Gyógyír lett a gyászra a háztáji Bodonhelyen

Szorgalmas asszony Bodonhelyen Zsédely Istvánné. És "szívós" is, tartják róla a helybeliek. Gazdaasszony amúgy, a szó klasszikus értelmében. Hat éve él özvegyen, de nem adta fel a férjével közösen kialakított gazdaságot. Ma is tehenet tart, disznókat nevel. Igaz, földjeiket bérbe adta, de két kertet azért így is művel.

Tehén, disznó, baromfi

Zsédely Istvánné az egyik utolsó kisgazda a Rábaközben. A gazdaságot egy tehén és négy disznó alkotja, illetve a tyúkok. Míg a férje élt, komolyabb gazdaságot vittek, de azóta leépítette az állományt. "Így is nehéz feladat ez egy asszonynak" – jegyezte meg. Azért csak csinálja, és  – amint fogalmaz – gyászában terápia volt neki a munka.

˝Közös életünket a férjemmel a gazdálkodásra építettük. Megözvegyültem, de nem hagyhatom abba˝

– Három gyermekem van és hat unokám. Őket ellátom mindennel, amit csak a háztájiból lehet. Túróért, vajért, sajtért, joghurtért nem kell boltba mennünk. A húst is megtermelem magunknak, a két kert pedig a konyhára való zöldséget, gyümölcsöt adja – mutatta be a háztájit Zsédely Istvánné. 

"Nem hagyhattam abba"

– Az a gazda, aki a földjeinket bérbe vette, házhoz hozza a takarmányt. És sokat segítenek a családtagok, rokonok is. A korábbi gazdaságnak ez persze már csak nyoma. De ehhez ragaszkodom. Amikor a férjem meghalt, nagyon elkeseredtem. Nem is tudtam, hogyan tovább. Aztán sok időm nem volt gondolkodni, hiszen itt voltak az állatok. Mi a közös életünket a gazdálkodásra építettük, nem hagyhattam abba. Egyfajta terápia is volt ez nekem. Meg mindig arra gondoltam, hogy nem lehetek rosszul, hiszen itt vannak a gyerekek, az unokák.

Az asszony reggel fél hatkor már az istállóban van. Etet, fej, ellátja a jószágot. Mire végez, kezdődik a műszak az önkormányzatnál, ahol közmunkásként dolgozik. Délután és este ugyancsak van feladat. Tehene egyébként nem a Rábaközben megszokott fajta: jersey. "Az Alföldről való, kis termetű állat. Könnyen boldogulok vele és jó zsíros tejet ad – magyarázza a fajtaválasztást. A neve egyébként Őzike – említi meg. 

Az asszony azzal is tisztában van, hogy valószínűleg ő az egyetlen a környéken, aki háztáji körülmények között tart tehenet. Nő meg főleg nincs hasonló. "Nem is asszonynak való dolog" – tette hozzá mosolyogva.

Talán majd az unokák

Zsédelyné lányai nem folytatják a paraszti munkát. Igaz, egyikük doktorált agrármérnök, de rövidesen a tengerentúlon kamatoztatja tudását. Férjhez megy és Amerikába költözik férjével. Másik lánya Bezin lakik, a harmadik Dunaszegen építkezik párjával. Egyikük óvónő, másik tanító.

– Mindegyik gyerek megkapta a lehetőséget a tanulásra. Most viszont úgy néz ki, egyedül maradok. Ki itt, ki ott boldogul közülük. Nehéz lesz megszokni, de elfogadom. Talán majd az unokák. Mindegyik szeret nálam, segítenek is a maguk módján. A legnagyobb nyolcadikos. Jövőre nyugdíjba megyek, még több időm lesz. Mihez kezdenénk, ha nem lennének az állatok. Nem mondom, hogy növelem az állományt, de az sem jut eszembe, hogy abbahagyjam. A munkát bírom, szeretek velük bajlódni, kapálni is szívesen megyek a kertbe. Meg aztán amíg dolgozni tudok, úgy érzem, hasznos vagyok – mondta a Kisalföldnek Zsédely Istvánné, az utolsó rábaközi kisgazdaasszony.