer forint. Februárban már csak segítséggel tudtam kifizetni az albérletet, majdnem kilakoltattak, viszont most még nem látom, hogy a következő hónapot hogyan tudom megoldani. Ismerősöknek 400 ezer forinttal tartozom – foglalta össze az asszony. 

A győri kórházban takarítok, 170 ezer forintot kapok kézhez, illetve ez az összeg lehetne nagyobb, de ennek az a feltétele, hogy egyetlen napot se hiányozzak a munkából a hónapban. Márpedig ez soha nem teljesül a két gyermek mellett. 

Hozzátette, hogy a két gyermek édesapjainak hiába könyörög, rendszeres támogatásukra nem számíthat. 

A ravazdi önkormányzat lapunkat úgy tájékoztatta az esetéről, hogy a segítséget kérő a támogatást megérdemli. Az önkormányzat pedig lehetőségeihez mérten már többször segítette a családot. 

A nehéz sorsú asszony az olvasóinktól kapott 200 ezer forintot gyógyszerre, illetve tűzifára, ruhára, alapvető élelmiszerekre költi, hiszen ahogy fogalmazott: otthon üres a hűtőszekrény. Abban bízik, hogy a pénzzel rendezi adósságai egy részét, így egyenesbe kerülhet. Szívesen fogad bármilyen adományt, élelmiszert, bútort is. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában