2023.02.03. 06:03
Mad Max-filmekbe illő roncs Suzuki áll a győrszentiváni állomásnál – videó, fotók
Olvasónktól kaptunk fotót arról, hogy a győrszentiváni állomás közelében egy roncs Suzuki várja sorsa végét. A Győr-Budapest vonalon közlekedő szerelvényekről jól láthatók az első generációs Swift maradványai. Utánajártunk az esetnek.

A tolvajok már szinte minden mozdítható értéket elvittek a roncs Suzukiból. Fotó: Rákóczy Ádám
A tudósítói felvétellel első körben a MÁV Kommunikációs Igazgatóságon kopogtattunk, ahonnan a következő választ kaptuk: „a győrszentiváni állomáson található roncsról az állomásfőnök tájékoztatta a rendőrséget november elején. Kérjük, az üggyel kapcsolatban őket keresse”.
Ezután írtunk a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtó ügyeleteseinek.
Alváz- és motorszám nélkül
Az állomásra érkezett győri rendőrök a jármű tulajdonjogát nem tudták megállapítani tavaly ősz végén, mivel a kibelezett Suzukinak az alváz- és motorszáma ismeretlen eredetű. Gyaníthatóan ez nem a véletlen számlájára írható. Arról, hogy miként kerülhetett ide a körülbelül negyedszázaddal ezelőtt, Esztergomban gyártott jármű, szintén nem rendelkezik információval a Győri Rendőrkapitányság.
Mad Max-filmekbe illő roncs Suzuki áll a győrszentiváni állomásnál - fotók: Rákóczy Ádám, Olvasó-tudósító
Ki szállíttathatja el a roncsot?
A rendőrség magánterületről történő elszállításról a jogszabályok szerint nem intézkedhet. Ez esetben erről a terület tulajdonosa, a MÁV határozhat.
„A közterületen – s a közforgalom számára megnyitott magánterületen – lévő, elhagyott gépjárművek elszállításával kapcsolatban Győr belterületén a Győri Városrendészet intézkedik.
A rendőrség abban az esetben szállít el járművet, ha annak lefoglalása bűncselekmény vagy szabálysértés tárgyaként indokolttá vált, valamint ha forgalmi akadályt képez és a közlekedés biztonságát veszélyezteti” – tették hozzá a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtós munkatársai.

Mi pedig reméljük, hogy az idő ezt a problémát is megoldja, s az utasoknak sokáig már nem kell szörnyülködniük a lepusztult Suzuki látványán a győrszentiváni állomáson.
Várjuk Olvasóink felvételeit
Érdekeset látott Győr-Moson-Sopronban? Küldje a felvételt a [email protected] e-mail címre és utánajárunk az esetnek.
Olvasónk kérdezte, mi utánajártunk
- Befejezésre várva - Mi már tudjuk, miért bontották fel az utat a Rába Kettős Hídon - fotó
- Cserélik az éjszakai áram kapcsolóit - Ha nem ad meleg vizet a bojler, nem biztos, hogy a készülék rossz
- Sorompón belül fizetniük kell a parkolásért a mozgáskorlátozott vásárlóknak a Győr Plazánál
- Olvasói panasz után - A Posta elnézést kér az öttevényiektől és az abdaiktól
Olvasónk kérdezte, mi utánajártunk
- Befejezésre várva - Mi már tudjuk, miért bontották fel az utat a Rába Kettős Hídon - fotó
- Cserélik az éjszakai áram kapcsolóit - Ha nem ad meleg vizet a bojler, nem biztos, hogy a készülék rossz
- Sorompón belül fizetniük kell a parkolásért a mozgáskorlátozott vásárlóknak a Győr Plazánál
- Olvasói panasz után - A Posta elnézést kér az öttevényiektől és az abdaiktól
- Mi már tudjuk, miért állt több tűzoltóautó Győr belvárosában - fotók