Érettségi 2020

2020.05.13. 06:39

Ballagás 2020 – Nézze meg Győr-Moson-Sopron megye végzős osztályainak fotóit

kisalfold.hu

Győr ballagó osztályai – galéria

 

Sopron, Fertőd ballagó osztályai – galéria

Mosonmagyaróvár ballagó osztályai – galéria

Kapuvár, Csorna ballagó osztályai – galéria

 

Polgármesteri köszöntők

Győr

Kedves Fiatalok! Az érettségi után kinyílik előttetek a világ, és rajtatok múlik, hogy éltek-e az adódó lehetőségekkel, megvalósítjátok-e álmaitokat. Ebben a korban többen elhagyják Győrt rövidebb-hosszabb időre, és olyan tapasztalatokra és tudásra tesznek szert, amivel felvértezve tovább gazdagíthatják majd közösségünket. Mert mindenkit visszavárunk Győrbe! Számítunk azokra, akik itt építik fel a karrierjüket, életüket, és azokra is, akiket a szívük húz vissza.

Prof. Dr. Dézsi Csaba András polgármester

Sopron

„Történelmi időkben, szokatlan körülmények között kellett felkészülnie valamennyi diáknak az érettségi vizsgákra az idei évben; emiatt köszönet illeti a tanárokat és a szülőket is a türelmükért. Polgármesterként sikeres vizsgákat kívánok a soproni diákoknak, s remélem, hogy minden álmuk teljesül az életben! Hajrá, soproni fiatalok!”

Dr. Farkas Ciprián polgármester

Fertőd

Rendkívüli helyzetben kellett idén teljesíteniük, és számot adni tudásukról az érettségiző diákoknak. Dicséret illeti őket és tanáraikat is a helytállásért. Kívánok valamennyi végzős fiatalnak jó egészséget, sok sikert és kitartást a továbbtanuláshoz, vagy a választott munkájukhoz! Legyenek céltudatosak és találják meg az életben a boldogulást!

Bognár Zoltán polgármester

Mosonmagyaróvár

„Messze tekints. A pálya kicsiny; túl rajta nagyobb vár.”

(Kölcsey Ferenc)

Kedves Fiatalok! Remélem, a legtöbben sikeres érettségi vizsgákon vagytok túl és már a jövőre, életutatok folytatására tudtok koncentrálni. Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata nevében kívánom, továbbtanulási elképzeléseitek váljanak valóra és képzett munkaerőként, szakemberként térjetek vissza városunkba. Mi számítunk Rátok.

Dr. Árvay István polgármester

Kapuvár

Tisztes útravalóul magvas gondolatokat illik keresni ilyenkor a nagybetűs Életről és a helytállásról. Tisztességről, szorgalomról, alkalmazkodni tudásról. Csakhogy nektek, idei végzősöknek ezek nem nagy szavak. Ez a ti megélt valóságotok! Szorgalmatokból építkezve, mikor minden megváltozott körülöttetek, akkor kell a legjobb „formátokat” nyújtani. Tanáraitok is mesélni fognak erről az idei érettségiről, nemcsak ti, idősebb korotokban. Három emberöltő óta évről évre vizsgák sora volt az érettségi. Nektek pedig „érettségetek” vizsgájává tették a körülmények. Biztos vagyok benne, hogy építkezhettek a munkából, ami mögöttetek van. Ahogy a korábbi évek ballagóinak a Városháza kapujában mondtam, egy dologról ne feledkezzettek meg: hogy szüleiteknek köszönetet mondjatok! Hisz nem kell, hogy híresek legyetek, épp elég, ha édesanyátok és édesapátok büszkeségét kivívjátok és mindenetek meglesz.

Hámori György polgármester

Csorna

Kedves ballagó csornai diákok! A középiskola befejezésére minden tanuló izgalommal telve készül, hiszen ez az esemény az első mérföldkő az életünkben. Sajnos idén egy világjárvánnyal is meg kell küzdenünk. A jelenlegi helyzet minden bizonnyal történelmi és egyedülálló, de én bízom benne, hogy mindannyian kitartunk, és tanulunk is belőle. Ti most elindultok egy új úton. Az út néha maga a cél. De ne feledjétek, erre az útra fel is kellett készülni. A szüleitek, tanáraitok nélkül ez nem sikerült volna. Köszönet érte Nekik. Csorna polgármestereként arra kérlek Titeket, ha a tanulmányaitok, a kötelességeitek most máshová is szólítanak, mindig térjetek vissza hozzánk és emlékezzetek: Csorna hazavár!

dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában