Magyar Falu

2022.10.07. 17:40

Közösségi tér épül Páliban

Komoly munka folyik Páliban, a falu központjában, a kultúrház mögötti területen.

kisalfold.hu

A munkálatokkal november végéig végeznek a szakemberek.

Az új közösségi teret építik a szakemberek, illetve a játszóteret újítják fel. A Magyar Falu Program támogatja a fejlesztéseket. Póczik András polgármester elmondta: előbbi beruházásra harmincöt-, utóbbira hatmillió forintot kapott az önkormányzat. 

– Páliban hiányzott eddig egy olyan tér, infrastruktúra, ahol a rendezvényeinket megtarthattuk volna. Egy-egy sátor és színpad felállítása, az áramellátás ideiglenes kiépítése mindig komoly költséggel járt. Ezen szerettünk volna spórolni és a pályázat lehetőséget nyújt rá, hogy pótoljuk a hiányt. Egy 240 négyzetméteres, faszerkezetes helyiséget építünk térkő aljzattal a település központjában, a kultúrház mögött. Ponyvával körben lezárható lesz, tehát a rossz idő sem lehet majd akadálya a rendezvényeknek. Fix színpadot építünk, hozzá világítást, illetve padokat, asztalokat is beszerzünk. A másik támogatásból a régi játszóterünket bővítjük, öt új játékot, padokat, kisházat kapnak a gyerekek – tájékoztatott Póczik András. 

A közösségi teret várhatóan november 30-ig építik meg, a játszótérrel a tervek szerint október 30-ig végeznek. Ha minden az elképzelések szerint alakul, advent első vasárnapján már az új helyszínen ünnepelhetnek a páliak. 

– Ezen az ünnepségen adjuk majd át a további megvalósított fejlesztéseinket is. Az elkészült járdát, az útburkolatokat, a közösségi ház külső felújítását – mondta a páli polgármester. Hozzátette: október közepén kezdődik egy fontos, forgalmas külterületi út felújítása. A szakasz a települést a Rába folyóval köti össze. Erre a beruházásra 65 millió forintot nyert az önkormányzat az Agrárminisztérium által kiírt, Európai Unió által támogatott pályázaton. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában