Peronon - Kollégánk véleménye a sokat szidott győri vasútállomásról

Pár héttel ezelőtt adtunk hírt arról, hogy reális esély van a győri vasútállomás akadálymentesítésére. Az, hogy megindult a párbeszéd Győr-Moson-Sopron legnagyobb tömegközlekedési csomópontjáról, önmagában örömteli. Ez mutatja azt is, hogy négy szűk esztendő után (járvány, energiaválság) olyan helyi közéleti téma került újra napirendre, ami nemcsak kényszerűségből az elmúlt években, de a rendszerváltás óta mostohagyereknek számított.

Újságíróként a 2000-es évek közepe óta foglalkoztam a győri vasútállomás helyzetével. Rossz érzés látni, hogy az elmúlt két évtizedben vagy parlagon hevert a téma, vagy vakvágányon futott rövid ideig. Utóbbi esetben az intermodális csomópontra gondolok, amiről ugyan készült hellyel-közzel korrekt pályázat, ám az borítékolható volt, hogy nyerni nem fog. Győrben ugyanis évtizedek óta működik a vasútállomás és a buszpályaudvar összekapcsolása. Magyarán arra nem tud milliárdokat szerezni a város, ami egyébként is létezik. Arra azonban jó ez a 2010-es évek közepén elkaszált pályázat, hogy a realitás és a józan ész talaján mozogjunk a győri vasútállomás ügyében.

Merthogy mi a fő probléma a közösségi közlekedés győri bástyájával? Elsősorban az, hogy koszos, igénytelen a napi több ezer utas fogadására, a mozgáskorlátozottak szempontjából pedig leküzdhetetlen akadály eljutni a peronokig. Az állomás a MÁV tulajdona; Győr városa legfeljebb a segítségét ajánlhatja fel bármilyen projekt kapcsán. Ez a 2010-es években többször felmerült a közgyűléseken. Kár, hogy az akkori városvezetés átlag két perc alatt söpörte szőnyeg alá a kérdést, s látványosan nem volt hajlandó pénzt, energiát áldozni az állomásra, holott az akkori büdzsébe ez vígan belefért volna.

Ez annak tükrében különösen szomorú, hogy nem új épületekre van szükség a pályaudvaron. Sokkal inkább alapos takarításra, tisztításra.