Segítség a győri egyedülálló anyának: egyedül birkózik meg az anyagi gondokkal

Kérni mindig nehéz, különösen akkor, ha olyannak van szüksége segítségre, aki maga is hivatásszerűen másokat támogat. Egy győri fiatalasszonytól kapott alapítványunk, a Jóakarat hídja levelet.

Barki Andrea

Fehérné Hudák Edina: egy picit fel tudok lélegezni. Fotó: Csapó Balázs

Fotó: Csapó Balázs

Fehérné Hudák Edina tavaly maradt egyedül most négyéves kisfiával, akinek édesapját egy súlyos betegségben tavaly vesztették el. A veszteséget még fel sem tudta dolgozni Edina, hiszen a ma már óvodás kisfiú egyetlen támaszaként a mindennapok küzdelmét kell megvívnia napról napra. Pici gyerekkel egyedül maradva nehezen talált munkát. Volt, ahol a műtött térde nem bírta a terhelést, volt, ahol meghallván helyzetét nem vették fel, volt, ahol az első hosszabb táppénzes időszak után felmondtak neki. Pedig kisfia az oviban sokféle betegséget elkap, illetve hazahoz onnan és nem csak saját maga betegszik meg, gyakran megfertőzi édesanyját is. Nem csak a gyógyszerek, vitaminok ára van az egekben, de ráadásul ilyenkor a táppénz és a fizetés közötti különbség is hiányzik.

Edinának minden forintot be kell osztania, mivel számára fontos hozzátartozói már nem élnek, anyagi segítsége, támasza nincs. Férje betegsége, a munkanélküli időszak felemésztette tartalékaikat. Szerencsére a hitelben vett lakás törlesztésére volt biztosításuk, így most már legalább ez a teher nem nyomasztja.

A havi rezsi, valamint a mindennapos költségek előteremtése miatt ügyesen kell gazdálkodni, előre gondolkodni, tervezni, hiszen ha valami történik, csak magára számíthat. Nagyon bízik abban, hogy új munkahelyén hosszútávon tud majd dolgozni. Saját sorsa miatt még jobban át tudja érezni azoknak az embereknek a gondjait, akiknek munkája révén segíthet.

– Mindig előre gondolkodom, a legjobb áron igyekszem beszerezni a szükséges dolgokat.

 Ott spórolok, ahol tudok, megnézem mi hol a legolcsóbb, figyelem az akciókat, mindent megteszek, amit tudok. Nem ritka, hogy az ország túlsó feléről rendelek szép állapotú, használt ruhát a kisfiamnak, mivel ott találok jó áron. Nagyon nagy segítség számomra most az alapítvány támogatása. Egy picit fel tudok lélegezni, a felélt tartalékokat át tudom csoportosítani. Kell, hogy legyen váratlan dolgokra, akár egy betegség idejére is pénzünk – köszönte hálásan olvasóink támogatását Edina.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában