Kisalföld logö

2019. 01. 19. szombat - Sára, Márió -5°C | 2°C Még több cikk.

Kövekbe vésett háborús emlékezet a Rábaközben - fotók

A rábaközi települések többségén tábla vagy emlékmű őrzi az I. és II. világháborús áldozatok nevét.
A napokban számos ünnepségen idézték fel az 1943 januárjában történt doni tragédiát, a 2. magyar hadsereg pusztulását. A hómezőn odaveszett magyar katonákra a ’80-as évek végéig nem lehetett nyilvánosan emlékezni, a rendszerváltás után viszont egyre több településen örökítették meg valamilyen formában a nevüket. A Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulata a jövőben szeretné leltárba venni a régió háborús emlékhelyeit.

– Az első nagy világégés áldozatait még hősökként örökítették meg a húszas-harmincas évek közterületi emlékművein. A második világháborúban elesetteket pedig jó negyven évig politikai okból elhallgatták, mondván, a Szovjetunió ellen harcoltak. A kilencvenes években aztán számos helyütt került fel a nevük, elsősorban az első világháborús emléktábla vagy alkotás szabad felületére, de születtek kimondottan csak második világháborús kegyeleti helyek is – említette Szalay Balázs tanár, a Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatának elnöke.
Világháborús emlékművek a Rábaközben. Fotó: Tóth Imre

 – Kutatásaim során megtapasztaltam, hogy sajnos az áldozatokat felsoroló listák nagyon sok helyütt hiányosak, mert annak idején azokat többnyire szóbeli közlések alapján állították össze, és addigra a nevek egy része már elveszett az emlékezetből. Például amiatt, hogy a hozzátartozók meghaltak vagy elköltöztek az adott településről. Így a névsort csak nagyon sok utánjárással és több forrásból tudjuk pontosítani, bővíteni. Hasonlóan sok munkát igényel a világháborús emlékművek adatainak – például mikor állították, ki készítette – az összegyűjtése is. Ezzel együtt szeretnénk egy megbízható adattárat készíteni, így megéri a fáradozás.

Szalay Balázs beszámolt arról is, hogy a jövőben a 2016-oshoz  hasonló, újabb naptárt is terveznek a háborús emlékművekről készült fotók felhasználásával.

– Szeretnénk ráirányítani a figyelmet ezekre a kegyeleti alkotásokra, fontosságukra, annál is inkább, mert több helyütt elhanyagolt állapotban vannak. Az első világháború centenáriumának időszaka például jó lehetőséget kínál
arra, hogy megújuljanak. Amiatt is fontos az ügy, hiszen nem csupán egy-egy emlékalkotásról, hanem kegyeleti helyekről van szó. Ha az emlékművet nem becsüljük, akkor a rajta szereplő személyek emlékét is semmibe vesszük – hangsúlyozta végül a helytörténész.

 
 Adatokat várnak
A Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulata továbbra is gyűjti és várja a rábaközi háborús emlékművekkel kapcsolatos információkat, illetve a velük kapcsolatos korabeli újságcikkeket, képeket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elfogták a csornai bolti tolvajokat

A kapuvári rendőrök három férfit fogtak el, akik egy csornai üzletből loptak. Tovább olvasom